Négy jógaoktató meséli el, milyen típusú órákat tart - és azáltal milyen benyomásai, élményei lettek az útja során. Valamint beavatnak abba is, mitől egyedi, különleges az ő órájuk.

Dornyai Diána

a hét edzőjeKicsit mókás, mert az óráim tükrözik a saját utamat a jóga terén: 2016-ban vetettem bele magam mélyebben a jógának a fizikai részébe, az Ashtanga jógával kezdve, ami egy kötöttebb, maszkulinabb, jangosabb ászana-sorozata. Eleinte nagyon inspiráló volt, de néhány év után éreztem, hogy távolodik tőlem ez stílus, mivel én olykor igénylem a változástés muszáj volt megtanulnom gyöngédnek lenni magammal – engedni a maximalizmusból. Ahogy elkezdett ez bennem oldódni, 2019-ben végre belevágtam a hatha jóga oktatói képzésbe. Ezt már közelebb éreztem magamhoz, mivel nem egy fix sorozatot foglal magába, hanem engedi a jógit kreatívnak lenni a gyakorlásában, de még itt is hiányzott valami. Ma pedig engem lep meg a legjobban, hogy az intenzív, szigorú Ashtangától a lágy, gyöngéd Yin jógához jutottam el. Számomra ez az önismeret útja – ami még elég hosszú... Ezek mellett, aminek még nagyon örülök, hogy sikerült megmaradnom tanulónak és nyitottnak a lehetőségre, hogy bárkitől tanulhatok valamit, ami segít az utamon. A jógaórák mellett ajurvédikus jógaterápiával is foglalkozom, mivel szerettem volna a jógát a gyógyítás eszközeként alkalmazni és szélesebb spektrumban foglalkozni az egészséggel, legyen szó testi, szellemi vagy lelki szintekről. 

Szerintem minden tanárnak a személyiségében rejlik az órájának a varázsa. Ez lehet egy pöppet sablonos, de attól még így érzem. Ha az alkalmazott tudáshoz sikerül hozzáadnod a személyiséged, akkor valósul meg a Te órád. Az említett utam egyre jobban engedi kibontakozni az igazi személyiségem és ez teszi hitelessé az óráimat, mivel magamat adom, ez vagyok én. Emellett mindenkinek igyekszem ajánlani a jógapózoknak különféle változatait, így a gyakorló képes megtalálni az adott pillanatban a számára legmegfelelőbb verziót. Jelenleg élő, online jógaórákat tartok. Mint mindennek, ennek is megvannak előnyei, hátrányai, viszont különösen a mostani járványos, lockdown-os időszak miatt érdemes élni a különféle lehetőségekkel. Én például év elején még nem gondoltam volna, hogy otthonról, a két nyuszimmal tartok majd órákat az interneten, amikre több országból is bejelentkeznek és együtt gyakorlunk.

a hét edzőjeNekem az online órák még azért adnak agy pluszt, mert még mindig keresem a helyem ebben a világban, és amikor éppen rám jön a költözés, akkor max. csak az időzónára kell figyelnem, a laptop, telefon, internet adott.

Hol találkozhatsz, gyakorolhatsz Diával?

Weboldal: https://dianayogaayurveda.wordpress.com
Instagram: https://www.instagram.com/dianayogaayurveda/
Facebook: Diana Dornyai - Yoga & Ayurveda 
Oktatás helye: Online –Wanborough, Guildford, Egyesült Királyság

Halmos Júlia

a hét edzőjeA vírus következtében jelenleg elszórtan tartok csak jóga órákat, terveim szerint szeptembertől azonban lesznek heti rendszeres óráim offline és online egyaránt. A jóga repertoár Hatha-, flow-, gerinc- és kismama jóga órák, csoportosan és egyénileg is. Régebben tartottam babás jógát is, amelyet idővel ismét szeretnék majd. Meghatározó élmény volt számomra a Kundalíni Rebirthing tanár képzés pár évvel ezelőtt. Ez az irányzat mutatta meg nekem igazán, hogy test és lélek működése elválaszthatatlan egymástól, hogy a mudrák és mantrák varázserővel bírnak és születésünk körülményei alapvetően meghatározóak lehetnek. Hasonló irányú végzettségként a Kundalíni utáni kineziológus tanfolyamot említeném meg. Bár kineziológusként nem praktizálok, de a tanítássommal azt szeretném, ha a gyakorló a jóga eszközeivel - mint a légzőgyakorlatok, meditáció, relaxáció - megtanulja meghallani a lélek suttogását, olvasni tudjon a teste legapróbb rezdüléseiből. Így alakítva ki önmagával egy jobb, mélyebb kapcsolatot.

Az óra tartás mellett 5 éve tartok hatha oktatóképzéseket, és idén augusztusban vezettem le a harmadik kismama jóga oktatóképzésemet. A képzéseimen a tudásanyag mellett egy mélyebb önismeret is a cél; az ászanák megismerésén, gyakorlásán túl a jóga filozófiáján keresztül figyeljük meg a gondolatokat és érzéseket, fogadjuk el egyéni működésünket, amely által mások működését is könnyebben érthetjük meg és fogadhatjuk el.

A következő hatha jóga oktatóképzésem október 10-én indul majd, amely a jelentkezők számára egy izgalmas, aktív félévet jelent majd. A kismama jóga oktatóképzésem egyelőre még szervezés, tervezés alatt, részletek megtalalhatóak lesznek a honlapomon hamarosan!

Hol találkozhatsz, gyakorolhatsz Julcsival?

Weboldal: www.youliayoga.com
Instagram: dzsulyoga
Facebook: YouliaYoga
Oktatás helye: Nemcsakjóga Mozgás Stúdió, Budapest

Oresko Renáta

a hét edzőjeA gyerekeim előtt a fő profilom a dinamikus jóga volt, inkább flow típusú órákat tartottam. A kisfiam születése után végeztem el a kismama - és babás jóga oktatói képzést, sokáig ez állt a legközelebb a szívemhez, de gerincjógát, női jógát, stresszoldó jógát is oktatok. Jelenleg csoportos óráim nincsenek, leginkább a blogomon lehet velem "találkozni”, hiszen a Jóga Pop blogot vezetem több mint 6 éve.

A jógaoktatói pályafutásom egy picike fitneszteremben kezdődött, oda is be tudtam csempészni azt a hangulatot, amit az ember egy jógaórától vár: elcsendesedést, nyugalmat, és mindezt úgy, hogy a fizikai test is dolgozik. A kezdők bátran rám bízhatják magukat, nincs felesleges akrobatika, senkit nem erőltetek bele számára kényelmetlen pózba, igyekszem inkább könnyítésekkel, módosításokkal élni, erre számtalan lehetőség is eszköz is áll a rendelkezésünkre. Hálás vagyok a velem gyakorlók bizalmáért, és igyekszem támogatni őket a jóga testet-lelket építő, harmóniát hozó felfedezésének útján.

A jógaoktatás mindig az életem része lesz, és ugyan most csendesebben teszem a dolgom, számtalan jógás tervem és ötletem vár megvalósításra.

Hol találkozhatsz, gyakorolhatsz Renivel?

Blog: https://yogapop.cafeblog.hu/
Facebook: Jóga Pop
Instagram: https://www.instagram.com/yogapopblog/

Tamaskó Anett

a hét edzőjeAz elmúlt 7 évben a legelterjedtebb jógairányzatokban kipróbáltam magam: hatha, vinyasa flow, ashtanga, női, yin, gerinc stb. Rengeteg tapasztalás, tanulás után mára letisztult a kép: yin és női jógát tanítok első sorban. A női jóga elkerülhetetlenül felhoz sok életúttal kapcsolatos kérdést, így női köröket is szoktam vezetni, ezzel segítve nőtársaimat ezen a sokrétű úton. Emellett az ájurvéda, a jóga testvér tudománya alapján életmód programokat és tanácsadást vezetek.

A jógáról és az óráimról két szó jut eszembe, az egyiket brand névvé is tettem: ez a pure - azaz tiszta, valamint a széleskörű szemléletmód, független attól, milyen órán vagyunk. Szeretem a letisztult gyakorlási módokat, ilyen szempontból nem követem a divatot. Szeretem a sok nézőpontú óratartást: a body mapping és a tensegrity elmélet segítségével látom, kinek milyen mozgásmintában van elakadása, egyénre szabottan tudok igazítást adni, mind az ászanában, mind az életmódban, az ájurvédának hála. A coach tapasztalat és a csoport, valamint az oktatóképzések vezetése miatt az emberismeretem segítséget nyújt a mélyebbre ásásban - hisz minden elakadás a tudati szintről jön, nem pedig a testiről indul a tudatira. Komplex gyakorlást vezetek, amely mindig az aktuális állapotra rezonál. Például ha női jógára jön valaki, de teljesen kimerült, akkor megeshet, hogy egy töltő yin-t kap, amennyiben egyetért.

Hol találkozhatsz, gyakorolhatsz Anettel?

Facebook: Tamaskó Anett jóga & életmód
Instagram: https://www.instagram.com/anettamasko/
Oktatás helye: Yogatree Stúdió Budapest

Ha szimpatikusak a lányok, keresd bármelyiküket bizalommal. Azért kerültek bele a válogatásba, mert emberileg és szakmailag is kiemelkedőnek találom őket, úgyhogy nyugodtan bízd magad rájuk.

Még több, hamisítatlan és változatos Move it, Blondie tartalomért pedig látogass el a Facebook-oldalamra, de Instán is követhetsz. Mindkét helyen mást osztok meg, úgyhogy érdemes. Vagy csatlakozhatsz az online óráim egyikére. :)