Rajt:

Rauris az a hely, ahol a városi nyüzsi után jól esik pár napig fellélegezni. A korábbi e-bike túra után végre volt lehetőségem hóbetyárkodni, azaz tíz év után ismét síelhettem egy jót. Habár a síelés nem újkeletű dolog az életemben, kíváncsi voltam meg tudom-e ugrani azt a szintet, amit korábban, mert a nagyon meredek pályákon hajlamos vagyok majrézni.

Ahogy én láttam:

Egy vasárnapi, komor délelőttel kezdődik az utunk. A hétórás autóútra lévő, Salzburg tartományban fekvő Rauris-völgy nem a legközelebbi sí- és hegymászó terep, de megéri az utat - utazó-fejpárnával végképp. A történet szempontjából fontos momentum, hogy az utazás előtti napon sikerült a derekamra esnem, így már eleve kettővel óvatosabban indulok neki a történetnek. Gyerekként merészek vagyunk, megyünk a vakvilágba, mint a golyó és nem féltjük magunkat, a biztosítás és a TB fogalmát sem ismerjük. Minél idősebbek leszünk, egyre több félelem alakulhat ki bennünk és annál óvatosabban vágunk bele egyes dolgokba.

Egy kicsit a tudnivalókról:

A Hoche Tauern Nemzeti park közepén fekvő Rauris-völgy legnagyobb hegye a 3106 m-es Hohe Sonnblick, ráadásul itt található Európa legnagyobb meteorológiai megfigyelő állomása is.

A sífutáson kívül egy 32 km hosszú sípályán van lehetőség csúszkálni - főszezonban 40 euró/felnőtt ártól -, a kreuzbodeni résznél pedig kedden és csütörtökön este kivilágított szánkópályán lehet csúszni. Sőt, a helyi befagyott vízesésen is fel lehet mászni jégcsákánnyal. A környék legmagasabb síterepei találhatóak itt, a családi- és gyakorlópályákon kívül 5 km fekete pályán is csúszhat az, aki keménynek érzi magát a feladathoz. Nem mellesleg a völgyben busz járkál körbe, amivel könnyen el lehet jutni A-ból B pontba (a síelőknek és a túrázóknak is).

Jöttünkkor műhó fogadminket és az idő is enyhe, ezért a szánkózásról most nem tudok személyes véleményt begyűjteni. Ennek a szánkópályának más jelentősége is van: minden év márciusában az Ausztriában élő afrikai közösségek idejönnek és össznépi szánkóversenyt tartanak. Szerintem ez legalább annyira király kezdeményezés, mint a jamaikai bobcsapat!

A testtudat jó dolog, de olykor félelemre is ad okot, hiszen ennyi idősen sokkal inkább érzem a testem lengéscsillapítóját (a térdemet), miközben folyamatosan dolgozik síelés közben. Az első csúszásom inkább egy zsiráfbébi lépteire hasonlít: először ismerkedem egy olyan sebességgel és tereppel, amihez tíz éve nem volt közöm. Persze még csak egy kékes-piros pályán közlekedem, de másodszorra már annyira biztosnak érzem magam, hogy elkap a flow-élmény, csak akkor majrézok kicsit, ha egy olyan domboldalhoz közeledek, aminek nem látom be a végét.

Párszor eljátszom ezt a kört. A felvonót önkényesen használom (szerencsére nincsenek sokan) és onnan skubizom, hogy mások pikk-pakk már le is csúsznak a napsütésben és a szél fújta műhavon. Mellesleg 2016-tól egy új kabinos felvonóval bővült a pálya repertoárja, úgyhogy pápá csákányos.

A szállásunk is szuper, bőséges, változatos, ízletes ételeket kapunk. Nagyrészt magyar vendégekkel és személyzettel van tele a frissen felújított szálló.

Amikor gimisként síeltem, igyekeztem nem lebőgni a menő boardosok előtt, most már csak magamnak akartam megfelelni. A második nap azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztem: van egy pályameredekség, amíg bírom a tempót tartani, viszont egy ponton mintha ólomba öntenék a lábamat és onnan csak fékezve tudok közlekedni. Próbálgatom a piros pályát, de kifog rajtam. Bátorság! Nyilván nem síelek hároméves korom óta, ahogy az osztrák kicsik. Leginkább az bosszant hogy nem tudok szintet lépni,  hiába kérdeztem meg a tapasztalt sítársaimat, nem jövök rá a titokra, pedig már arra is felkészítettem magam, hogy esek. Valószínűleg a derékfájdalmam miatt is fékezem magam tudatalatt.

Elengedem a dolgot, inkább csúszok a számomra biztonságosabb részen és nem stuffolom magam, hiszen az a lényeg, hogy ÉN jól érezzem magam. Ez az élmény csak még jobban felvillanyoz.

Ami fontos:

A sport amellett, hogy tartást ad, újrapróbálkozások sokasága is: alázatra tanít, megtapasztalod a határaidat és eszköz is lehet azok átlépésére. Nagyon jó érzés volt ismét síelni és megérezni a határaimat. Tudni, hogy minden egyes korábbi beidegződés megmaradt és nem felejtettem sokat, csupán bátorságra van szükségem. Asszem, megvan a következő téli kihívás: piros pályán lecsúszni magabiztosan, majrézás nélkül.

Mit vigyél? sícucc és meleg ruha minden mennyiségben

Mennyibe kerül? http://sielok.hu/siterep/rauris/

Rajt:

Sokszor hallani, hogy be vagyunk szűkösödve a saját kis világunkba, ám olykor elég egy kis dolog is, hogy kimozdítson minket onnan, és új szemszögből lássuk - akár csak egy darabig - az életet. Szerintem nem vagyok/voltam egyedül azzal a kívánsággal, hogy egyszer fejvesztve ugorjak ki egy repülőgépből - persze tandemmel. Íme egy újabb sport, amit kihúzhattam a (bakancs)listámról!

Impressziók:

A Börgöndi repülőtér felé kacskaringós, kihalt, autógumikkal és susnyással megspékelt földutakon megyek, míg nem a hosszú út végén egy zsákutcába, azaz a reptérbe botlok. Az utolsó kanyar után, mikor megpillantom a hangárt, egyből izgatott leszek. Odaérve szokatlan sürgés-forgás és lazaság fogad, az iroda nem olyan, mint egy hagyományos konditeremé…

Már elsőre belefutok - tudtomon kívül - Péterbe, akivel majd össze leszek kapcsolva az ugrás erejéig. Formalitás, papírok, miegymás, egyszer csak már egy piros nadrág és heveder van rajtam - az öltözést egy kis felkészítés követi.

Rajt:

Az Intouchables, azaz az Életrevalók című filmből sokaknak eszébe juthat az a jelenet, amikor a két főszereplő siklóernyőzik a film végén. Rajtuk és a Hármashatárhegynél ugrókon, valamint azok csodálásán kívül eddig még nem sikerült közelebb kerülnöm ehhez az extrém sporthoz, így éppen itt volt az ideje egy tandem siklóernyőzésnek.

Rajt:

A rúdtánc kapcsán - amely mostanra már komoly (verseny)sporttá alakult ki - sokaknak előítéletei lehetnek vagy erkölcsi értelemben kifogásolhatónak tarthatják, hogy egy órán keresztül forró naciban, bártáncosoktól látott mozdulatokat hajtsanak végre egy rúdon. Én is ezt a tábort erősítettem. Otthon hagytam az előítéleteimet, elmentem, hogy megismerjem a minden férfi fantáziáját megmozgató rúdtáncot. Ez a sport állítólag abból ered, hogy egy sztriptíztáncosnak volt egy tűzoltó pasija, akitől a nő elleste a tűzoltós rúdon való lecsúszást, a többi gyakorlat pedig már adta magát…Na jó, igazából a rúdtánc az 1920-as évek körül alakult ki, amikor az utazó cirkuszok show táncosai a cirkuszi sátor tartórúdját használták előadásuk kellékeként. Csak az 1950-es években kezdték el a bárokban, klubokban szórakoztató műsorok részeként használni a rúdtáncot.

Impressziók:

A Kolosy térnél lévő Artpole Stúdióba belépve családias hangulat fogad, nyoma sincs a fitnesztermek nyüzsgő világának és a morajlásnak. A jobbra lévő szobában öltözködöm, majd a stúdió rúdtánctermébe tartok.

Elsőre nehéz elképzelni, hogy bárki, aki belép az utcáról, rúdtáncossá válhat, de ha tehetséges, annak jelei már az első órán is megmutatkoznak.

Forró nadrággal fölszerelkezve (amire azért van szükség, hogy jobban tapadjon a combunkhoz a rúd) mindannyian bemelegítünk nyújtásokkal, a testtájak (karok, lábak, hátsó részek) átmozgatásával 10-12 percen keresztül, mialatt Vincze Tímea, a heti sportom edzője megfigyeli, ki mennyire hajlékony.

Bemelegítés

Rajt:

A légtorna szó hallatán mi jut elsőként eszedbe? Nekem a cirkusz és a szépen, szinte utánozhatatlanul pontosan és kecsesen mozgó légtornászok tánca a levegőben. Mint oly sok mozgásformát, a légtornát is "fitneszesítették" már, ezért a következő sportkóstolásom ennek a bűvkörében zajlott.

Impressziók:

A stúdió egy VII. kerületi csupa fehér, csupa nőcis lakásban van. Kimondott öltöző nincs kialakítva, csak a félig konyhaként is funkcionáló áthaladó folyosón tudok átöltözni, de ez nem jelent gondot, hiszen csak lányokkal vagyok körülvéve; kivételes alkalom, hogy most a fotósom az egyetlen tesztoszteron gazdatest közel s távol a stúdióban, ő pedig türelmesen várja az óra kezdetét egy másik szobában.

A két szoba egyikében lesz a hammock óra, a légtornázáshoz használandó anyagok - amelyekben csavarodunk, pördülünk, fordulunk majd - már kikészítve, lógnak le a plafonról. Nem is teketóriázunk sokat, Simkó Gina, az óraadó bemutatja, hogy kell majd madárfogással tartani magunkat a plüss anyagon, ami olyan mellmagasságban helyezkedik el nekem.

Gina instruál engem