Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy jógaoktató is lehet rugalmatlan (saját történetem)

A jógateremben állok, szakad rólam a víz, miközben minden erőmet összeszedve emelem a lábam. Kinyújtva, magam előtt, spiccben tartom a lábfejem közben, már fáj a combom, de tartom. Eközben az oktató egy mozdulattal majdhogynem az arcához emeli a lábát egy svungra, hogy ismét bemutassa a helyes kivitelezést. Már harmadik éve járok hozzá, hetente többször, de ez idő alatt hajlékonyságban meg sem közelítettem őt. Sok póz jól megy, de némelyik komoly kihívás.

Következnek a csípőnyitó, spárga rákészítő ászanák. Basszus, nem hiszem el, hogy még mindig csak a sarkamon tudok ülni, máskülönben fájna a bokám, ha mélyebbre mennék a pózban. A többiek közül mindenki jobban csinálja, mint én. Most komolyan, ennyire béna vagyok?

ezt figyeld

Három évvel később, már kezdő jógaoktatóként próbálom ugyanezeket a pózokat végrehajtani. Az ászanák és a lábemelések egyre jobban mennek - elvégre ha oktató vagyok, illik jól megmutatni másoknak és hozni egy szintet, azt mondják. A csípőnyitás is megy, de már egy hete majdnem minden nap gyakoroltam.

Snitt.

Elutazunk pihenni, nem jut időm minden nap a gyakorlásra és nem is erőltetem, hiszen a jelent akarom megélni, ami éppen akkor egy belga kisváros szűk utcáin zajlik. Visszatérve a négynapos kiruccanásból ismét munkához látok, a testemmel már azelőtt halkan megegyeztem arról, hogy az a póz, amit azelőtt meg tudtam csinálni, az onnantól kezdve kellő bemelegítés után könnyedén fog menni. DE NEM!

Vagyis várjunk, első belégzésre nem, de a hatodikra már jobb, ahogy figyelek az izmaim tudatos lazítására. Engedik el a szorítást, a megfelelést, a stresszt, az állandó készenlétet légzésről légzésre. Én mégsem ugyanott tartok, ahol négy nappal azelőtt voltam, pedig már oktató vagyok. Nem érzem rosszul magam emiatt, de nem is adok magamnak felmentést. Rendszeresen gyakorlok, de bizonyos dolgokat nem tudok befolyásolni.

Hiszen a hajlékonyság, a rugalmasság több tényező függvénye, nem csak a rendszeres jógázásé.

  • Nekem például mindig kötött volt a csípőm, talán valaha ment a spárga, de nem igazán voltam egy Nyúlányka. Ha épp stresszes időszakom van, fáradt vagyok, biztosan másképp reagál a testem. Bántani már nem akarom, kapott eleget az elmúlt években, erőltettem már bele sok sportba és pozícióba.
  • Mit ettél, mennyit ittál? És akkor hosszasan nem kezdem el taglalni a víz és a táplálék (prána) szerepét a szervezetben.
  • Sérülés. Betegség. Korábbi vagy jelenlegi. Ez is egy jelzés a testedtől, ha leegyszerűsíteni akarom, ő csak ezzel az egy eszközzel tudja jelezni, ha valami nem klappol. Ha hétköznapibb példát hoznék fel, olyan, mint egy síró baba, aki a sírása által jelez.
  • Lelki állapot. Pont. Ugyanakkor masszív szakítás után Yin jógázni (csípőt nyitni, ami segít az elengedésben) és közben sírni egy jót, nos az is segít.
  • A megfelelő jóga. Érdemes többféle jógatípust kipróbálni, bár itt gyorsan megjegyzem, hogy teljesen kezdőként az Ashtanga, a Vinyasa órák megerőltetőek lehetnek. Ott már tudatosana kell összehangolni a légzést a mozgással. Kipróbáltam, ment, de nem éreztem igazán magaménak. Én két póluson működöm: szeretem a pörgős, erős, mindent átmozgató Hathát, ahol van időd belemenni egy pózba mélyen, de tudsz korrigálni is, miközben tartod. Ugyanakkor a gyengéd Yin jóga is a privát órarendem része.
  • Légzés! Pici tudatossággal bele-bele lélegzheted magad egy pózba, bár ez eleinte inkább a lassabb, könnyedebb típusoknál tudatosítható (például Yin jóga). Ha legközelebb jógázol, figyeld meg, hogy feszíted-e még 6 légzés után is a combodat, a vállaidat. Ráncolod-e a homlokodat öntudatlanul, miközben fejben lehet teljesen máshol vagy? A jóga eszköz, de a testünk, az elménk is kell a teljes sikerhez.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikkemet!

Még több és változatos Move it, Blondie tartalomért pedig látogass el a Facebook-oldalamra, de Instán is követhetsz. Mindkét helyen mást osztok meg, úgyhogy érdemes. Vagy csatlakozhatsz az online óráim egyikére, amikről a zárt csoportomban osztok meg még több infót. :)

Tovább

Fitnesz és hitelesség – Mikortól számít egy edző csalónak?

Egy orvos ne dohányozzon, a műkörmösnek ne legyen csúnya keze, a dietetikus nem lehet kövér, egy edző-életmód tanácsadó pedig mindig legyen fitt. Egy edző soha nem eshet bűnbe, hiszen a teste mutatja az eredményeit, de mi van akkor, ha mégis megkíván valamit, vagy olyat tesz, amit nem szabadna?

Edző vagyok, vagy egy ember, akinek a foglalkozása edző?

Valószínűleg mindennek a tudatosság a kulcsa. Tudatosan figyelek arra, hogy hiteles legyek és hiszek abban, amit másoknak továbbadok, ezáltal rám azok ugyanúgy vonatkoznak. Tehát az különböztet meg edzőként az általam edzettektől, hogy míg ők hibázhatnak – mert hibázni emberi dolog –, nekem azt sem lehet? Rengeteg próbálkozáson, tesztelgetésen, hibázásokon át jutottam el azokhoz a gondolatokhoz, amiket most vallok. Tudatosan tartok dolgokat, kialakítottam egy rendszert, ami által egészségesen élhetek. Ami magába foglalja az én sajátosságaimat, mind pozitív, mind negatív vonatkozásban: tudok kis adagokat enni, kimondottan szeretem a zöldségeket, tudom, hogy nem jó, ha reggelire sokat eszem és nem vagyok hajlandó lemondani a csokiról.

ezt figyeld

Mondhatni évekig viaskodtam magammal: vajon ha néha megtörök az étkezési elveimben és megeszem egy fél tábla csokit, akkor lehetek továbbra is hiteles edző és adhatok életviteli tanácsokat? Nagyon sokáig nemmel válaszoltam erre és komolyan elgondolkodtam azon, hogy válasszak-e inkább egy olyan foglalkozást, amit simán leteszek mindennap délután 5-kor, majd a magánéletemben pedig úgy viselkedem, ahogyan csak kedvem tartja.

Az ember esendő

Anélkül, hogy foglalkozást váltottam volna, ma már nem érzem magam csalónak. Sőt, kaptam több, kimondottan elismerő véleményt akkor, amikor a vendégeimnek bátran el mertem mesélni, hogy előző este 8 után még vacsoráztam. Nem éreztem magam rosszul, amikor a legutóbbi karácsonykor a kutyasétáltatás volt az egyetlen sport az életemben, és akkor sem, amikor december utolsó másfél hetében plusz másfél kilóval gyarapodtam. Bárki lehet rossz és jó ember, függetlenül attól, hogy diétázik.

Amikor egy edző, vagy rekreációs szakember nem hisz abban, hogy sportolni kell, mellette persze helyesen táplálkozni, eleget pihenni, valamint a munka-magánélet egyensúlyát megtalálni, az számomra hiteltelen.

De azt nem várhatjuk el senkitől, hogy minden nehezebb időszakot, ünnepi étkezést vagy magánéleti válságot hibák, valamint érzelmi- és félreevés nélkül oldjon meg. Keresd meg azt az embert, akinek élvezed az óráját, akivel jól esik eltölteni heti pár órát, Akivel meg mered osztani az életednek bizonyos elemeit. Akinek tetszik a kisugárzása, aki szimpatikusan alakítja a saját életét. Ne érd be kevesebbel, hiszen ő nem csak az edződ lesz!

Szerző: Kuris Nikolett

A cikk forrása: https://fitletters.hu/

Tovább

Magyarország a női erőemelés nagyhatalma

A női fekvenyomás egyik Európa-bajnoka egy magyar családanya, aki munka és háztartás mellett kőkemény edzéseken készül most a világbajnokságra? A budapesti Palágyi Zsanett (31) az egyik legsikeresebb szereplője a női erőemelő sportágnak, amely nemzetközi sikerei ellenére méltatlanul kevés figyelmet kap.

A májusban rendezendő, finnországi világbajnokságra készül Palágyi Zsanett erőemelő, a női fekvenyomás Európa-bajnoka. A 63 kilogrammos kategóriában versenyző az erőemelés három fogásán (guggolás, felhúzás, fekvenyomás) belül a fekvenyomásra specializálódott. A magyar bajnokságokat magától értetődő természetességgel nyeri meg súlycsoportjában.

Az apró termetű, budapesti hölgy 2017-ben a Balaton Kupán már 115 kilogramm súlyt nyomott ki, de az Eb-t 112,5 kilóval nyerte meg. Idei célja ambiciózus: 122,5 kilogrammra gyúr - ezúttal a kifejezés szó szerint értendő. A magyar női erőemelő színtér körülbelül 150 versenyzőt jelent, akik zömmel Budapesten kívül edzenek. Sikereket főként a 84 kg feletti súlycsoportban érnek el, a nemzetközi mezőnyben is jegyzik a magyarokat. Az orosházi Szabó Ágnes például 2011-ben megnyerte a fekvenyomó vb-t. Zsanett édesapja, Palágyi József pedig a sportág egyik veteránja.

A legutóbbi Európa-bajnokságról a magyar csapat 5 aranyéremmel, 1 bronzzal jött haza. Palágyi Zsanett sok magyar háziasszonynak mutathat példát, hiszen hatalmas áldozatokat hoz ő és családja is a sportsikerekért. Kislánya gondozása mellett a napközben a családi autómentő, autókölcsönző vállalkozásban dolgozik a fővárosi agglomerációban, majd minden hétköznap este fél 6-kor összepakolja az edzőfelszerelését, és a konditerem felé veszi az irányt, ahol teljes erőbedobással készül.

"Nem csak fizikailag, hanem a magánélet, a munka és a sport összeegyeztetése miatt mentálisan és pszichikailag is igen keménynek kell lenni ehhez"

- vallja meg őszintén Zsanett.

A sportember egyébként eredetileg kajakozott, ám az egyik téli alapozó edzésen odakerült a konditerembe, és többé nem érdekelte más sportág. Első versenyén, a 2002-es magyar bajnokságon már 4. helyezett lett. Az erőemelésben sok sportágtól eltérően működik az életkor: ő 31 évesen úgy érzi, most lett igazán felnőtt versenyző, és a következő esztendőkben lesz képes elérni a legjobb eredményeket. Mint mondja, az ő edzésmunkájához nem szükséges nagyon komplikált gépeket, eszközöket alkalmazni, azért is szereti a spártai módon felszerelt, szuterénben működő edzőtermet Újpesten és az AST Fitnesst.

Az viszont már meglepőbb, hogy a sportág támogatása, szponzorálása gyakorlatilag nulla, a válogatott mezt is versenyzők veszik meg - még az Európa-bajnok is. A sikerekről a közvélemény sem igen tud. Pedig a május 13-19. között Helsinkiben megrendezendő erőemelő világbajnokságon több mint 15 fős magyar jelenlét várható, miközben magát az eseményt a helyszínen is 4-5 ezer ember követi. Lenne tehát miért segíteni a bajnokot, aki maga állja utazási, nevezési költségeit az idei versenyeken - az idén először már kapott támogatást a XV. kerületi önkormányzattól, ám további szponzorokra lenne szükség a kiemelkedő eredmények megtartásához.

Tovább

A foci valójában veszélyesebb sport, mint a thai box

A zuglói thai box teremben sok minden történt, amióta utoljára jártam ott. A muay thai-t elközelezetten hirdető helyen nem csak a felnőtteket, de a fiatalabb korsztályt is lelkesen, méghozzá edukálva edzik - ezúttal egy thai bajnoktól tanulhattak a kicsik.

Több mint harminc, eltökélt, 6-13 év közötti harcosjelölt gyűlt össze a budapesti, zuglói Thai Box Akadémián, hogy éljen a ritka lehetőséggel, és autentikus technikát tanuljon a harcos nevén Check Binként ismert Deo Petsangkhat bajnoktól és edzőtől. Az egész napos, monstre szeminárium a szentendrei thai box klub és a zuglói Thai Box Akadémia összefogásából jött létre, ami mintaszerű a sportág életében.

Tovább

Egy extravagáns edzőterem elemzése pár hónap távlatából: JOHN REED Fitness Music Club

Habár John Reed neve sokaknak elsőre nem cseng annyira ismerősen, mint Petőfié, mégis népszerű lett az elmúlt időszakban, méghozzá a sportolók körében. A XIII. kerületi JOHN REED Fitness Music Club eléggé elrugaszkodott és extravagáns, már ahhoz képest, amit egy budapesti eddigi teremlátogatásai során láthatott.

A januárban megnyílt fitneszteremben már a berendezés is rengeteg különböző stílusból áll össze: ázsiai szobrok, graffitik és hip-hop-életérzés, a Buddha-szoborral együtt pedig még elefántok is vigyáznak a biciklin tekerőkre. Nekem, mint az elefántok legnagyobb kedvelőjének ez a kedvenc részem a teremben, persze ne feledkezzünk meg a kardió gépekről sem, amik nem csak hogy modernek, de újra megszerettették velem a kardió mozgást. Sokkal jobb érzés új gépeken futni, amiken különböző programokat tudok állítani, és persze az sem elhanyagolható, hogy a rendszeres edzés eredménye már egy hónap után megmutatkozott a testemen. Mivel a blogom, a Move it, Blondie fő csapásiránya szerint különböző sportokat tesztelek edzőtermekben - oké, az sem titok, hogy sokkal inkább óratípus párti vagyok - leginkább a korábban már beharangozott CYBEROBICS® részlegre voltam kíváncsi.

ezt figyeld konditerem sport
Az egyikben hajnaltól éjjelig mennek a különböző szintű fél - és egy órás spinning edzések (Chris Cycling PRO I órája rulez!), ahol bárki megtanulhatja gyorsan beállítani a megfelelő biciklis magasságot, hiszen két óra között rövid idő van az átállásra. A másik CYBEROBICS® teremben ugyancsak különböző óratípusok váltogatják egymást éjjel-nappal, szintén egy falra kivetített, virtuális edzővel és egy, már korábban felvett videóval, méghozzá angolul. Itt van minden, ami az sportszórást illeti: jóga, boot camp, bodylicous, iron bars és stretch and relax óra is, hogy csak a személyes kedvenceimet említsem. Mivel sokszor sokfele vagyok, eddig csak úgy tudtam menni edzeni, ha tudatosan megterveztem a napomat, ide gyakorlatilag bármikor besétálok, az önkiszolgáló kártyarendszerrel közlekedem, szekrényt nyitok-zárok és bármelyik órára bármikor bemehetek.

Ha kedvem van, pörgős edzést nyomok, ha inkább olvasnék sportolás közben, az elefántok árnyékában biciklizem, máskor viszont eszeveszettül izzadok a futópadon és élvezem, hogy szól az elektronikus zene. Egy héten ráadásul kétszer is live szettel készülnek, nem tagadom, volt már, hogy egy hétfői napon a durva basszus és jó tempó tett rá nagy lapáttal arra, hogy még erősebben megtoljam az edzést, immár a második órámhoz közeledve. Mivel a kondi részlegre kevésbé szűrődik be természetes fény, rendszeresen rácsodálkozom a napsütésre, amikor kiteszem a lábam a portán.

ezt figyeld konditerem sportA “játszótéren”, azaz a súlyzós részlegen kevésbé fordultam meg eddig, de az ismerőseim nagyon szeretik, nem utolsósorban azért, mert nagy tükrök vannak felszerelve, így bármilyen gyakorlat ellenőrizhető, egy guggolás pedig nem végződhet térd reccsenéssel.

ezt figyeld konditerem sportIgen, a JOHN REED Fitness Music Club egy másfajta életérzést ad és számomra mérhetetlen szabadságot, spontánságot, mindezek mellett kedves személyzetet, akikkel még a legapróbb dolgokról is tudok kommunikálni. Az, hogy momentán csak pár száz méterre van a lakásomtól, még csak plusz, és az sem veszi el a kedvemet, ha a szomszéd építkezés munkásai minden alkalommal megnéznek edző cuccban. Én letettem a voksomat!

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.