Senkinek sem kell másokhoz mérnie magát – A hét edzője Matisz Viki

A sejtedzés különleges dolog, már a neve is sokatmondó. A hét sportjának edzője – aki momentán ezt a mozgásformát oktatja –most beavat minket abba, hogy ő miként vélekedik az egészséges életmódot körbeölelő kérdésekről.

Miben rejlik az általad oktatott sport különlegessége?

Számomra a tánc az, ami egyszerre tölt fel és fáraszt le, a lehető legpozitívabb értelemben. Annyira komplex a mozgásanyag, amivel táncban dolgozni lehet, hogy úgy érzem, minden kis porcikámat totálisan átmozgatom. Tud finom és könnyed lenni, de erős és határozott is. Jelen vannak a női és a férfi energiák, ahogyan bennünk is. Maga az improvizáció pedig ezeken felül leginkább a pillanat örömére tanít meg: hogy értékeljem, figyeljem, kapcsolódjak az itt és mosthoz. Emellett képes legyek kapcsolódni a saját testemhez, illetve a körülöttem levő emberekhez is. Egy sejtedzésen izzadunk, és élvezzük az izmaink égető munkáját, ahogy óráról órára jobb formába kerülünk, de emellett pont, hogy keressük a legminimálisabb izommunkát is, az organikus, szabad, áramló mozgást.

Kigyúrt, szálkás vagy elfér egy kis felesleg?

Ha a saját szemszögemből nézem, akkor magamon nagyon minimális az a felesleg, amivel jól érzem magam, inkább a szálkás az, amit szeretek, és amiben jó érzéssel vagyok. (Mellesleg ehhez is a tánc bizonyult a leghatékonyabbnak számomra.) Ha a résztvevők megkérdezik, őszintén úgy érzem, szuper dolog egy kis felesleg is, nem szabad ezzel bántani magunkat. (igen, magammal elég szigorú vagyok, ezen dolgozom...). Sőt, alkotás szempontjából meg kifejezetten szuper, hogy annyifélék vagyunk, más testünk van, és másfajta mozgásunk. Mindenki egyszeri és egyedi. Így még fantasztikusabb látni, hogy ennyi különböző ember hogyan old meg egy közös feladatot, vagy mutat be egy performanszot. Elsődlegesnek a saját szempontomból is az érzetet tartom: hogy fitt és egészséges legyek, hogy jó érzés legyen a bőrömben lenni, és a testi erőt, energiát ne csak a saját magam örömére tudjam használni, hanem az élet más területén se akadályozzon a gyér fizikai állapotom, képes legyek helytállni.

földön a hét edzője tánc motiváció interjúMik a jó edzés alapismérvei?

Ahogy a sejtedzésen is, szeretem, ha megérkezünk először, és finoman kezdünk hangolódni. Testileg és lelkileg is egy kicsit. Feladatom megteremteni azt a közeget, amiben gördülékenyen folyhat a munka. Olajozzuk az ízületeinket, melegszik a testünk. Tetőtől talpig végigmozgatjuk magunkat, és szinte észrevétlenül jelenik meg az első izzadságcsepp az arcunkon. Aztán persze gyorsulgatunk, lassulgatunk. Van, amikor tényleg nehéz gyakorlatot végzünk, mégis a könnyedségre, a benne rejlő örömök megtalálására törekszünk. Eddigi tapasztalataim alapján azt látom, hogy nem elég a gyakorlatokat néhány szóban elmondani: húzd be, nyújtsd ki, tartsd meg...hiszen ezeket is sokféleképpen lehet megcsinálni. Igyekszem a teljes testtel dolgozni, a teljes képpel, és ezt a gondolkodást átadni. Képek, hasonlatok segítenek ebben a legjobban, így mindenki ugyanabban a dologban érzi magát, van, ami összeköt minket, azonosak az alapok, és ezen belül természetesen rengeteg különbség lesz. Azt nagyon fontosnak érzem, hogy mindvégig mindenki a saját határaival játsszon. Senkinek sem kell másokhoz mérnie magát. A saját lehetőségeiddel kísérletezel, és fejleszted ezeket. Amikor ismét kicsit lelassulunk, helyet kapnak a nyújtósabb gyakorlatok is. Az izmokat tehát erősítjük, rázzuk is és óvatosan nyújtjuk. 

Mitől lesz valakinek egészséges az életmódja?

Erről Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök tanítványaként és munkatársaként tanultam a legtöbbet. Mit ehet a sejt? című blogomon kezdtem írni ezekről a tapasztalatokról. Hogy mit ehet a sejt, az számomra nem csak a konkrét betevő falatot jelenti, hanem minden olyan tényezőt, amely hatással van a sejtjeinkre. Innen jött a sejtedzés kifejezés is. Tehát a rendszeres mozgás mellett az egészséges táplálkozás, a víz (külsőleg és belsőleg is), a légzőgyakorlatok (a levegő minősége, a tüdőnk kapacitásának kihasználása), a napon, természetben töltött idő, hogy hogyan kezeljük a stresszt, mit kezdünk a szabadidőnkkel, ezek mind fontosak. Ahogy egy jó edzés, az egészséges életmód is rendkívül összetett, odafigyelést és gyakorlást kíván. Érdekes, mert van amikor nagyon szuperül, szinte gondolkodás nélkül megy, sorra jó döntéseket hozok, és van, hogy nagyon erőlködnöm kell...de hát ez a gyakorlás benne. Hibázni lehet, magadat ostorozni nem érdemes.

Melyik sporteszközt tartod a leghasznosabbnak?

A saját testünket. A testünkkel rengeteg dolgot tudunk csinálni, vagy egy másik ember saját testével. Nekem nincsen túl sok eszközöm otthon, nemrégiben vettem egy masszázshengert. Ja és egy jó futócipő, meg egy bicikli! Azok fontosak. Szerintem.

Milyen motiváció az, amely mindig hat rád, ha nincs kedved mozogni?

Hogy utána mindig jobb!!!! :) Nem kell mindig ugyanannyit, ugyanolyan erőbedobással edzeni, már az is szuper, ha csak egy picikét csinálod.

Vikin kívül, más edzőket is emgkérdeztem a témában: Adrienn szerint nem gáz, ha néha becsúszik egy kis csoki, Csabi pedig igazán különleges gondolatokat fogalmazott meg a témával kapcsolatban!

Tovább

A foci valójában veszélyesebb sport, mint a thai box

A zuglói thai box teremben sok minden történt, amióta utoljára jártam ott. A muay thai-t elközelezetten hirdető helyen nem csak a felnőtteket, de a fiatalabb korsztályt is lelkesen, méghozzá edukálva edzik - ezúttal egy thai bajnoktól tanulhattak a kicsik.

Több mint harminc, eltökélt, 6-13 év közötti harcosjelölt gyűlt össze a budapesti, zuglói Thai Box Akadémián, hogy éljen a ritka lehetőséggel, és autentikus technikát tanuljon a harcos nevén Check Binként ismert Deo Petsangkhat bajnoktól és edzőtől. Az egész napos, monstre szeminárium a szentendrei thai box klub és a zuglói Thai Box Akadémia összefogásából jött létre, ami mintaszerű a sportág életében.

Tovább

Látássérültként futni a szigeten? Miért is ne!

Loboda Márk teljesen más szemszögből szemléli a világot, nincs elképzelése arról hogy nézhet ki valójában a Margitsziget, mégis rója a köröket, érzi a víz illatát, de a medencét nem látta még soha, mégis szeret benne úszni. Idén pedig félmaratont fog futni - látássérültként -, mert miért is ne?

Tovább

A személyi edző akkor jön, amikor az ingyenes edzéstervek kudarcot vallanak

Sebestyén Tamás, a KissLife Fitness szakmai vezetője otthonosan mozog a személyi edzés világában, találkozott már érdekes helyzetekkel is. Megkértem, hogy mondja el, miért is érdemes és jobb életbiztosítás a villámdiéták, az önsanyargatás és a beesett bokával való egyedüli futás helyett inkább egy szakemberre, másnéven személyi edzőre bízni magunkat hosszútávon.

Személyre szabottság

Rengetegszer találkozom olyan esetekkel, amikor az emberek letöltenek egy edzéstervsablont és azt csinálják, mondván másnak is bevált. Ilyenkor csak egyet felejtenek el:

mindannyiunknak más testalkati adottságai vannak, különböző a sportmúltunk, egyesek fizikai, mások irodai munkát végeznek, éppen ezért másként alakul az izomrendszerük is.

Ha letöltesz egy edzéstervet, az lehet, hogy száz emberből pont neked beválik, másban viszont kárt tesz. Az egyik tanítványom úgy jött el élete első edzésére, hogy hozott egy képet magával az egyik híres amerikai banda kigyúrt énekeséről (nem kevés szteroid segíthette elő a kívánt forma elérését, de ezt laikusként kevesen tudják megállapítani). Kijelentette, hogy ő így akar kinézni, de utál sportolni, számára nem jelent örömet a mozgás. Hosszas munka után már elmondhatom, hogy közel áll ahhoz, hogy igazán megszeresse a sportot és az átalakult teste miatt sok pozitív visszajelzést kap a külvilágtól is (és persze már nem akar annyira kigyúrt lenni).

Folyamatos nyomon követés és visszacsatolás

Nehéz rájönni a rizikófaktorokra visszacsatolás nélkül, hiszen legtöbbször azt hisszük jól csinálunk valamit, miközben nem. A személyi edző folyamatosan edzésnaplót vezet, nyomon követi a fejlődést. Találkoztam már olyan esettel is, amikor a tanítvány szépen fejlődött, de egy idő után megállt ez a tendencia. Kiderült, hogy korábban elment túrázni, rosszul lépett, ezért a bokájával már másképpen tudott edzeni. Mikor ez kiderült, elkezdtünk a problémájával foglalkozni, így tovább folytatódhatott a fejlődése. Ha ez nem derül ki, abba is hagyhatta volna a rendszeres mozgást.

Akkor is motivál, ha mélyen vagy

A motiváció nagyon ingadozó tényező az embereknél. A könnyebbik eset, ha az illetőnek van belső motivációja, magáért csinálja és mindent megtesz az eredmény érdekében. Ez a sportolói fejjel való gondolkodás csupán az esetek 5 százalékát teszi ki! Az emberek nagyrésze általában külső motivációval rendelkezik (család, barátok, férfi-női ideál, megfelelési kényszer). Ez nem tartós dolog, mindig vannak mélypontok, ilyenkor az edzőnek kemény motivátori szerepet kell betöltenie, okosan kommunikálnia és felébresztenie a tanítvány belső motivációját, ezáltal könnyebben fejlődik, mintha önmagát motiválná. Egy jó szakember mindig tudja kihez hogyan kell szólnia: lehet, hogy van olyan vendég, akivel beszélgetni kell, másnak leordítani a fejét. Mindenkinek más a kommunikációs csatornája.

sport motiváció ezt figyeld személyi edzés személyi edző
Villám módszerekkel eredménytelen az út

A cél elérésének leghatékonyabb módja - még ha rövidtávon költségesnek is tűnik - egy jó szakember. Edzéstervet bárhonnan le lehet tölteni, akárcsak étkezési iránymutatást, Youtube videókat; több idő kell hozzá, hogy azt tökéletesen megtanuljuk, ellenben ha ott van egy szakember, aki figyeli a tanítványt, a légzéstechnikáját és közben motiválja, tanácsot ad és étrendet ír neki, az úgy bőven megéri. Hosszútávon személyi edző nélkül is ugyanott tarthatunk anyagilag: aki le akar fogyni, használhat csoda edzésterveket, csodagépeket, villámdiétát, olcsó és megfizethető dolgokat, amikkel elpazarolja az idejét, a pénzét és nem kerül sokkal közelebb a céljához. Ezzel szemben, amikor elmegy egy jó edzőhöz (még ha soknak is tűnik elsőre), biztos lehet abban, hogy megéri majd neki. Nem mindegy, hogy azt a napi 1-1,5 órát fölöslegesen, egy ismeretlen forrásból szerzett edzéstervvel vagy valóban hatékonyan tölti el. Az edzés alatt a hatékonyság maximalizálása érdekében elengedhetetlen a megfelelő koncentráció is.

Megelőzheted a sérüléseket

A prevenció szó sokak számára ismeretlen, legtöbben csak a rehabilitációt ismerik, aminek a végkimeneteleként a sérülés előtti állapotot kellene visszaállítani, ez hosszadalmas folyamat. Sokkal könnyebb lenne preventív szemlélet szerint előre gondolkodni és ennek megfelelően felépíteni egy edzéstervet, hogy megelőzhető legyen a sérülés. A sérülés olyan, mintha összetörnénk egy autót: kicserélünk rajta mindent, de nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt és sosem fog ugyanannyit érni. Használati tárgyból tudunk venni másikat, de az izmokkal, ízületekkel nem ez a helyzet. A sportolóknál is azt látom, hogy Magyarországon még gyerekcipőben jár a prevenció, az élsportban is inkább a rehabilitációval foglalkoznak.

Sokan elfelejtik, hogy nem az a legdrágább sportoló, akinek a legtöbb a fizetése, hanem az, aki a kispadon ül, mert sérült.

Lelkitámasz

Amennyiben egy megfelelő empátiával rendelkező személyi edző felismeri a tanítványa lelkiállapotát, hozzá tudja igazítani az edzést, így annak terápiás hatása is lehet. Sok edző erre nem figyel, pedig egy a hosszútávú edzésmunkának az empátia az alapja. Az előre megírt edzéstervet rengeteg minden befolyásolhatja, az aktuális napi edzéseket a fizikai- és lelkiállapothoz kell alakítani. Fel kell mérni, hogy mennyire valós a probléma: valóban nagy a baj vagy csak hisztiről van szó. Szerencsére nem csak én látom így. A teremben, ahol dolgozom, a megfelelő kommunikáció és az empátia egy elvárt, általános szemléletmód, amit belső képzésekkel fejlesztünk is. Ugyanakkor ez egy munkakapcsolat, valamilyen szinten meg kell tartani a három lépés távolságot, figyelni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára és ne kerüljünk túl közvetlen kapcsolatba, főleg az ellenkező neműek esetében.

Tovább

Ezt a lányt még két szervátültetés sem tántorította el az ország legmagasabb pontjának megmászásától

Lendvai Anna cisztás fibrózissal született, huszonévesen már túl van két tüdőátültetésen, de ennek ellenére szeptemberben többedmagával mászta meg a Kékestetőt. Önmagát akkor is stuffolta, amikor már az egy helyben állástól izomláza volt, de mindenben támogatta szerelme is, aki szintén ugyanezzel a betegséggel éli a napjait. Aki beteg és nem érez magában erőt a haladáshoz, mindenképpen olvassa el ezeket a sorokat.

"Csak két hónapos voltam, amikor kiderült, hogy cisztás fibrózisom van (CF). A betegség több szervet is érinthet, nekem a májamat és a tüdőmet gyengítette, fertőzéseket kaptam el és olyan volt, mintha folyamatosan meg lettem volna fázva. Sokat jártam kórházba és napi négy órát kellett foglalkoznom a tüdőmmel. Szerencsére nem okozott nagy törést a közösségi életemben, mivel asztmás oviba jártam, ahol megértőek voltak az óvónők" - kezdi történetét Anna, akinek az állapota ellenére már nagyon fiatalon megjelent a sport az életében.

motiváció sportceleb kitartás példa futás tenisz sport Anna (fotó: 2lenses)

Tovább

Mehet a like!

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.