Rajt: 

A beautyrobic is egy olyan sport, ami rajta volt a kipróbálandó mozgások listámon, és amikor Larion Zoé mesélt róla az interjúnk kapcsán, úgy döntöttem, hogy eljött a tökéletes alkalom, vele együtt én is részt veszek egy ilyen órán. Így kezdődött hát a „mese”…

Impressziók:

A Jászai Mari téren járok, a villamosról leszállva battyogok a Roxy stúdió felé az esti forgatagban. Ahogy beérek a terembe, egyből elkap a halloween-i hangulat – bár én nem szeretem ezt az Amerikából átvett szokást –, a falon lévő pókok, az itt-ott heverésző tökök és egyéb elemek miatt. A recepciós kedvesen köszön és letétet kér tőlem, ami az öltözőkulcsom zálogaként szolgál majd. A következő pillanatban már a túlzsúfolt és kicsi öltözőben „harcolok az életemért”: szűk hely, kis padok, két toalett és rengeteg nő.

Ezt követően már az előzőekben a kanapéra csüccsent fotósom mellé ülök, amíg várjuk az óra kezdetét. Zoé még nem érkezett meg. Egyszer csak kinyílik az ajtó, ami mögül semmi sem szűrődött ki addig…

A sok ember, aki addig ott várakozott előtte, egyszerre tódul be a terembe velem együtt. Itt máris találkozom a beautyrobic kitalálójával és megalapítójával, Békési Brigivel. Egyből fel is hívja a figyelmem az olajozásra, hogy jobban „csússzon” az edzés. Tessék? A beautyrobic elve szerint, ha bekenjünk olajjal az olyan kényes testrészeinket mint a has, a fenék és a comb, akkor a 30 fokban végzett gyakorlatok hatékonyabbak lesznek zsírégetés és alakformálás szempontjából.

sport tánc Földön
Bemelegítés

 

Kezdés előtt pár pillanattal befut Zoé is a már csordultig lévő terembe, akivel éppen csak találunk helyet egymás mellett, és már indul is a bemelegítés.

A kötelező köröket, azaz a testrészek átmozgatását viszonylag hamar lezongorázzuk. Már most melegem van és egyelőre még mindig nincs fogalmam arról, hogy miről is fog szólni ez az óra. Körbetekintek, mindenhol rövid ruhás lányok vannak – legtöbbjük mezítláb –, van olyan, akinek számomra tökéletes testalkata van, olyan is akad, aki nagyon vékony vagy annak éppen az ellenkezője. Itt senkit nem zavar a külseje, csak csinálják, amit az oktató mond és elengedik magukat a forróságban.

sport tánc Földön


Ezen a szakaszon túlesve kezdünk belelendülni a beautyrobic lényegébe. Gyakorlatilag a csípőrázásra – aminek fontos a technikája, amit attól függően csinálhatsz jól, hogy mennyire vagy laza – és rengeteg guggolásra épül az óra.

sport tánc Földön


A shake it emléke vissza is köszön nekem egy pillanatra. A 15. perc után, mikor ezeket csináljuk, a melegtől izzadok, akár valami, ami nagyon izzadni szokott, és még inkább ég a lábam. Amúgy sem szoktam jeleskedni a guggolásban, hát most még pluszban kapom az impulzusokat. (Eleve derékfájással érkeztem, ami sajnos csak fokozódott az óra végére, ez is visszavett a teljesítményemből.)

sport tánc Földön
"Ajajj, guggolni kell."

Nem mondom, hogy összevisszaság lenne, de tulajdonképpen ezzel telik el húsz perc, ami amellett, hogy egy idő után nekem kissé nehéz, valamelyest egysíkú is. A közben szóló jó zene azért ki-kizökkent ebből az állapotból.

sport tánc Földön
A gumiszalag és a vele való erősítés
sport tánc Földön


A fő elemek mellett kargyakorlatokkal is szépítjük magunkat (pl. oldaltartásban körök rajzolása a levegőbe), majd miután a gumiszalagos gyakorlatokat abszolválom a mostanra már eléggé csúszóssá vált testemmel, következik a polifoam-on való fekvés és a „hőn szeretett”, általam szinte sosem bírt, statikus fekvőtámasz elvégzése mérsékelt sikerekkel.

Ezt követi az áhított sakktábla kinézetű hasizom kialakításának minden lehető formája.Időközben azért néztem, hogy a már gyakorlott Zoé milyen szépen csinálta a feladatokat, aki nem mellesleg a beautyrobic „arca” is.

sport tánc Földön


Zoé benyomásai: „Azért szeretem a beautyrobic-ot, mert egy igazán csajos mozgás, amit 30 fokra melegített teremben, dübörgő zenére nyomunk, pasikat be sem engednek!”

sport tánc Földön
Zoéval óra után

Ami fontos:

Végig meleg lesz a teremben, erre készülj fel! Előtte és utána igyál sok vizet! A magam részéről nem volt nagyon izomlázam másnap, mivel a már említett derékfájás miatt eleve kisebb hatásfokkal végeztem a gyakorlatokat. A blogom mindig a szubjektivitáson alapul. Ezúttal is egy olyan sportot próbáltam ki, ami nem lett a személyes kedvencem, de ez nem jelenti azt, hogy az olvasóimnak sem lesz az, hiszen különbözőek vagyunk. Ha bírod a csajos mozgásokat, Neked ajánlom!

Hol? Roxy Stúdió, Budapest XIII. Tátra utca 4.
Mennyibe kerül? http://beautyrobic.hu/arak-/
Mit vigyél? edző ruha (cipő nem muszáj), törölköző, víz
Férfi/nő arány: 100% nő

Pontozás
Kínzó faktor: 8/10
Ennyire formál: 7/10
Edző: 10/10
Helyszín: 7/10
Ennyire fáj másnap mindened: 6/10