Rajt:
2016 novemberében, a Move it, Blondie blog 3. születésnapját egy nyilvános esemény keretein belül ünnepeltem, ahol kisebb meglepetéssel készültem a jelenlévőknek. A sorsolás alkalmával az egyik résztvevő, Kincső megnyerte annak a lehetőségét, hogy együtt próbálhasson ki velem egy új sportot. Ő választott, én szervezkedtem, így kerültünk egy napsütéses májusi délutánon a Boost Training órára, ami némileg hasonlít az egyik kedvenc edzésemre.
Ahogy én láttam:
Mire Kincső felérünk az aluljáróból, a GPS-em kedd létére csütörtököt mond. Így az első lehetőségnél elfordulunk balra és próbáljuk kisilabizálni a jó útvonalat. A fák között megpillantjuk az iskolát, aminek egy játszótér mellől nyílik a bejárata. Egy nagyon cuki portás néni igazít el minket az üvegablak mögül. Istenem, bár lehetne őt klónoztatni és némely terem recepciójára odatenni, bárcsak. Az iskola két öltözője közül a jobb a női, de miután a bal teljesen üres volt, Kincsővel a visszaöltözésnél inkább azt használtuk, amivel elkerültük a bulikon és a női öltözőkben eléggé jellemző látványt: amikor tíz nő egyetlen mosdóra vár.
Ha pedig már jobb és bal: a bal oldali, nagyon világos terem a miénk, a jobban ritmikus sport gimnasztika edzést tartanak kicsiknek, akiknek a ricsaját teljesen elnyomja a mi óránkon lévő hangfal - némi technikai probléma ugyan fellépett, de tudjuk be ezt az első óra gyermekbetegségének és különben sem ment az edzés rovására.
Május lévén az edzés vezérfonala pedig a bikinialak. Ollé! Az edzést felpörgetéssel indítjuk, gyanútlanul, még uralva a helyzetet: tíz perccel később már patakokban folyik rólam az izzadság, még a hajamat is összefogom.
Kérem szépen aki még nem látott ilyet, annak most megmutatom hogy néz ki egy kitöréssel körmenet, pihenésképpen hegymászással vegyítve:
Némelyek imádják, én csak szimplán ki vagyok vele békülve, bár a hatásosságát egy percig sem vitatom. Ha már valamivel nemzetiség, esetleg méretarány kerül hozzá (bolgár, kis-és nagyterpesz), akkor már tudom, hogy máshol fog fájni másnap, mint általában. Szerintem az edzés során a sokadik bolgár guggolásos körnél pereg le előtte az életem egy része, igen.
Ez amellett, hogy meg lett örökítve, az izmaim másnap is lázasan emlékeztettek rá. Viszont nem mindig tudok odafigyelni a derekam homorításának elkerülésére, ezért a végére már fájni kezd, bármennyire is feszítem a hasamat ellensúlyozásképpen. Na itt azért elbírnék egy lazító jóga gyakorlatot. ;)
Simon Szimonetta, az edző és az edzéstípus kifejlesztője első ránézés és megszólalás után is kedves marad.
Sőt, még 20 perc és két lélegzetvétel között is. Mosolyogva mutatja nekünk a gyakorlatokat, miközben mi kigúvadt szemekkel nézzük az egyre nehezebb és keményebb mozdulatsorokat. Fogyva bár, de törve nem, csináljuk!
Persze látszólag mindegyiket könnyebb megcsinálni, mint amikor benne vagyunk. Körönként egyszerre legalább gyakorlat van és testrészenként váltogatunk. Sőt, még egy - számomra - újfajta tricepsz erősítési módszerrel is megismerkedem, a hasazás és a plank már csak könnyed, jól eső levezetés számomra
Ami fontos:
Pro és kontra érvek vannak a tornatermes edzések mellett, hiszen ha a professzionalizmus megvan, az edző akkor is kevésbé tud az egyénekre figyelni, korrigálni, mert sokan vagyunk. Ez nem jó, mert sérülésveszélyes. Ellenben ha kitörő hangulat és összetartás van, az bármilyen rossz kedvet, stresszt elűz és mozgásra sarkall anélkül, hogy egy percig is abba akarnánk hagyni.
Hol? Bene Ferenc Általános Iskola - IV. Munkásotthon utca 3.
Mit vigyél? Edző cucc, törölköző, edzőcipő
Mennyibe kerül? 1500 Ft
Férfi/nő arány: 100% nő, amikor én voltam, Szimonetta párja és a fotósom borították meg az egyensúlyt :)