Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Senkinek sem kell másokhoz mérnie magát – A hét edzője Matisz Viki

A sejtedzés különleges dolog, már a neve is sokatmondó. A hét sportjának edzője – aki momentán ezt a mozgásformát oktatja –most beavat minket abba, hogy ő miként vélekedik az egészséges életmódot körbeölelő kérdésekről.

Miben rejlik az általad oktatott sport különlegessége?

Számomra a tánc az, ami egyszerre tölt fel és fáraszt le, a lehető legpozitívabb értelemben. Annyira komplex a mozgásanyag, amivel táncban dolgozni lehet, hogy úgy érzem, minden kis porcikámat totálisan átmozgatom. Tud finom és könnyed lenni, de erős és határozott is. Jelen vannak a női és a férfi energiák, ahogyan bennünk is. Maga az improvizáció pedig ezeken felül leginkább a pillanat örömére tanít meg: hogy értékeljem, figyeljem, kapcsolódjak az itt és mosthoz. Emellett képes legyek kapcsolódni a saját testemhez, illetve a körülöttem levő emberekhez is. Egy sejtedzésen izzadunk, és élvezzük az izmaink égető munkáját, ahogy óráról órára jobb formába kerülünk, de emellett pont, hogy keressük a legminimálisabb izommunkát is, az organikus, szabad, áramló mozgást.

Kigyúrt, szálkás vagy elfér egy kis felesleg?

Ha a saját szemszögemből nézem, akkor magamon nagyon minimális az a felesleg, amivel jól érzem magam, inkább a szálkás az, amit szeretek, és amiben jó érzéssel vagyok. (Mellesleg ehhez is a tánc bizonyult a leghatékonyabbnak számomra.) Ha a résztvevők megkérdezik, őszintén úgy érzem, szuper dolog egy kis felesleg is, nem szabad ezzel bántani magunkat. (igen, magammal elég szigorú vagyok, ezen dolgozom...). Sőt, alkotás szempontjából meg kifejezetten szuper, hogy annyifélék vagyunk, más testünk van, és másfajta mozgásunk. Mindenki egyszeri és egyedi. Így még fantasztikusabb látni, hogy ennyi különböző ember hogyan old meg egy közös feladatot, vagy mutat be egy performanszot. Elsődlegesnek a saját szempontomból is az érzetet tartom: hogy fitt és egészséges legyek, hogy jó érzés legyen a bőrömben lenni, és a testi erőt, energiát ne csak a saját magam örömére tudjam használni, hanem az élet más területén se akadályozzon a gyér fizikai állapotom, képes legyek helytállni.

földön a hét edzője tánc motiváció interjúMik a jó edzés alapismérvei?

Ahogy a sejtedzésen is, szeretem, ha megérkezünk először, és finoman kezdünk hangolódni. Testileg és lelkileg is egy kicsit. Feladatom megteremteni azt a közeget, amiben gördülékenyen folyhat a munka. Olajozzuk az ízületeinket, melegszik a testünk. Tetőtől talpig végigmozgatjuk magunkat, és szinte észrevétlenül jelenik meg az első izzadságcsepp az arcunkon. Aztán persze gyorsulgatunk, lassulgatunk. Van, amikor tényleg nehéz gyakorlatot végzünk, mégis a könnyedségre, a benne rejlő örömök megtalálására törekszünk. Eddigi tapasztalataim alapján azt látom, hogy nem elég a gyakorlatokat néhány szóban elmondani: húzd be, nyújtsd ki, tartsd meg...hiszen ezeket is sokféleképpen lehet megcsinálni. Igyekszem a teljes testtel dolgozni, a teljes képpel, és ezt a gondolkodást átadni. Képek, hasonlatok segítenek ebben a legjobban, így mindenki ugyanabban a dologban érzi magát, van, ami összeköt minket, azonosak az alapok, és ezen belül természetesen rengeteg különbség lesz. Azt nagyon fontosnak érzem, hogy mindvégig mindenki a saját határaival játsszon. Senkinek sem kell másokhoz mérnie magát. A saját lehetőségeiddel kísérletezel, és fejleszted ezeket. Amikor ismét kicsit lelassulunk, helyet kapnak a nyújtósabb gyakorlatok is. Az izmokat tehát erősítjük, rázzuk is és óvatosan nyújtjuk. 

Mitől lesz valakinek egészséges az életmódja?

Erről Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök tanítványaként és munkatársaként tanultam a legtöbbet. Mit ehet a sejt? című blogomon kezdtem írni ezekről a tapasztalatokról. Hogy mit ehet a sejt, az számomra nem csak a konkrét betevő falatot jelenti, hanem minden olyan tényezőt, amely hatással van a sejtjeinkre. Innen jött a sejtedzés kifejezés is. Tehát a rendszeres mozgás mellett az egészséges táplálkozás, a víz (külsőleg és belsőleg is), a légzőgyakorlatok (a levegő minősége, a tüdőnk kapacitásának kihasználása), a napon, természetben töltött idő, hogy hogyan kezeljük a stresszt, mit kezdünk a szabadidőnkkel, ezek mind fontosak. Ahogy egy jó edzés, az egészséges életmód is rendkívül összetett, odafigyelést és gyakorlást kíván. Érdekes, mert van amikor nagyon szuperül, szinte gondolkodás nélkül megy, sorra jó döntéseket hozok, és van, hogy nagyon erőlködnöm kell...de hát ez a gyakorlás benne. Hibázni lehet, magadat ostorozni nem érdemes.

Melyik sporteszközt tartod a leghasznosabbnak?

A saját testünket. A testünkkel rengeteg dolgot tudunk csinálni, vagy egy másik ember saját testével. Nekem nincsen túl sok eszközöm otthon, nemrégiben vettem egy masszázshengert. Ja és egy jó futócipő, meg egy bicikli! Azok fontosak. Szerintem.

Milyen motiváció az, amely mindig hat rád, ha nincs kedved mozogni?

Hogy utána mindig jobb!!!! :) Nem kell mindig ugyanannyit, ugyanolyan erőbedobással edzeni, már az is szuper, ha csak egy picikét csinálod.

Vikin kívül, más edzőket is emgkérdeztem a témában: Adrienn szerint nem gáz, ha néha becsúszik egy kis csoki, Csabi pedig igazán különleges gondolatokat fogalmazott meg a témával kapcsolatban!

Tovább

A zsigerekig hatoló elektronikus zene tánca a testünkben: sejtedzés

A 111 szép szám. A blogomat is 2013.11.11-én indítottam el, ezért úgy gondolom, ennél a számnál megállok a sporttesztelésekkel. Nincs vége, de úgy döntöttem, egyelőre felkészülök a további 111-re.

Rajt:

Ezen alkalomból egy igen különleges táncfajtát mutatok be, a sejtedzést. Nem először közelítem meg a testedzést a belső szinteken. Ahogy anno a Feldenkrais, vagy a Nia esetében, a tánc mellett itt is masszívan a belső érzetekre figyelünk. Szinte kényszert érzek arra, hogy folyamatosan becsukva tartsam a szemem, miközben zenére mozgok, a Jurányi házban.

Ahogy én láttam:

Miről van szó?

földön tánc sportBuda művészeti és kulturális, sok emeletes, hippi iskola kinézetű helyszínéről, ahol minden különlegesség találkozik. Ennek az rendhagyó épületnek az egyik emeletén találkozom a terem mellett ülő oktatóval, Matisz Vikivel. A közvetlensége és a jelleme már belátást ad abba, ami velem fog történni, miután átöltöztem kényelmesbe. Lássuk!

földön tánc sportMint Ozora és egy diszkó keveréke, ahol csukott szemmel mozogsz, apró mozdulatokkal kezdve, kiindulásképpen minden testrészt (boka, térd, nyak stb.) átmozgatva, percenként egyre inkább belendülve. Nincs olyan porcikám, ami ne indulna meg deep house, techno vagy akár egy reaggae-szerű zenére. Kívülről nézve kattantságnak tűnhet, belül azonban nincs korlát, csak önfeledtség.

földön tánc sport

Földön fekve is csúszunk, kecsesen, máskor vadul siklunk, forgunk; a flow ez esetben nagyon fontos, nincs megállás, közben a testünk is felhevül, komoly külső.belsú mozgolódás történik. Mindeközben Viki angolul és magyarul is elmondja a vegyes anyanyelvű csoportnak az instrukciókat. Mindenféle kontakt, vagy összeütközés eközben megengedett a másikkal, olykor olvadunk - szó szerint: eleinte a talpunkon állva, majd a földre érkezve testünk “leomlik” -, emlékszem, utoljára gyerekkoromban, egy forró nyári napon “dobtam le” a testem a fűbe úgy, mint ahogy itt vetődök a talajra.

földön tánc sportA sejtedzés neked szól, akkor is, ha üvöltő zenére akarsz dühöngeni, és akkor is, ha élő bizonyosságot akarsz nyerni arról, hogy a tested egy intelligens rendszer. Már egy órán belül elfáradsz, ezért is fog jól esni a végén lévő lazítás és meditatív állapot.

Ami fontos: Nincs kényesség, ha a mozdulat azt kívánja, simán, egymást követve levetjük magunkat a földre, ezzel számolnod kell ruha tekintetében. Ez nem egy ducitréning az óra, de aktív, és csodálatos, amikor tudatosan érzékeled utána az egyensúlyod, sőt az is lehet, hogy másképp jársz utána, máshova helyeződnek a súlypontok. Pár nappal később is intenzíven élt bennem a sejtedzés nyújtotta élmény, gyakorlatilag kitáncoltam magamból 90 perc alatt minden fájdalmat és rossz érzést.

földön tánc sport

Hol? ZéróPlusz Táncstúdió (http://www.zeroballet.com/kapcsolat),
mit vigyél? iszonyat kényelmes ruhát, télen akár zoknit is, mivel óra közben is olykor szellőztetnek,
mennyibe kerül? 2000 Ft / alkalom 6800 Ft / 4 alkalmas bérlet (8hétre) 12000 Ft / 8 alkalmas bérlet (8hétre), a bérletek a hétvégi workshopokra is felhasználhatók.

Jó-jó, de motivációra van szükségem! Akkor kattints ide!

Tovább

NANO Fitness: Egy magyar termék, amivel pillanatok alatt formába jössz

Rajt:

Egy kedves barátom szólt, hogy létezik egy fitneszruha, amit érdemes lehet kipróbálnom. Ennyit tudtam róla egészen addig, amíg meg nem kerestek és ki nem derült, hogy nem csupán edzőruha, de egy magyar fejlesztésű, okos fitnesz dologról van szó. Miután a Move it, Blondie blogon igyekszem minél szélesebb körben bemutatni a sportokat, innentől egyértelmű volt a következő lépés. Némi levelezés és egyeztetés után úgy döntöttem, hogy különböző helyzetekben fogom kipróbálni a NANO Fitness ruhát.

földön sport edzés kültéri edzés otthoni edzés futás nano fitness

Ahogy én láttam:

Nem először tesztelek már magyar terméket, az egyik korábbi próbám a Bodyrope kötéllel volt és mindenféle szentimentális duma nélkül állítom, hogy szívesebben támogatok magyar tervezőt és kivitelezőt, aki szívét-lelkét beleteszi olyasvalamibe, ami momentán jó is. Tehát, korábbi, pozitív élményekkel felszerelkezve vágtam bele az EMS-technológiával (elektromos izom stimulációs tréning) működő (azaz a mini összehúzódások miatt a testünk valójában többet dolgozik, mint az öltözék nélkül), minőségi kialakítású NANO Fitness ruha kipróbálásába - amihez mellesleg egy szükséges aláöltöző is tartozik.

Ami a slussz poén a dologban, hogy a ruhához csatlakoztatható egy aksi, így a microáramokat szó szerint magunkkal tudjuk vinni bármerre.

Tovább

Izzadás, kitörések és mélyizomgyakorlat-hegyek: Boost Training

Rajt:

2016 novemberében, a Move it, Blondie blog 3. születésnapját egy nyilvános esemény keretein belül ünnepeltem, ahol kisebb meglepetéssel készültem a jelenlévőknek. A sorsolás alkalmával az egyik résztvevő, Kincső megnyerte annak a lehetőségét, hogy együtt próbálhasson ki velem egy új sportot. Ő választott, én szervezkedtem, így kerültünk egy napsütéses májusi délutánon a Boost Training órára, ami némileg hasonlít az egyik kedvenc edzésemre.

Ahogy én láttam:

Mire Kincső felérünk az aluljáróból, a GPS-em kedd létére csütörtököt mond. Így az első lehetőségnél elfordulunk balra és próbáljuk kisilabizálni a jó útvonalat. A fák között megpillantjuk az iskolát, aminek egy játszótér mellől nyílik a bejárata. Egy nagyon cuki portás néni igazít el minket az üvegablak mögül. Istenem, bár lehetne őt klónoztatni és némely terem recepciójára odatenni, bárcsak. Az iskola két öltözője közül a jobb a női, de miután a bal teljesen üres volt, Kincsővel a visszaöltözésnél inkább azt használtuk, amivel elkerültük a bulikon és a női öltözőkben eléggé jellemző látványt: amikor tíz nő egyetlen mosdóra vár.

Tovább

Kitalálod, hogy mely izmainkat mozgatjuk a legkevésbé? - Silk&Slim

Rajt:

Mielőtt a választ megmondanám, az elején kezdem. Egy nap megkeresést kaptam a Facebook-oldalamon, egyenesen egy terem vezetőtől, miszerint meghív egy edzésre a vadiúj termébe, ráadásul magánórára. Két opció volt: egy mindent bele, odateszem magam edzés és egy nőiesebb, kevésbé izzadós történet között kellett döntenem. A neve miatt én a “selyem órát” választottam. 

Ahogy én láttam:

Válaszolva a címben feltett kérdésre: a mélyizmainkat éri a legkevesebb inger, ami egyes esetekben fájdalom, sérülés formájában is megmutatkozik. Hogy kapcsolódik ez az órához? “A Silk&Slim egy speciális edzésforma, amit elsősorban a nőknek fejlesztettünk ki, ám a férfiak számára is rengeteg hasznos gyakorlat található benne. Ki ne akarna rugalmas, hajlékony, feszes izmokat, lapos hasat, szép tartást és egy „elfelejtett” izom felismerését, megerősítését..?” - olvasható a terem honlapján. Én-én-én, akarok!

Az exkluzív, budai terem az utcáról nyílik és mivel per pillanat még nincs lesötétítve/takarva az ablak, egy jóféle sport peep show-t kaphatnak az arra járók. Persze ez hamarosan orvosolva lesz, ezt tudjuk be a nemrég történt nyitásnak! Nincs nyüzsi, a szépen kialakított, tiszta öltözőben jó érzés nyugiban átöltözni anélkül, hogy fedetlen mellek szemeznének velem. Persze a sok nős öltözőnek is megvan a maga varázsa, de ezen a napon igen is jól esett a nyugi. Vissza!

sport földön kitartás mélyizom
Bemelegítő jóga pózok

A mai óra szereplője az urofitnesz lesz, egy olyan mélyizomerősítő gépé, ami nem csak hasznos, mélyen átmozgató, de akár még férfiaknak is jó - több férfi problémára is. Dorina az oktatóm, akivel már az elején belecsapunk a lecsóba, a jógában oly sokat használt felfele-és lefele néző kutyapózokkal.

sport földön kitartás mélyizomA lány szimpatikus, alaposan elmond mindent, ugyanakkor sajnos nem kérdez rá arra, hogy van-e bármilyen sérülésem (szerencsére nincs!).

sport földön kitartás mélyizom
Az urofitnesszen állva ellenőrzöm, hogy tuti-e a tartásom

Igazából nem tudom mi következik ezután, az óra nevéből kiindulva kecses, finom, nőies vonalra számítok, de hamar megtudom, hogy itt tényleg a legkevésbé használt mélyizmaink kerülnek felszínre, azaz a gát-, az alhas- és a farizmok erősítése a cél, a géppel.

sport földön kitartás mélyizomAmellett, hogy óvatosan, körültekintően csinálom a gyakorlatokat, megtanulom a számomra legeslegfontosabb technikát: azaz hogyan védhetem meg a derékizmaimat! A fajsúlyos kérdésre meg is kapom a választ: húzzam be a hasamat, majd felfele, ez a technika, ami elsőre érdekesnek hangzik, kívülről nem is igazán látszik, de az óra során érezhetően sokat segít. (Has behúz, feszít, majd levegő kifúj és kienged a pocak.) Az urofitnesz nehézségi foka állítható, egyénhez alakítható a módszer, az intim területek ugyanúgy átmozgathatók vele, mint a comb.

A folyamatos feszítés, a stabilizálást és a helyes testtartást váltja ki a testből. Valamivel professzionálisabb, mint a nagymamám seprűnyeles módszere, amit a vállának nekitámasztva kellett gyerekkorában cipelnie. A stabilizálás és a mélyizomtorna más formában is megelevenedik az óra során:

sport földön kitartás mélyizom

sport földön kitartás mélyizom
sport földön kitartás mélyizom
A végén lévő nyújtás előtt a jógában használatos pózok királynőjét, a gyertyapózt vetjük be, hogy aztán a mélyizmaim is fejük tetejére álljanak, mindezt egy intenzív mellkasnyitással karöltve.

sport földön kitartás mélyizomAmi fontos:

Közben koncentrálni kell, és nem, hiába hangzik könnyűnek, a legkevésbé sem az, a másnapi, hastájéki izomláz teljesen normális. Az urofitnesz mellett talajgyakorlatok is voltak, amik színesebbé tették az órát, hiszen egy mélyizomtorna inkább hosszabb távon fejti ki a hatását, szemben egy súlyzós edzéssel.

Hol? Focus Studio, XII. Budapest Tartsay Vilmos utca 14.
Mit vigyél? Edző cucc, törölköző, esetleg edzőcipő
Mennyibe kerül? http://focusstudiobuda.hu/index.php/focus-studio-arak
Férfi/nő arány: egyelőre magánórákat tartanak

Ha pedig a finom anyagról esett szó (silk), olvastad már a légtornáról szóló beszámolómat? Akkor éppen egy plüss anyag tartott meg a levegőben - ja, és tériszonyos vagyok!

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.