Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Legbelül erőlködsz, de ez kívülről nem látszik: callanetics

Rajt:

A callanetics-ről (kellenetiksz) két véleményt hallottam: nagyon jó és borzasztó. Két ellentétes kijelentés után jobbnak láttam, ha én döntöm el, hogy tetszik-e.

Tovább

Állva, a vízen bejárni a Balatont menő: SUP

Rajt:

Egy zord és hideg februári napon levelet kaptam: a meghívás Tihanyba szólt, méghozzá arra, hogy próbáljam ki a SUP-ot, azaz a Stand Up Paddle-t. A egyre inkább terjedő vízi sport nem volt teljesen idegen számomra, mivel a windsurf kapcsán már volt egy rövid afférom vele.

2014 nyarán már ismerkedtem a SUP-pal

Tovább

Sound helyett kutyapóz

Kapolcs az a hely, ahol minden olyan, mint a mesében: csordogáló kis patak cuki hidacskákkal, forrás, kedves és mindenkinek köszönő emberek, nyugalom, madárcsicsergés. Úgy alakult, hogy pont ide szerveződött egy jóga tábor július közepére. Erre az időre nyaralásom helyszínéül egy Balaton Sound-os ivászat helyett most inkább ezt az aktív pihenési opciót választottam.

A helyszín

A hatha jógáról már korábban írtam beszámolót, amit a kedvenc stúdiómban próbáltam ki és azóta is rendszeresen űzök.

Tovább

Szívás, ha az izmaink égnek a láztól: egészen eddig téveszmék szerint éltünk?

Sebestyén Tamás legutóbb a helyes légzés technikáját osztotta meg velünk. Most eloszlatja a hibásan kialakult mítoszokat és kételyeket az izomlázról. Mégsem annyira jó, ha fájó izmokkal erőltetjük a mozgást?

Ha nem sportolsz, hosszabb kihagyásod volt, esetleg az edzés intenzitása akkora, hogy az izmaid nincsenek felkészülve erre a terhelésre, teljesen normális, ha másnap, de legkésőbb 48 órán belül bizonyos fokú fájdalmat érzel a megdolgoztatott területeken.

Tovább

A spirituális földkerülő 2. rész

Pont egy hónapja, 2015. június 13-án a földkerülők nekivágtak kalandos útjuknak és már most sok-sok élménnyel gazdagodtak. Az egyik tag, Adorján még az indulás előtt mesélt az ötlet eredetéről, valamint különleges táplálkozásáról is, amit igyekszik majd az útja során betartani. Az úton lévő Adorján első interjúját olvashatjátok.

Ebben a pillanatban hol jártok és hány km-t tettetek meg eddig?

Épp Isztambulban lazulunk, múlt csütörtökön este értünk ebbe a hatalmas, gyönyörű, érdekes városba és hétfőn indulunk tovább. A bicikli kilométerórám jelenleg 1663 km-t mutat.

Tovább

7+1 tipikus hiba az iskolai tesi órákról

Pálos Attila testépítés - és fitnesz szakedző górcső alá vette az iskolai testnevelés órák legnagyobb hibáit!

Forrás: pixabay.com

1. Bemelegítés

Miből szokott állni a bemelegítés? 10 kör futás a tornateremben vagy 2 nagy kör az iskola körül (ez idő alatt a fél osztály a bokorba bújva várja meg a többieket…).
Vajon ennyi elég , hogy felkészítse a szervezetet a sportolásra? Hasznosabb lenne bevetni a korrekciós, mobilizáló gyakorlatokat, amik segítenek a mozgékonyság fenntartásában és nem lenne gondod azzal sem, ha állásból előrehajolva akarnád bekötni a cipődet.

Tovább

​Ezeket a fenekeket még Beyoncé is megirigyelné: Twerk

Rajt:

Mi is az a twerk? Gondolj egy Beyoncé klipre, valamint arra, hogyan rázzák magukat benne a szereplők. Bingó, ez a twerk! Az Amerikából indult őrületnek nem kellett sok idő, hogy hozzánk is ide érjen.

Tovább

5 tipp a legfittebbektől, hogy miért NE lógd el az edzést

Kocsis Korinna, modell


1. Fittebb és energikusabb leszel, ha rendszeresen edzel.
2. A mozgással hozzájárulsz az egészséged megőrzéséhez.
3. Egy sportos nő vagy férfi mindig vonzóbb az ellenkező nem számára.
4. Bármilyen nehéz elkezdeni az edzést, hidd el, hogy a te érdeked és sokkal jobban fogod érezni magad a bőrödben!
5. Sosem tudhatod, hogy kivel fogsz megismerkedni az edzőteremben. :)

Tovább

A pucér lányok színesítik és szagosítják az öltözőket?

A meztelenkedés és a pucér nők sokasága minden öltöző velejárója - többek között. Egyeseket az sem zavar, ha egy kis öltözőben kitárulkoznak, mások takargatják magukat vagy már eleve átöltözve érkeznek a terembe. Összegyűjtöttem pár véleményt a témáról:

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.