Rajt:

Elérkezett a 100. Move it, Blondie sportbeszámoló! Nem csak leírni jó érzés, de belegondolni is különleges, hiszen közel három év alatt jutottam el idáig. Néhányan kérdezik, hogy miért csinálom, van-e értelme stb. Ha valaki szenvedélyesen szereti azt, amit csinál és erre, valamint a célra koncentrál, akkor minden nehézség vagy rossz gondolat könnyen eltűnik.

Ez alkalomból különleges cikket akartam írni egy nem hétköznapi sportról, ezért döntöttem amellett, hogy lőni fogok.

Ahogy én láttam:

A Gepárd lőtér fele tartok, még nincs elképzelésem arról, hogy mire készüljek. Vagyis de, Clint Eastwood és a Született feleségek szereplői, de főként Bree már felvázolták előttem, hogyan néz ki egy fegyver, miként lehet vele puffogtatni és mennyire lehet veszélyes. Odaérve a földszinti, majdhogynem katakombában a lőtér vezetője fogad, szívélyesen mond el mindent annak érdekében, hogy ne történhessen gond, hiszen éles fegyverekkel fogok lőni.

Pár perccel később – fülhallgatóval a fejemen – már beljebb kerülök: éppen egy kommandós képez ki egy másikat, eközben a szomszéd „szobában” is lőnek, a padlón töltényhüvelyek hevernek mindenfele. Mint egy videójátékban.

A távolabbi helyiségben az elsőre morgós, ám nagyon óvatos Ati bácsi ugyanúgy felkészít a fegyverek biztonságos használatára, elmondja a működési elvüket is, itt az ideje annak, hogy felvegyem a védelmi szemüveget.

Tíz méterről kell lőnöm a céltáblára, terpeszben állva, rogyasztott térddel, előre dőlve, kinyújtott kézzel. Ha már a sport részét nézzük: pár lövés után szinte fáj a karom és a hasamat is feszítem közben.

Két fegyvert is kipróbáltam:

1. 0.22-es Smith&Wesson, avagy a meggymag köpködő, ami emlékeztet western filmek népszerű fegyvereinek egyikére. Könnyű, egyszerűen kezelhető, minden lövés után fel kell húzni a kakast, hogy újra tüzelhessek.
2. A 9x19 tüzelő glock 17-es 4. generációs, öntöltő fegyvere már sokkal erőteljesebb. Nem csak a szememet csukom be lövés közben, de visszatolja az alkaromat minden puffogtatás.

Amikor már nem fogom elég szorosan a fegyvert alulról és engedek a feszítésből, Ati Bácsi belövi ezt a mondatot:

„Ne cappucinót szolgáljon fel, tartsa a fegyvert.”

Első lövésre ezt produkáltam:

Ami fontos:

Soha nem lehet csőre töltött fegyverrel, a puska csövét felfele tartva más felé fordulni, ugyanis életveszélyes. Mintha egy videójátékban lettem volna, előttem, mellettem, mögöttem lőttek, csak tompa hangokat és puffogásokat hallottam.

Hol? Gepárd lőtér, XXII. Budapest Nagytétényi út 66.
Mennyibe kerül? http://gepardloter.hu/csomagok.html
Mit vigyél? kényelmes, sportos ruha; minden más szükséges felszerelést adnak ott.

Rajt:

"A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket" - szólt az a fohász, amelyet rendszeresen mormoltak Nyugat-Európában a kalandozó magyarokról, egészen a középkorig. Nem véletlen, hogy a harcias magyar virtusból valami megmaradt a jelenkori magyaroknak, csak őseiktől eltérően ezt nem íjászkodással vezetik le. Nyilván ennek az olimpián is bejáratos sportnak is van expert szintje, én mégis arra voltam kíváncsi, hogy egy órára betévedve, némi elméleti és gyakorlati oktatás után mit tudok virítani első körben.

Lendvai Anna cisztás fibrózissal született, huszonévesen már túl van két tüdőátültetésen, de ennek ellenére szeptemberben többedmagával mászta meg a Kékestetőt. Önmagát akkor is stuffolta, amikor már az egy helyben állástól izomláza volt, de mindenben támogatta szerelme is, aki szintén ugyanezzel a betegséggel éli a napjait. Aki beteg és nem érez magában erőt a haladáshoz, mindenképpen olvassa el ezeket a sorokat.

"Csak két hónapos voltam, amikor kiderült, hogy cisztás fibrózisom van (CF). A betegség több szervet is érinthet, nekem a májamat és a tüdőmet gyengítette, fertőzéseket kaptam el és olyan volt, mintha folyamatosan meg lettem volna fázva. Sokat jártam kórházba és napi négy órát kellett foglalkoznom a tüdőmmel. Szerencsére nem okozott nagy törést a közösségi életemben, mivel asztmás oviba jártam, ahol megértőek voltak az óvónők" - kezdi történetét Anna, akinek az állapota ellenére már nagyon fiatalon megjelent a sport az életében.

Illés Adorján és barátja, Ádám már közel másfél éve kerülik meg a Földet, bringával! Az egyedi étkezést folytató és örökké jókedvű Adorjánt ezúttal Délkelet-Ázsiában értem utol: elmesélte hogyan kerültek be egy buddhista kolostorba, miért váltak külön az útjaik egy időre Ádámmal és az jövőbeli tervein túl az élethez való jelenlegi hozzáállásába is beavatott.

A legutóbbi bejelentkezésed óta már több országot is a hátatok mögött hagytatok. Jelenleg hol tartózkodsz, és mit csinálsz ebben a pillanatban?

https://www.youtube.com/watch?v=z4hWF-xRPfg&feature=youtu.be

Június 13-án volt az egy éves évfordulója a földkerüléseteknek. Hogyan ünnepeltétek meg? Milyen érzések voltak bennetek, érkeztek gratulációk?

Ezen a napon pont külön bringáztunk. Reggel egy iskola melletti családi házban ébredtem, a reggeli után lehetőségem nyílt egy rövid beszédet tartani a diákoknak az utazás szépségéről, ezután elköszöntem a szállásadóimtól, majd elindultam. Egész nap felfelé kellett tekernem, nem foglalkoztam az évfordulónkkal. Este hulla fáradtan egy rendőrséghez értem, tőlük kértem szállást, de sajnos visszautasítottak. Viszont az egyik rendőrtiszt vett nekem kekszet és üdítőt, plusz lelkesen érdeklődött a biciklis földkerülés iránt. A lelkesedése rám is átragadt és a beszélgetésünktől feltöltődve ismét bringára ugrottam, így tekertem le még 10 kilométert a következő rendőrörsig, ahol már meg tudtam pihenni. Ott a bogárinvázió mellett internet is rendelkezésre állt, így kiírtam a Facebook-oldalunkra, hogy már egy éve úton vagyunk és megköszöntem az olvasóinknak a bíztató üzeneteket, amiket az utazásunk során kaptunk tőlük. Erre a posztra sok gratuláció érkezett.

Az elmúlt egy évben változott az élethez való hozzáállásod?

Továbbra is szeretek élni, reggelente hálát szoktam adni az égnek, hogy egy újabb napot kaptam ajándékba. Szeretem az embereket, a természetet, és az utazásunkkal járó mindennapos kihívásokat. Ahogy gyűlnek a tapasztalataim, bölcsebbé válok, ami lehetőséget ad önmagam mélyebb megismerésére, önkorlátozó hiedelmeim felismerésére és elengedésére.

Egy buddhista kolostorba is bejutottál, leírnád röviden az olvasóknak, hogyan sikerült és milyen volt odabent lenni? Emiatt lettél kopasz?

Rajt:

Ezzel a mozgásformával akkor találkoztam először, amikor a barátnőmmel egy pár évvel ezelőtti fitnesz napon random betévedtünk az egyik terembe. 45 percen keresztül a pörgős edző angol instrukciókkal tartott meg egy olyan edzést, amit azóta is emlegetünk - ez volt a Kamibo®. A távol-keleti harcművészeteket magába foglaló dinamikus mozgásforma koncepcióját Michael Dela Cruz és Oliver Prescher fejlesztette ki Németországban. Miután pozitív benyomásaim voltak róla, alig vártam, hogy ismét átélhessem az élményt és pattoghassak az ütvefúrós zenére, ezúttal azonban két barátnőm is elkísért a tesztelésre.

Ahogy én láttam:

A fitneszterem bejárata először megtévesztő lehet, mivel közvetlenül a kondigépek mellett kell elmenni, amint beléptünk az ajtón. A recepció felé pedig egy kis, szűk sávban lehet közlekedni, amit olykor a személyi edzők is használtatnak az edzettjeikkel. A teremben már zajlanak az átalakítások, így a zsúfoltság a közeljövőben megoldódik. Igényesnek tartom az olyan termeket, ahol a vezetőség tesz a vendégek komfortérzetéért. A recepciós kedves, elmagyarázza, hol találom az öltözőt és még lakatot is ad a szekrényemhez - érdemes kérni, különben nem lehet bezárni.

97 sport után már van egyfajta ízlésem, általában tudom, hogy mire hogyan fogok reagálni, és arról is van sejtésem, hogy mi fog igazán feltölteni. De bátran kijelenthetem: amire egy igazán stresszes nap után a legjobban vágyhatsz, az Tar Edit Kamibo® órája!