Virág megjárta a szamárlétrát az évek alatt, mígnem végre teljesült a vágya: a piramisépítők városában kapott régész feladatokat. A lány olyan élményeket élt át, olyan tárgyakat foghatott meg, mint azelőtt még soha. Egyiptomban töltött hónapjairól, az ottani sportlehetőségekről és az étkezéséről is mesélt.

Tizenkét évesen döntötted el, hogy a régész szakmát választod. Milyen úton jutottál el az első ásatásodig?

Tizenkét éves koromban olvastam egy könyvet, ami egy Egyiptomban ásó régész életéről szólt; megfogott az egész történet, a kitartása, amivel kutatott és ment a céljai felé. Akkor elhatároztam, hogy én is ezt fogom csinálni. Elég szorgalmas kislány voltam, sok időt töltöttem a könyvtárban, minden alapművet kijegyzeteltem, és elolvastam. Tizennégy éves voltam, amikor elkezdték a szentendrei római erőd feltárását, és egy középiskolás régész tábort is szerveztek, ahova jelentkeztem. Egy régésznő azonnal leültetett az asztalhoz, leleteket rajzoltatott velem, aztán idővel elkezdhettem dolgozni – végül ő lett a mentorom. A következő tábornak már én voltam a vezetője, majd múzeumokat kerestem fel ásatási céllal, a többi pedig szépen alakult, belenőttem.

Nekem otthon vakáció helyett ásatás volt a falamra írva. Ezután teljesen egyértelmű volt, hogy régészet szakra jelentkezem, ahova fel is vettek elsőre. Publikációkból, külföldi cikkekből és könyvekből tanultunk, hiszen nem létezik régészet egyes vagy kettes tankönyv. A nyelvtudás is kiemelkedően fontos volt. Emellett elvégeztem egy történelem szakot minorral. Az utolsó három évem nyűglődés volt, már nagyon terepre akartam menni.

Milyen érzés futott át rajtad, ha leletre bukkantál?

Ilyenkor az jut eszébe az embernek, hogy három-, négy-, ötezer év után először fog meg valamit, amit anno valaki elejtett, vagy elrejtett oda. Engem az nyűgöz le, hogy minden tárgy mögött sztori van. Azt valaki használta egy napon vagy egy éven keresztül, emlékei kötődtek hozzá. Nem is a tárgy a lényeg, hanem a kapocs a múlthoz és az elődeinkhez. Amikor sírt tárunk fel, akkor ez fokozottan igaz. Nagy élmény találni egy olyan tárgyat, amin hieroglifák vannak, szerencsére nekem idén sikerült több pecséttöredéket is megtalálni!

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy mi az értelme a régészetnek (bár nem szeretem ezt a kérdést). Erre általában a válaszom az, hogy a régészet nem csak a közösséget formálja, hanem nekem és a társadalomnak is ad valamit. A személyiségfejlődésemhez hozzátesz, sokat kapok tőle, és nap mint nap tanulhatok általa. Egy cserépdarab nem, de sok kicsi meg tudja változtatni a történelmet.

Milyen célból indítottad el az ArchaeoDream blogot?

Az államvizsgám előtt egy-két nappal hívtak fel, hogy januárban mehetek Egyiptomba ásni egy projekt kapcsán. Egyértelmű volt számomra, hogy a piramisépítők városában régészként dolgozni olyan dolog, ami a közérdeműnek érdekes lehet. Úgy gondoltam, hogy ennek kapcsán hívom fel a figyelmet a régészetre, szimpla reklámként is felfoghatjuk.

Januártól áprilisig részletesen olvashattunk a kalandjaidról és az eltelt napok részleteiről. Te hogyan élted meg a projektet?

Egy amerikai alapítványon keresztül finanszírozták a Gízai-fennsík feltérképezésére szolgáló projektet. Mi a piramisépítők városában dolgoztunk annak érdekében, hogy rájöjjünk, hogyan zajlott az ott élők élete egykor, mit csináltak, mit ettek, kik voltak ők. Az egyiptomi egyiptológusok számára, akik itt tanulják meg a régészetet, iskolaként is szolgál ez a projekt. Ők úgy gondolják, hogy egyenes ági leszármazottai ókori elődjeiknek, amire nagyon büszkék. Sajnos nem kapnak régészeti képzést, nincsenek tisztában a 21. századi régészettel, ami különböző módszerekkel jár, mint a 19. században, amikor felrobbantották a sírhelyek bejáratát. A magyar régészet és egyiptológia oktatás ezzel szemben nagyon jó.

Egy régésznek mennyire kell fittnek lennie?

Előbb-utóbb mindenki fitté válik, aki terepen dolgozik, de jobban jár a régész, ha sportosan megy oda. A régészek mindig terepen vannak, a tűző napsütésben is. Hiába vagy vezető régész, olykor ugyanúgy kaparnod, lapátolnod, ásnod kell. Ahhoz, hogy egy régész hatékonyan végezze a munkáját, bírni kell a napi 8-10 órát terepen: talicskázás, beugrás, kiugrás, fel-le járkálás, létrán mászkálás. Ez már nem az a fajta ásatás, amikor a régészet vezetője (vagy egy gróf) fehér ingben távolról tekint a gödör aljára, miközben sorolja a teendőket.

Milyen sportolási lehetőségekkel találkoztál Egyiptomban?

Érdekes, mert az ásatás mellett volt egy sportpálya, ahol a kairói focisták edzettek. Sajnos rátették a piramisépítők városára, nem tudtunk vele mit csinálni. Elképzelni sem tudom, hogyan bírtak vígan futkározni, miközben a 40 fokban az ásás is megterhelő volt. A focipálya addig tartott, amíg nem jött egy homokvihar, ami betemette. Műfű híján mindig újra kellett csinálniuk a pályát.

A sport érdekes kérdés, ha az egyiptomiakról van szó. Nincs jelen annyira az életükben, mint az európaiak esetében. Ebben az is szerepet játszik, hogy a tradíciók szerint a lányok nem is nagyon tudnak sportolni, hiszen hosszú dolgokat kell hordaniuk. Az oktatásba, szerintem, be van építve a kötelező testnevelés, de nem elterjedt szokás, hogy lemennek valahova edzeni. Futó embert sosem láttam Kairó utcáin, kivéve az archeobotanikus kolléganőmet, aki munka után mindennap két órát edzett a teremben, és időről időre futott. Az ásatáson dolgozott velünk egy kopt lány, aki például rendszeresen jógázott.

Itthon mennyire volt jelen a mozgás az életedben?

Mindig csináltam valamit. Rengeteget jógáztam, tavaly fogytam 10 kilót, mert edzőterembe is jártam mindennap: futottam, tapostam, izmot építettem. Gyerekkoromban lovagoltam (ahhoz mindig vissza akarok térni), és beírattak úszásra az asztmám miatt, amit szintén szerettem. Az alapvető baj az, hogy nagyon szeretek enni.

Milyen ételeket eszel általában, és Egyiptomban mely fogásokkal találkoztál?

Igyekszem odafigyelni az étkezésemre. Kint ez annyiban változott meg, hogy azt ettem, amit kaptam, viszont alapjaiba véve az egyiptomiak egészségesen esznek, legalábbis az alapján, amit a szakács nekünk főzött. Saláták, csirke és sok-sok hal volt a menü, de megkóstoltam a nemzeti ételüket, a kosarit is. Mikor hazajöttem kevés húst ettem, majd idővel vegetáriánussá váltam környezetvédelmi okokból. Csak háztáji dolgokat eszem, amikről tudom, hogy honnan vannak.

Egyiptomban olyan dolgokkal találkoztam, amelyek megváltoztatták a hozzáállásomat: amit mi itt eszünk vagy teszünk, az nagy hatással van a világ többi részére. Láttam, milyen gyárban és körülmények között dolgoztatják az embereket azért, hogy mi olcsó ruhákat tudjunk venni. Utánanéztem az etikus vásárlás részleteinek és annak, hogy miként tudjuk mi ezeket az üzemeket csökkenteni; ezekben az üzemekben embertelen körülmények között dolgoznak.

A kalandokhoz még egy kérdés erejéig visszatérve: a régésztanoncokat milyen instrukciókkal látnád el ahhoz, hogy hozzád hasonlóan elérjék az álmaikat?

Ne féljenek! Ne hallgassanak mindenáron azokra, akik azt mondják nekik, hogy mindenképpen legyen egy „rendes” szakmájuk. Ha neked meg van írva a sorsod, akkor az a te utad, és az élet valahogy el fogja rendezni – mindig lesz valahogy. Szorgalom! Szorgalmasnak kell lenni, ehhez a szakmához hozzátartozik a könyvtárakban való jegyzetelés, és az alsó beosztásban, kemény munkával eltöltött évek is velejárói. Kitartás és jó lesz!