Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

4 dolog, amin az újévi fogyási fogadalmak elbuknak

Az újévben a legtöbben a fogyást tűzik ki céljukként: januárban megtelnek az edzőtermek, mindenki a diétás recepteket bújja. Aztán valahogy elfogy a lelkesedés, és az év végén a legtöbben ugyanott tartanak, mint 365 nappal korábban. Miért van ez így, hol bicsaklanak meg az újévi fogyási fogadalmak? Sávoly Dóra, a Fit Club Zugló személyi edzője személyes tapasztalatai alapján azt is elmondja, mit tehetünk, hogy céljaink megvalósuljanak.

Gyors, radikális változást akarunk

Nagyon sokan követik el azt a hibát, hogy az újesztendőben 180 fokos fordulatot akarnak venni, és egyik napról a másikra radikálisan megváltoztatják az étkezésüket. A tapasztalat az, hogy nem fog működni! A szervezetünket nem sokkolhatjuk hirtelen: mind az edzésben, mind az étkezésben is a fokozatosságot és a tudatosságot tartsuk szem előtt. Idő kell az agyunknak is és a testünknek is, amíg  megszokja az új rendszert.

Magunk akarjuk kitalálni a testmozgást

A fokozatosság az edzésekben is fontos tényező, mondja a Fit Club Zugló edzője. Először csak átmozgató jellegű, könnyed edzésekkel kezdjünk, és utána lehet napról napra jobban terhelni magunkat. Így nem történik meg az a gyakori eset, hogy feladjuk két hét után, miután túlerőltettük magunkat, izomlázunk lesz, és elmegy a kedvünk az egésztől. Ha valaki eddig nem folytatott sportos életmódot, mindenképpen érdemes felkeresni egy személyi edzőt, hiszen sokat tud segítni az esetleges sérülések elkerülésében. Eleinte elég a heti két-három edzőtermi alkalom, amelyet a későbbiekben képességeinknek megfelelően növelhetünk. A személyi edző sokat tud segíteni abban is, hogy otthon milyen feladatokat tudunk végezni, ha épp nem jutunk el a terembe. És az étkezéssel kapcsolatban is sok jó tanáccsal lát el.

újév fogadalom edzés kaja sport
Sávoly Dóra

Koplalós diétát választunk

A könnyedebb diétákkal érdemes kezdeni a fogyást az újesztendőben. Nem kell egyből kemény önsanyargatásba kezdenünk megvonva vagy radikálisan csökkentve a szénhidrátot, vagy ami még rosszabb: koplalásba kezdeni. Ez nem tartható fenn hosszú távon, és nem is egészséges. Sávoly Dóra azt javasolja, olvassunk utána a helyes táplálkozás alapjainak, de még inkább: kérjünk tanácsot szakembertől.

Hamar engedünk a csábításnak: így tegyünk ellene!

A nagy elhatározások általában az első kísértésekig tartanak: egy-kettőnek még ellenállunk, de a harmadiknál már elcsábulunk. Ez komoly hiba, mert itt szokott megbicsaklani a sok egészséges terv. Ha az év folyamán a párunkkal, barátokkal, kollégákkal beülünk valahova, ne hagyjuk elcsábítani magunkat az olajban tocsogó sült krumplira, a gusztusos sütire, üdítőre. Ilyenkor nagyon kell koncentrálnunk a célra, és ezek helyett salátát, cukormentes desszertet, italt válasszunk – minden esetben! A hétköznapokon előnyös, ha magunk tudunk főzni, hiszen így ellenőrzött egészséges alapanyagokból tudjuk elkészíteni a menüt, akár több napra előre. Persze ha ez nem megoldható, akkor a diétás fogásokat kiszállító cégek is jó alternatívák lehetnek: a fix ebéd nem visz el a hirtelen megoldandó (általában egészségtelen), gyors étkezések irányába.

Még egy trükk: mindig legyen nálunk valamilyen, az egészséges étkezési rendszerbe illeszthető nasi, például proteinszelet, olajos magvak, pár szem aszalt gyümölcs, alma, sárgarépa. Ezzel megoldhatjuk, hogy ne legyünk farkaséhesek, mert akkor sokkal többet fogunk enni, és óhatatlanul a kalóriadúsabb falatokat választjuk.

Tovább

Ha ezt a minimális időt magadra fordítod, a januárt tuti nem kerek formával fogod kezdeni

Sokan tartanak attól, hogy az ünnepek alatti nagy lakmározásban felszalad rájuk néhány felesleges kiló. Ez nem egyedi jelenség, azonban ha napi negyed órát magadra fordítasz és betartod Sávoly Dóra, a Fit Club Zugló személyi edzőjének edzéstervét, megúszhatod a januári mérlegeléssel járó kiakadást.

"A karácsony és szilveszter közötti időszakban érdemi, tartós elhízás nem lehetséges", nyugtat meg elsőként mindenkit Sávoly Dóra személyi edző és női thai bokszoló, aki a Fit Club Zuglóban több száz embert hozott már formába. Nyugodtan megkóstolhatjuk a nagyi bejglijét és a gazdag tálakat."

Néhány kiló felszaladhat, de azt az ünnepek után edzőtermi munkával viszonylag hamar le lehet dolgozni. "Nem ezzel van a legtöbb nehézség, hanem a hónapok, évek alatt a mozgástól elszokott testet ismét fitté formálni", teszi hozzá. Ha azonban szeretnénk az ünnepek alatt is jól érezni magunkat, és a testsúlyunk növekedését menetközben megakadályozni, azt ezúttal otthon, bármilyen eszköz nélkül, mindössze napi negyedórás ráfordítással is megtehetjük.

Tovább

Elindult a nevezés a legmenőbb magyar futófesztiválra

A Tihanyi Félmaraton történetét már sokan ismerik: a szervezők 2015-ben pár barátjuknak hirdették meg az eseményt, mondván vegyenek részt rajta mindenféle tét nélkül. A pár barát mellé sok más ember is csatlakozott és az esemény mostanra szépen túlnőtte magát. Olyannyira, hogy az őszi szezonra egy testvérversenyt is bevezettek, a Szigligeti Félmaratont, ami mellesleg az első balatoni futóversenyem volt 2016-ban. Futhathsz 7, 10, 21 kilométert, de a félmartont is teljesítheted akár párban vagy trióban. No de, itt még nem áll meg a történet, ugyanis egy bulival egybekötött eseményről beszélünk.

Íme, a teljes program:

08:00-től nyit a központ, rajtcsomagátvétel 11:45-ig
10:00-10:30: Lőrincz Olivér állóképesség specialista és edző előadása
10:30-11:00: Maráz Zsuzsanna, a 2017-es Spartathlon 2. női helyezettjének előadása
11:00-11:30: Nagy Katalin, ultramaratoni futó, világbajnok, amerikai csúcstartó, az amerikai ultrafutó válogatott tagjának előadása
11:45: közös bemelegítés Csécsei Zoltán, Guinness-rekorder ultrafutóval 12:00: szakaszos rajtolás
14:00: eredményhirdetés
14:30-15:00: Csere Gáspár mesél a Berlin Maratonról
15:00-15:30: Szőnyi Ferenc ultratriathlon világbajnok előadása
15:30-16:00: dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó előadása
16:00-tól: folyamatos fellépők egészen éjfélig (programbontás hamarosan) 16:00-17:30: egy belvárosi őrület, a Dynamite Dudes rockabilly élő koncertje 17:30-18:30: Gájer Bálint élő fellépése
18:30-20:27: dr. Catch (Bálna, Gozsdu, Ötkert, BoB, Matróz, Klikk, stb. rezidens) a legtoppabb klubzenékkel
20:27-től közös naplemente nézés, majd buli Lauer Krisztiánnal, aki 2017-ben itt teljesítette élete első félmaratonját
00:00 - a IV. Knauf Tihanyi Félmaraton Fesztivál zárása

A 2018. május 26-i Tihanyi Félmaraton eseményre az előnevezés ezennel elkezdődött a futniszep.hu oldalon, a korábbi évek tapasztalatai alapján pedig érdemes mielőbb nevezni. Én tuti ott leszek! ;)

Tovább

A foci valójában veszélyesebb sport, mint a thai box

A zuglói thai box teremben sok minden történt, amióta utoljára jártam ott. A muay thai-t elközelezetten hirdető helyen nem csak a felnőtteket, de a fiatalabb korsztályt is lelkesen, méghozzá edukálva edzik - ezúttal egy thai bajnoktól tanulhattak a kicsik.

Több mint harminc, eltökélt, 6-13 év közötti harcosjelölt gyűlt össze a budapesti, zuglói Thai Box Akadémián, hogy éljen a ritka lehetőséggel, és autentikus technikát tanuljon a harcos nevén Check Binként ismert Deo Petsangkhat bajnoktól és edzőtől. Az egész napos, monstre szeminárium a szentendrei thai box klub és a zuglói Thai Box Akadémia összefogásából jött létre, ami mintaszerű a sportág életében.

Tovább

NANO Fitness: Egy magyar termék, amivel pillanatok alatt formába jössz

Rajt:

Egy kedves barátom szólt, hogy létezik egy fitneszruha, amit érdemes lehet kipróbálnom. Ennyit tudtam róla egészen addig, amíg meg nem kerestek és ki nem derült, hogy nem csupán edzőruha, de egy magyar fejlesztésű, okos fitnesz dologról van szó. Miután a Move it, Blondie blogon igyekszem minél szélesebb körben bemutatni a sportokat, innentől egyértelmű volt a következő lépés. Némi levelezés és egyeztetés után úgy döntöttem, hogy különböző helyzetekben fogom kipróbálni a NANO Fitness ruhát.

földön sport edzés kültéri edzés otthoni edzés futás nano fitness

Ahogy én láttam:

Nem először tesztelek már magyar terméket, az egyik korábbi próbám a Bodyrope kötéllel volt és mindenféle szentimentális duma nélkül állítom, hogy szívesebben támogatok magyar tervezőt és kivitelezőt, aki szívét-lelkét beleteszi olyasvalamibe, ami momentán jó is. Tehát, korábbi, pozitív élményekkel felszerelkezve vágtam bele az EMS-technológiával (elektromos izom stimulációs tréning) működő (azaz a mini összehúzódások miatt a testünk valójában többet dolgozik, mint az öltözék nélkül), minőségi kialakítású NANO Fitness ruha kipróbálásába - amihez mellesleg egy szükséges aláöltöző is tartozik.

Ami a slussz poén a dologban, hogy a ruhához csatlakoztatható egy aksi, így a microáramokat szó szerint magunkkal tudjuk vinni bármerre.

Tovább

Egy extravagáns edzőterem elemzése pár hónap távlatából: JOHN REED Fitness Music Club

Habár John Reed neve sokaknak elsőre nem cseng annyira ismerősen, mint Petőfié, mégis népszerű lett az elmúlt időszakban, méghozzá a sportolók körében. A XIII. kerületi JOHN REED Fitness Music Club eléggé elrugaszkodott és extravagáns, már ahhoz képest, amit egy budapesti eddigi teremlátogatásai során láthatott.

A januárban megnyílt fitneszteremben már a berendezés is rengeteg különböző stílusból áll össze: ázsiai szobrok, graffitik és hip-hop-életérzés, a Buddha-szoborral együtt pedig még elefántok is vigyáznak a biciklin tekerőkre. Nekem, mint az elefántok legnagyobb kedvelőjének ez a kedvenc részem a teremben, persze ne feledkezzünk meg a kardió gépekről sem, amik nem csak hogy modernek, de újra megszerettették velem a kardió mozgást. Sokkal jobb érzés új gépeken futni, amiken különböző programokat tudok állítani, és persze az sem elhanyagolható, hogy a rendszeres edzés eredménye már egy hónap után megmutatkozott a testemen. Mivel a blogom, a Move it, Blondie fő csapásiránya szerint különböző sportokat tesztelek edzőtermekben - oké, az sem titok, hogy sokkal inkább óratípus párti vagyok - leginkább a korábban már beharangozott CYBEROBICS® részlegre voltam kíváncsi.

ezt figyeld konditerem sport
Az egyikben hajnaltól éjjelig mennek a különböző szintű fél - és egy órás spinning edzések (Chris Cycling PRO I órája rulez!), ahol bárki megtanulhatja gyorsan beállítani a megfelelő biciklis magasságot, hiszen két óra között rövid idő van az átállásra. A másik CYBEROBICS® teremben ugyancsak különböző óratípusok váltogatják egymást éjjel-nappal, szintén egy falra kivetített, virtuális edzővel és egy, már korábban felvett videóval, méghozzá angolul. Itt van minden, ami az sportszórást illeti: jóga, boot camp, bodylicous, iron bars és stretch and relax óra is, hogy csak a személyes kedvenceimet említsem. Mivel sokszor sokfele vagyok, eddig csak úgy tudtam menni edzeni, ha tudatosan megterveztem a napomat, ide gyakorlatilag bármikor besétálok, az önkiszolgáló kártyarendszerrel közlekedem, szekrényt nyitok-zárok és bármelyik órára bármikor bemehetek.

Ha kedvem van, pörgős edzést nyomok, ha inkább olvasnék sportolás közben, az elefántok árnyékában biciklizem, máskor viszont eszeveszettül izzadok a futópadon és élvezem, hogy szól az elektronikus zene. Egy héten ráadásul kétszer is live szettel készülnek, nem tagadom, volt már, hogy egy hétfői napon a durva basszus és jó tempó tett rá nagy lapáttal arra, hogy még erősebben megtoljam az edzést, immár a második órámhoz közeledve. Mivel a kondi részlegre kevésbé szűrődik be természetes fény, rendszeresen rácsodálkozom a napsütésre, amikor kiteszem a lábam a portán.

ezt figyeld konditerem sportA “játszótéren”, azaz a súlyzós részlegen kevésbé fordultam meg eddig, de az ismerőseim nagyon szeretik, nem utolsósorban azért, mert nagy tükrök vannak felszerelve, így bármilyen gyakorlat ellenőrizhető, egy guggolás pedig nem végződhet térd reccsenéssel.

ezt figyeld konditerem sportIgen, a JOHN REED Fitness Music Club egy másfajta életérzést ad és számomra mérhetetlen szabadságot, spontánságot, mindezek mellett kedves személyzetet, akikkel még a legapróbb dolgokról is tudok kommunikálni. Az, hogy momentán csak pár száz méterre van a lakásomtól, még csak plusz, és az sem veszi el a kedvemet, ha a szomszéd építkezés munkásai minden alkalommal megnéznek edző cuccban. Én letettem a voksomat!

Tovább

Izzadás, kitörések és mélyizomgyakorlat-hegyek: Boost Training

Rajt:

2016 novemberében, a Move it, Blondie blog 3. születésnapját egy nyilvános esemény keretein belül ünnepeltem, ahol kisebb meglepetéssel készültem a jelenlévőknek. A sorsolás alkalmával az egyik résztvevő, Kincső megnyerte annak a lehetőségét, hogy együtt próbálhasson ki velem egy új sportot. Ő választott, én szervezkedtem, így kerültünk egy napsütéses májusi délutánon a Boost Training órára, ami némileg hasonlít az egyik kedvenc edzésemre.

Ahogy én láttam:

Mire Kincső felérünk az aluljáróból, a GPS-em kedd létére csütörtököt mond. Így az első lehetőségnél elfordulunk balra és próbáljuk kisilabizálni a jó útvonalat. A fák között megpillantjuk az iskolát, aminek egy játszótér mellől nyílik a bejárata. Egy nagyon cuki portás néni igazít el minket az üvegablak mögül. Istenem, bár lehetne őt klónoztatni és némely terem recepciójára odatenni, bárcsak. Az iskola két öltözője közül a jobb a női, de miután a bal teljesen üres volt, Kincsővel a visszaöltözésnél inkább azt használtuk, amivel elkerültük a bulikon és a női öltözőkben eléggé jellemző látványt: amikor tíz nő egyetlen mosdóra vár.

Tovább

Kitalálod, hogy mely izmainkat mozgatjuk a legkevésbé? - Silk&Slim

Rajt:

Mielőtt a választ megmondanám, az elején kezdem. Egy nap megkeresést kaptam a Facebook-oldalamon, egyenesen egy terem vezetőtől, miszerint meghív egy edzésre a vadiúj termébe, ráadásul magánórára. Két opció volt: egy mindent bele, odateszem magam edzés és egy nőiesebb, kevésbé izzadós történet között kellett döntenem. A neve miatt én a “selyem órát” választottam. 

Ahogy én láttam:

Válaszolva a címben feltett kérdésre: a mélyizmainkat éri a legkevesebb inger, ami egyes esetekben fájdalom, sérülés formájában is megmutatkozik. Hogy kapcsolódik ez az órához? “A Silk&Slim egy speciális edzésforma, amit elsősorban a nőknek fejlesztettünk ki, ám a férfiak számára is rengeteg hasznos gyakorlat található benne. Ki ne akarna rugalmas, hajlékony, feszes izmokat, lapos hasat, szép tartást és egy „elfelejtett” izom felismerését, megerősítését..?” - olvasható a terem honlapján. Én-én-én, akarok!

Az exkluzív, budai terem az utcáról nyílik és mivel per pillanat még nincs lesötétítve/takarva az ablak, egy jóféle sport peep show-t kaphatnak az arra járók. Persze ez hamarosan orvosolva lesz, ezt tudjuk be a nemrég történt nyitásnak! Nincs nyüzsi, a szépen kialakított, tiszta öltözőben jó érzés nyugiban átöltözni anélkül, hogy fedetlen mellek szemeznének velem. Persze a sok nős öltözőnek is megvan a maga varázsa, de ezen a napon igen is jól esett a nyugi. Vissza!

sport földön kitartás mélyizom
Bemelegítő jóga pózok

A mai óra szereplője az urofitnesz lesz, egy olyan mélyizomerősítő gépé, ami nem csak hasznos, mélyen átmozgató, de akár még férfiaknak is jó - több férfi problémára is. Dorina az oktatóm, akivel már az elején belecsapunk a lecsóba, a jógában oly sokat használt felfele-és lefele néző kutyapózokkal.

sport földön kitartás mélyizomA lány szimpatikus, alaposan elmond mindent, ugyanakkor sajnos nem kérdez rá arra, hogy van-e bármilyen sérülésem (szerencsére nincs!).

sport földön kitartás mélyizom
Az urofitnesszen állva ellenőrzöm, hogy tuti-e a tartásom

Igazából nem tudom mi következik ezután, az óra nevéből kiindulva kecses, finom, nőies vonalra számítok, de hamar megtudom, hogy itt tényleg a legkevésbé használt mélyizmaink kerülnek felszínre, azaz a gát-, az alhas- és a farizmok erősítése a cél, a géppel.

sport földön kitartás mélyizomAmellett, hogy óvatosan, körültekintően csinálom a gyakorlatokat, megtanulom a számomra legeslegfontosabb technikát: azaz hogyan védhetem meg a derékizmaimat! A fajsúlyos kérdésre meg is kapom a választ: húzzam be a hasamat, majd felfele, ez a technika, ami elsőre érdekesnek hangzik, kívülről nem is igazán látszik, de az óra során érezhetően sokat segít. (Has behúz, feszít, majd levegő kifúj és kienged a pocak.) Az urofitnesz nehézségi foka állítható, egyénhez alakítható a módszer, az intim területek ugyanúgy átmozgathatók vele, mint a comb.

A folyamatos feszítés, a stabilizálást és a helyes testtartást váltja ki a testből. Valamivel professzionálisabb, mint a nagymamám seprűnyeles módszere, amit a vállának nekitámasztva kellett gyerekkorában cipelnie. A stabilizálás és a mélyizomtorna más formában is megelevenedik az óra során:

sport földön kitartás mélyizom

sport földön kitartás mélyizom
sport földön kitartás mélyizom
A végén lévő nyújtás előtt a jógában használatos pózok királynőjét, a gyertyapózt vetjük be, hogy aztán a mélyizmaim is fejük tetejére álljanak, mindezt egy intenzív mellkasnyitással karöltve.

sport földön kitartás mélyizomAmi fontos:

Közben koncentrálni kell, és nem, hiába hangzik könnyűnek, a legkevésbé sem az, a másnapi, hastájéki izomláz teljesen normális. Az urofitnesz mellett talajgyakorlatok is voltak, amik színesebbé tették az órát, hiszen egy mélyizomtorna inkább hosszabb távon fejti ki a hatását, szemben egy súlyzós edzéssel.

Hol? Focus Studio, XII. Budapest Tartsay Vilmos utca 14.
Mit vigyél? Edző cucc, törölköző, esetleg edzőcipő
Mennyibe kerül? http://focusstudiobuda.hu/index.php/focus-studio-arak
Férfi/nő arány: egyelőre magánórákat tartanak

Ha pedig a finom anyagról esett szó (silk), olvastad már a légtornáról szóló beszámolómat? Akkor éppen egy plüss anyag tartott meg a levegőben - ja, és tériszonyos vagyok!

Tovább

Ezennel megtanultam a vízen guggolni: FloatFit® HIIT

Rajt:

Szuper királyság, ha az ember télen a vízzel tud érintkezni beltéren, méghozzá úgy, hogy a(z általam cukinak tartott) kisgyerekek úszó gumikacsázása és hangszínük próbálgatása nem ezzel egy időben történik. A címmel kapcsolatban leszögezem, hogy nem törtem Jézus babérjaira, csupán egy Magyarországon újonnan megjelent edzést teszteltem a hűvös téli napok egyikén, méghozzá kétszer is.

Ahogy én láttam:

Habár korábban már sokat hallottam róla, a belvárosban található edzőteremben csak most először járok. Pozitívum, hogy nincs messze a lakhelyemtől és bent egy csöppet sem érezni, hogy a város központi részén lennék, ugyanis nincs zavaróan fullhouse. Magam is meglepődöm, hogy a recepciós a nevemen kívül még azt is el tudja mondani, hogy milyen bloggal foglalkozom - ez elég jó indítás, köszi!

A edzésre az oktató - aki egyben jóga oktató -, Ami invitált meg, akivel már az öltöző előtt összefutunk és bemutatkozunk. Az említett helyiség mellesleg tiszta, egy csöppet kicsi, de nagy tumultus híján szerencsére mindannyian elférünk. Innen nyílik az uszodarész, ahol edzeni fogunk és nem titok, hogy bőrig fogunk ázni.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP

A FloatFit® edzés esetében számolni kell azzal, hogy egy SUP-szerű, Aquabase® deszkán kell végig helytállni, a vízen. Már az első percben kiderül, hogy naiv vagyok, ugyanis nem véletlenül mondták előzőleg, hogy olyan ruhát hozzak, amit nem sajnálok: a deszkákat a medencébe (ha kell) közös erővel tesszük be és rögzítjük. A vízen deszkázás egyik alapvető szabálya pedig, hogy a közepén lévő lótuszhoz mindig úgy igazodjunk, mintha az függőleges helyzetben kettévágna minket. Azaz legyen magunk alatt, a két lábunk között.


A HIIT (High Intensity Interval Training) edzésre való bemelegítés főként jógás elemekkel kezdődik. Az egyik alkalommal piramis edzés volt, azaz könnyű-nehéz-nehezebb-könnyebb-könnyű, így váltották egymást a gyakorlatok 45 perc alatt.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP
Jógás elem az edzés közben

Míg a másik órán kevesebb volt a jógás mozdulat, más az oktató edzői stílusa és egyre erősödő mozdulatsorok voltak. A legvégén páros gyakorlatként egyperces kitörések, plankek, hasizmozások váltották egymást, miközben a másik fél hullámokat generált izomból.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP
Oldal plank
vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP
Hullámok generálása, a hangsúly az egyensúlyunk megtartásán volt

Hibázni mindig lehet, ez esetben viszont az csobbanást jelent. Sikerül is, amikor a 45 fokos oldalugrásokat 90 fokosra növelik, végül 180 fokot kell(ene) forognunk - ugranunk. Itt elsőként én nyitom a vízbe esés körét, majd a másik két lány folytatja a sort.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP
Zutty!

A csobbanás éppen hogy felfrissít a párás levegőben, amikor már az arcomról csorognak a sós izzdaságcseppek! Mindeközben az ablakon át a szomszédban gyúrók és a medence körül tartózkodók ezt végignézhetik, némelyek mosolyognak az egyensúlyozásokon, bár ez egyikünket sem izgatja.

Két gyakorlat között háton fekve pihenünk meg, ekkor van időm feltekinteni: a kivilágított medence vízén fekszem, miközben a fejem fölötti ablakon keresztül látom az esőcseppeket, szürreális érzés.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP
A pihenést megszakítjuk ugrálásokkal, hullámok generálásával (taposással), guggolásokkal, de van burpee és hasizom erősítés is, persze többféle verzióban. Ezek után nem meglepő, ha azt mondom, hogy igencsak pulzusnyugtató a végén lévő nyújtás.

vízen sport hiit tréning medence víz budapest jóga SUP

Ami fontos:

Ha megvolt az első vízbe zakózás, már a maradék komfortérzet is elszáll, de jó értelemben. Úgy érkeztem, mintha edzésre mennék: edzőfelső, edzőalsó és sportmelltartó, csak papuccsal és nagy törcsivel kiegészítve. Közben is valamelyest, de másnap még inkább éreztem az izomlázat, hiszen a kiscsoportos edzésen nem csak a gyakorlatokat kell helyesen kivitelezni, hanem a folyamatos egyensúly megtartására is törekedni. Aki egy csöppet is késztetést érez arra, hogy valami újabbat próbáljon ki, amit még a Balcsin SUP-ozás vagy jógázás mellett is tud gyakorolni, annak itt a perfekt lehetőség. Ráadásul beltéri órák már Pécsen és Tatán is vannak.

Hol? Bliss&Body Fitness és Wellness Központ, 1066 Budapest, Ó u. 43-49.
Mit vigyél? Edzőcucc, papucs, törölköző, kitartás és core izmok
Mennyibe kerül? Budapesten 3900 Ft/alkalom, foglalás: https://booked4.us/fliatfithungary/Places/Index
Férfi/nő arány: csak nőkkel találkoztam, de férfiak is járnak

Tetszik a HIIT tréning, vagy a vízes sportok? Itt és itt olvashatsz további szubjektív beszámolókat róluk! Méder Áron földkerülő vitorlázó interjúját pedig ezen a linken érheted el.

Tovább

Olajozott izmosodás és felhevült testek mozgása: beautycore

Rajt:

Meghívást kaptam, hogy próbáljam ki a forró beautyrobic mozgásforma szintén forró kistesóját, a beautycore-t. Sportolási lehetőséget nem illik visszautasítani, ezért kapva kaptam az alkalmon. Szeretem az olyan mozgásokat, ahol "normális melegben" történik a mozgás és nem érzem úgy már fél perc után, mintha megmártóztam volna egy medencében - csak valamivel később. Megtapasztaltam, hogy ha nem kapok 40 fokot az arcomba már a kezdetektől, akkor jobban bírom a folyamatos mozgást!


Az elején meg is említeném, hogy egy magyar lány indította útjára a beauty-családot és igen sikeresen veszi az akadályokat! 

Ahogy én láttam:

Jászai Mari tér környéke: központ, központ, hallanak? Sebes léptekkel érkezem a beautyrobic központba, hogy az elsők között tudjak átöltözni; rutinom már régről fakad, ugyanis nem szeretem, ha izzadt vagy csak simán csupasz női fenekekkel találkozik az enyém, amikor nadrágot cserélek. Beidegződésem nem alaptalan, ugyanis az igen patinásan, tágas edzőrésszel ellátott, berendezett földszinti lakás gyengepontja sajnos az öltöző. Nem csinálok belőle gondot, úgysem lakom messze, ezért a ruhahalom közepette (még egyedül) átöltözöm és már felkészülten heveredem le a kanapéra, miközben megérkezik a többi vendég is. Persze a meztelen női testek miatt eközben a fotósnak szigorúan az öltözőn kívül kell várakoznia.

Ez igaz a kezdetekre is, amikor nem kevés tanga villan elő, miközben a külön ehhez a mozgásformához használható, karcsúsító olajjal kenjük be magunkat a teremben, közvetlenül az óra kezdete előtt. Kezdődhet a párás tükör előtti bemelegítés. Már az első percekben kiderül, hogy a tesó órával szemben itt nem csupán a csípőcsavarás lesz hangsúlyban - derékfájósként ezt igencsak díjazom -, de az is, hogy profi, leginkább sportmelltartóban mozgó csapat közé csöppentem.

A 60 percig tartó óra nőies mozgásokkal tűzdelt, a párás tükörrel szemben állva végig követhetjük a testünk mozgását a meleggel átitatott helyiségben. Úgy döntök, hogy mezítláb edzek, de az óra legvégére megbánom, hogy nem húztam cipőt, ugyanis a talaj kicsúszik a lábam alól.

földön sport forróság kitartás csajos mozgásAz izzadságcseppek szimbiózisban állnak a guggolásokkal és az összes többi gyakorlattal, amiket végzünk. Pozitívum, hogy az óra során pont annyi csajos elem szerepel, amit én is elbírok, sokkal inkább a gerinc erősítése van a fókuszban.

földön sport forróság kitartás csajos mozgás

Na és persze külön blokkot szentelnek a hasizmoknak, a lábaknak és a fenéknek. Előbbi során a fitball a barátunk, a puhaságát kihasználjuk és az a feladat, hogy annyira nyomjuk, amennyire csak össze lehet préselni.

földön sport forróság kitartás csajos mozgás A has erősítése közben már olyannyira melegem lesz, hogy indíttatást érzek a pólóm levételére, így becsatlakozom azok közé, akiknek a félhomályban csodaszépen kirajzolódik testük tónusossága.

földön sport forróság kitartás csajos mozgás

földön sport forróság kitartás csajos mozgás
Mire mindenki kiadta magából az energiáit, épp időben, egy könnyed, kellemes nyújtással koronázzuk meg a modern zenéktől hangos és az izzadságcseppekktől sikamlós órát.

Ami fontos:

Kellemes érzés volt melegben edzeni, felért egy szaunázással. A csavarás közben nem a tengelyük körül kell forogni, sokkal inkább a hasizmunknak kell dolgoznia. Az oktató, Annamari a végén arra buzdít minket, hogy simítsuk végig a testünket, majd dicsérjük meg magunkat az aznap teljesítményünkért - ez szokatlan momentum számomra. A folyamat után egy meleg roiboos gyógytea vár odakint mindenkit, célja, hogy lehűtse a túlhevített testeket. Egészségünkre! 

Hol? Beautyrobic Központ, 1136 Budapest Hollán Ernő utca 9.
Mit vigyél? Edző cucc, törölköző, esetleg edzőcipő
Mennyibe kerül? http://beautyrobic.hu/beautyrobic-rendszer/arlista (bejelentkezés szükséges)
Férfi/nő arány: ide csak nők járnak!

Korábban is teszteltem edzésformákat forróságban, elég vegyes tapasztalatokat szereztem. Itt és itt elolvashatod az őszinte benyomásaimat!

Tovább

Ha nőként sokat súlyzózom, túl izmos leszek?

Sok nő szemében mumusnak számít a súlyzók használata. Akár attól is tarthatnának, hogy nem bírják el és a lábfejükre esik, legtöbbeknek mégis az a félelmük, hogy úgy néznek majd ki a használatuk után, mint egy emberi bőrszínt öltött Hulk. Már éppen itt volt az ideje, hogy ezzel kapcsolatban valaki tisztába tegye a dolgokat és eloszlassa az összes tévhitet.

Tovább

Eddig azért volt nehéz a fogyás, mert nem okos módszerrel próbálkoztál? - SmartFit

Rajt:

A közösségi oldalamon elkerülhetetlen, hogy a cuki állatos tartalmakon kívül ne fussak bele a sporttal kapcsolatos hirdetésekbe vagy képekbe. Így láttam meg egy okos gépekről szóló hirdetést is. Miután megkerestem a termet, januárban már meg is kaptam a hat alkalmas (szaunát és dietetikai tanácsadást szintén tartalmazó) bérletet, amit a többi edzésem mellett kényelmesen fel tudtam használni.

földön sport fitnesz diéta mozgás

De ne szaladjunk ennyire előre. Először is tisztázzuk, hogy mit kell tudni a SmartFit-es gépekről! Ahogy a honlapon írják: "A német milon cég indította útjára a csúcstechnológia és a legfrissebb sporttudományos kutatások segítségével az első olyan edzőgépet, mely az edzés folyamán egyszerre képes az excentrikus és koncentrikus fázisban terhelést adni, ezáltal 30%-kal javítva az edzés hatékonyságát." Szóval belecsöppentem a technológia sportos világába.

Tovább

Budapest közepén törzsi energiák mozognak: Attraktív Kollektíva Törzsi hastánc

Rajt:

Már megint a közösségi oldallal kezdődött. Az idővonalamat pörgetve láttam egy képet, amin egy misztikus kinézetű hastáncosnő szemezett velem, felette a szöveg: “Törzsi hastánc tanfolyam”. Miután már sok fitnesztermet végigjártam, éppen itt volt az ideje annak, hogy más típusú mozgást teszteljek. Miután megláttam, egyből lementettem a képet és eldöntöttem, hogy ki kell próbálnom. Az óraadó Lefkovics-Virág Judit honlapján így írt egyes szám harmadik személyben a mozgásformáról:

“Az afrikai, közel-keleti és ázsiai táncelemeket is vegyítő koreográfiáiban gyakran feltűnnek a kézfej ősi kifejezéstárából származó mudrák. Tanítványai között eltérő korosztályú, társadalmi helyzetű nők, szinglik, egy vagy többgyermekes családanyák alakítanak törzseket, hogy a közös munka, gyakorlás és fellépések révén, egymást erősítve, sorsaik és egyéniségük közötti különbségek elmosódásával, létrehozzák a közös törzsi energiát...Az előadások rituális jellegét fokozza a koreográfiákhoz felhasznált zene, amely minden esetben mély, ősi időket idéző és misztikus.”

Ahogy én láttam:

Az Astoria szomszédságában lévő kapualjban összefutok a fotósommal, akivel az előzőleg e-mailben meg kapott útvonal alapján próbálunk eligazodni. A helyszínt nem könnyű megtalálni: a 2. emelet 11-es ajtaja rejti az emeleti underground lakást, ami a bal sarok bal sarkának bal sarkában van. Ahogy belépünk, az előszoba, konyha és öltöző keverékébe botlunk bele, némelyek beszélgetnek, mások imát mormolnak, a többiek öltöznek, miközben még az előző óra tart, a tánc alatt szóló hangos, olykor pszichedelikus zene valósággal átjárja a belső szobát. A régi tégla lakás falait és tereit mindenhol a témához illő, misztikus képek és szimbólumok díszítik.

földön tánc alternatív hastánc
földön tánc alternatív hastánc
Ahogy vége az órának, megjelenik a cseppet sem átlagos kinézetű tanár, Judit. A dresscode itt inkább cicanaci és zokni nélküli tappancs, sem mint egy mellkidobós szerkó. Mivel elég hűvös volt a teremben (és csak rövid nadrágot hoztam magammal), én inkább farmerban maradtam.

földön tánc alternatív hastánc
Néhány perccel később már a tükrös, a Camasutra füstölő illatával átitatott szobában állunk és az alapállást tanuljuk, azaz hajlított, egymástól kislabda távolságra lévő térdekkel és billentett medencével indulunk neki a 90 percnek.

földön tánc alternatív hastánc Az óra koreográfiára épül, sőt, vannak haladóbbak is, akik már régóta járnak és egész érdekes dolgokat művelnek a testükkel hastáncolás közben. A legtöbb mozdulat kötődik valamihez vagy éppen ellenkezőleg, csak úgy kipattantak Judit fejéből - akárcsak a rendhagyó neveik.

földön tánc alternatív hastánc

A csak női közösségből álló órán van minden: csuklómozdulat a flamencóból, túlmenő Béla-póz (tényleg!) és fedő Jenő-póz is, de segítő Orsolya névre szintén hallgat egy mozdulat.

Legtöbbjük valós mozdulatot takar, végére pedig a nevek komoly koreográfiává formálódnak. Bevallom sokszor már annyira odafigyelek vagy elvarázsolódom, hogy nem tudom magam elengedni óra közben. A fejünk mozgás közben is egy helyben marad, szinte az orrunk körül forgunk, de akkor vagyunk a legjobbak, ha a felsőtestünket és a vállainkat mindeközben a tükörben szemből látjuk viszont.

Judit sokszor nyom viccet az óra közben, nem tudom eldönteni, hogy befolyásolja-e a lámpaláz, de néhol inkább kizökkentőleg hat, bár amikor megmutatja “sámáni bukósisakját” (amivel fellép) és a szoba egyik sarkában lévő szentélyét, ez megbocsátható.

földön tánc alternatív hastánc

Fejkörzésekben sincs hiány, ekkor A kör c. film Samarájához hasonlítunk mindannyian hosszú, előreboruló, a legtöbbünk arcát eltakaró hajzuhatagok miatt.

Ami fontos:

Nyitott és szokatlan társaság, némi pozitív különcséggel megtűzdelve, fúziós törzsi hastánccal, a háttérben elektronikus zenével. Elegáns, kecses és hasmozgató mozgásforma, ami eléggé alternatív. Ha a szokásostól eltérő, mantrázó, sötét színekkel operáló, nem cicamicás környezetre vágysz, próbáld ki!

földön tánc alternatív hastánc

Hol? 1072 Budapest Rákóczi út 6. 2/11, 75-ös kapucsengő
Mit vigyél? kényelmes ruhát, cipő nem szükséges
Mennyibe kerül? 1 óra ára 2200Ft, 4 alkalmas bérlet 8500Ft ( 5 hétig érvényes), 8 alkalmas bérlet 15000Ft (9 hétig érvényes)
Férfi/nő arány: 100% nő

Tovább

Látássérültként futni a szigeten? Miért is ne!

Loboda Márk teljesen más szemszögből szemléli a világot, nincs elképzelése arról hogy nézhet ki valójában a Margitsziget, mégis rója a köröket, érzi a víz illatát, de a medencét nem látta még soha, mégis szeret benne úszni. Idén pedig félmaratont fog futni - látássérültként -, mert miért is ne?

Tovább

Hagyd otthon a majrét és csússz: síelés

Rajt:

Rauris az a hely, ahol a városi nyüzsi után jól esik pár napig fellélegezni. A korábbi e-bike túra után végre volt lehetőségem hóbetyárkodni, azaz tíz év után ismét síelhettem egy jót. Habár a síelés nem újkeletű dolog az életemben, kíváncsi voltam meg tudom-e ugrani azt a szintet, amit korábban, mert a nagyon meredek pályákon hajlamos vagyok majrézni.

Ahogy én láttam:

Egy vasárnapi, komor délelőttel kezdődik az utunk. A hétórás autóútra lévő, Salzburg tartományban fekvő Rauris-völgy nem a legközelebbi sí- és hegymászó terep, de megéri az utat - utazó-fejpárnával végképp. A történet szempontjából fontos momentum, hogy az utazás előtti napon sikerült a derekamra esnem, így már eleve kettővel óvatosabban indulok neki a történetnek. Gyerekként merészek vagyunk, megyünk a vakvilágba, mint a golyó és nem féltjük magunkat, a biztosítás és a TB fogalmát sem ismerjük. Minél idősebbek leszünk, egyre több félelem alakulhat ki bennünk és annál óvatosabban vágunk bele egyes dolgokba.

Egy kicsit a tudnivalókról:

A Hoche Tauern Nemzeti park közepén fekvő Rauris-völgy legnagyobb hegye a 3106 m-es Hohe Sonnblick, ráadásul itt található Európa legnagyobb meteorológiai megfigyelő állomása is.

földön levegőben síelés sport

A sífutáson kívül egy 32 km hosszú sípályán van lehetőség csúszkálni - főszezonban 40 euró/felnőtt ártól -, a kreuzbodeni résznél pedig kedden és csütörtökön este kivilágított szánkópályán lehet csúszni. Sőt, a helyi befagyott vízesésen is fel lehet mászni jégcsákánnyal. A környék legmagasabb síterepei találhatóak itt, a családi- és gyakorlópályákon kívül 5 km fekete pályán is csúszhat az, aki keménynek érzi magát a feladathoz. Nem mellesleg a völgyben busz járkál körbe, amivel könnyen el lehet jutni A-ból B pontba (a síelőknek és a túrázóknak is).

földön levegőben síelés sport
Melegítek

Jöttünkkor műhó fogadminket és az idő is enyhe, ezért a szánkózásról most nem tudok személyes véleményt begyűjteni. Ennek a szánkópályának más jelentősége is van: minden év márciusában az Ausztriában élő afrikai közösségek idejönnek és össznépi szánkóversenyt tartanak. Szerintem ez legalább annyira király kezdeményezés, mint a jamaikai bobcsapat!

A testtudat jó dolog, de olykor félelemre is ad okot, hiszen ennyi idősen sokkal inkább érzem a testem lengéscsillapítóját (a térdemet), miközben folyamatosan dolgozik síelés közben. Az első csúszásom inkább egy zsiráfbébi lépteire hasonlít: először ismerkedem egy olyan sebességgel és tereppel, amihez tíz éve nem volt közöm. Persze még csak egy kékes-piros pályán közlekedem, de másodszorra már annyira biztosnak érzem magam, hogy elkap a flow-élmény, csak akkor majrézok kicsit, ha egy olyan domboldalhoz közeledek, aminek nem látom be a végét.

földön levegőben síelés sport
Az a kis hangya ott balra én vagyok

Párszor eljátszom ezt a kört. A felvonót önkényesen használom (szerencsére nincsenek sokan) és onnan skubizom, hogy mások pikk-pakk már le is csúsznak a napsütésben és a szél fújta műhavon. Mellesleg 2016-tól egy új kabinos felvonóval bővült a pálya repertoárja, úgyhogy pápá csákányos.

A szállásunk is szuper, bőséges, változatos, ízletes ételeket kapunk. Nagyrészt magyar vendégekkel és személyzettel van tele a frissen felújított szálló.

földön levegőben síelés sport
Két síelés között még lovaskocsiztunk is egy kört a vidéken

Amikor gimisként síeltem, igyekeztem nem lebőgni a menő boardosok előtt, most már csak magamnak akartam megfelelni. A második nap azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztem: van egy pályameredekség, amíg bírom a tempót tartani, viszont egy ponton mintha ólomba öntenék a lábamat és onnan csak fékezve tudok közlekedni. Próbálgatom a piros pályát, de kifog rajtam. Bátorság! Nyilván nem síelek hároméves korom óta, ahogy az osztrák kicsik. Leginkább az bosszant hogy nem tudok szintet lépni,  hiába kérdeztem meg a tapasztalt sítársaimat, nem jövök rá a titokra, pedig már arra is felkészítettem magam, hogy esek. Valószínűleg a derékfájdalmam miatt is fékezem magam tudatalatt.

Elengedem a dolgot, inkább csúszok a számomra biztonságosabb részen és nem stuffolom magam, hiszen az a lényeg, hogy ÉN jól érezzem magam. Ez az élmény csak még jobban felvillanyoz.

földön levegőben síelés sport

Ami fontos:

A sport amellett, hogy tartást ad, újrapróbálkozások sokasága is: alázatra tanít, megtapasztalod a határaidat és eszköz is lehet azok átlépésére. Nagyon jó érzés volt ismét síelni és megérezni a határaimat. Tudni, hogy minden egyes korábbi beidegződés megmaradt és nem felejtettem sokat, csupán bátorságra van szükségem. Asszem, megvan a következő téli kihívás: piros pályán lecsúszni magabiztosan, majrézás nélkül.

Hol? Rauris (Hotel Sonnhof)

Mit vigyél? sícucc és meleg ruha minden mennyiségben

Mennyibe kerül? http://sielok.hu/siterep/rauris/

Tovább

Nagyobb a füstje, mint a lángja: 3 őszinte vélemény az újévi fogadalmakról

Minek fogadkozunk, ha nem tartjuk be? Elég kézenfekvő a kérdés, mégis, ha csak ennyiből állna a dolog, újévi fogadalmak híján a konditermeknek nem az év eleje lenne a legerősebb időszaka. Míg az egyik ember őszintén bevallja, hogy nulla kitartása van, addig a másik külső motivációhoz folyamodik. A legtöbb komoly ígéretet tevőnek mégis csak egy célja van: betartani a jó pár éve divatos - az olykor hasznos vagy éppen ellenkezőleg, túlspilázott - fogadalmakat.

Tomi

"Nálam már évek óta ugyanaz a forgatókönyv. Decemberben megfogadom, hogy január a változás évének első hónapja lesz és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikerüljön az életmódváltás, elérjem a céljaimat, le tudjam adni azt a pár kilót és büszke lehessen rám a környezetem. Na meg persze én is magamra. Az év eleji motivációm általában csak ideig-óráig tart ki, utána minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Egyáltalán nem vagyok elégedett magammal, már nagyon unom azt, hogy ugyanazt a tervet újra és újra el kell kezdenem, de hiába teszek bele apait-anyait, a siker mégis elmarad, ezért általában abbahagyom. Mindenkit befolyásol a környezete (engem is), akár a közvetlen, akár a távolabbi ismeretségekről legyen szó, aki mást mond, az magával szemben sem őszinte. A megfelelni vágyás egy olyan emberi tulajdonság, amit csak nagyon kevesen tudnak maguk mögött hagyni.

Több olyan tervem is van, ami ismétlődik és évek óta húzom, de eddig még nem jártam sikerrel.

Szeretnék végre megszabadulni a súlyfeleslegemtől - egyrészt mert elég hiú embernek tartom magam - és kicsit unom már, hogy amit az edzőteremben nem sikerült ledolgoznom, azt az öltözékemmel próbálom ellensúlyozni.

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.