A szinte összefoglalhatatlanul izgalmas életet élő Zólyomi Zsolt parfümőr sokszor szerepel a médiában, mégsem tudja róla mindenki, hogy melyik az a sport, ami „kidurrantja”, hiszen az illatokon és a parfümkészítésen túl is van élet(célja) – erről beszélgettünk.

Zólyomi Zsolt

Te vagy az egyetlen magyar parfümőr. Mikor vetted észre, hogy különleges szaglóképességgel rendelkezel?

Ez egy nagyon aranyos kérdés, amire a gyerekek roppant bájos, de érthető butaságokat tudnak válaszolni, például, hogy vadakat terelő juhász, doktor néni vagy kukás úr szeretne lenni. Mindez a kezdeti érdeklődés kiderül 3-5 éves kor körül, amivel nincs is baj, na de az, hogy parfümőr… a parfümmel egy normális gyerek 13-15 éves korban találkozik először. Az orrom mindig is érzékeny volt, ez tény, és a pályaválasztásomig ösztönösen edzettem is, bár én ezt tudatosan nem rögzítettem magamban, hogy csinálom. Tizenéves voltam, amikor elkezdtem parfümériákba járni, ahol órákon keresztül hosszas beszélgetéseket folytattam az eladókkal a „Mik lehetnek ennek az illatnak az alkotóelemei?”, „Kihez milyen parfüm illik?” témakörökben.

Visszakanyarodva a kérdésed elejére, én már kicsi gyerekkoromban fura dolgokat “kiszagoltam”. Hárman vagyunk tesók, és Észak-Afrikában gyerekeskedtünk, ahol csak „kicsaptak” minket reggelente a partra és este „beszedtek”. Mi a foci helyett lementünk a partra és mint Cousteau kapitány ott áztunk egész nap a tengervízben, együtt úsztunk rájákkal, cápákkal, murénákkal, és mindenféle egyéb szuper állattal, varázslatos, színes világ volt, egy magyar kisgyerek orrának ismeretlenül izgalmas illatokkal, szagokkal telítve.

A többiek nem foglalkoztak azzal, hogy egy régi római kőtárban a szobrokat megtapizzák, megszagolják, én viszont gyakran így tettem, és amiatt sokszor furán is néztek rám, de még egyszer hangsúlyozom, mindez nem volt tudatos. Mindig először megfogtam a dolgokat és úgy vittem közel az illatot az orromhoz. Akiknek ez fontos lesz – úgy vettem észre – azok ebből elkezdenek egy bonyolult belső világot felépíteni: így a világ szinte össze illatát leképeztem már a fejemben, mire a pályaválasztáshoz jutottam.

A folyamat alakulása és a teljes tudatosság összeérése mikor történt, az, amikor eldöntötted, hogy továbbképzed magad és hivatalosan is „orr” leszel?

1999-ben egy könyvkiállításon kezembe akadt a Parfüm 1999 c. album magyar nyelven, ami akkor nagy dolognak számított, mert én addig mindent külföldi szakirodalomból tanultam meg. Akkortájt nem léteztek magyar parfümőrök, sem hazai parfümipar, nem volt egy olyan ajtó, ahová be tudtam volna kopogni, hogy szeretném én is megtanulni ezt a szakmát. Kicsit megkritizáltam azt a könyvet a kiadó standjánál egy könyvkiállításon, mivel korábban már olvastam más nyelven, és volt benne egy pár hülyeség is. Ők pedig csak néztek, hogy egyáltalán egy magyar srác az utcáról beérve, hozzá tudott szólni a témához. Azt mondták: „Figyu, most írjuk a könyv updated version-jét, nem akarsz te lenni a szakmai lektor és szerkesztő?” Azt mondtam: „De!” Itt kezdődött a professzionális szakmai életem, mivel ennek a könyvnek a bemutatóján ott volt egy csomó média. Utólag visszagondolva akkoriban olyan sokat még nem tudtam a parfümökről, bármelyik francia középiskolai diák többet tudott volna mondani nálam – na de innen szép nyerni.

Az olvasottságom jelentette az előnyömet, mindennek utánajártam, és rájöttem, hogy igazából ezt akarom tanulni, amiben a gyógynövény-biológia szak elvégzése (is) még inkább megerősített, mert ez utóbbi az ELTE elvégzésekor már kevésbé érdekelt. Ekkor mentem el a francia top luxusiskolába, Versailles-ba, ahol egy évben csak tizenkét ember végzett, és nem vettek fel minden hülyét (ezt itt nem az értelmi szintre értem). Kiváló orrú embereket kerestek, akiknek megvolt a képességük arra, hogy belőlük a luxuskozmetikai ipar csúcskreatívjait képezzék ki. Ötven év után elértem, hogy végre felvegyenek ismét egy magyart a személyemben, ami nagy büszkeség és „wow” érzés volt abban az időben; beszélgethettem azokkal az emberekkel, akik azokat a parfümöket alkották, amelyek előtt az ember reszketve állt a parfümériákban, hogy kapjon egy kis mintát belőle, mert pénze sose lesz rá. Szerencsémre már az iskolapadból alkalmaztak egy nemzetközi projektre, így a több tízezer eurós tandíjamat két hétvége alatt visszakerestem, még mielőtt befejeztem volna ezt a különleges  iskolát.

Téged ötven év után vettek fel az iskolába, változott azóta ez a tendencia, tanulnak ott mostanában magyarok?

Évente 1-2 alkalommal tartok otthon felkészítő parfümismereti workshop hétvégéket az érdeklődőknek, hogy legyen újra magyar parfümipar.
Büszke vagyok rá, hogy jelenleg két tanítványom is kint van továbbtanulni, egy fiú és egy lány, az egyik Párizsban, a másik Dél-Franciaországban, mindketten nagyon ügyesek és okosak.

Van olyan illat, amelyet nehezebben ismersz fel, mint a többit?

Nincs! Ez már csak amolyan parfümőr betegség, hogy elég könnyen felismerünk minden illatot. Képzeld el, hogy egy bálon találkozunk, és Te imádod a parfümömet, amit éppen viselsz, ezért odajössz hozzám megkérdezni, hogy milyen illat van rajtad. Különös, de létezik, hogy erre nem fogok tudni válaszolni – már csak a pszichológiai helyzet miatt sem – pedig én kreáltam az illatot. Mellesleg a parfümőrök többnyire különösen intravertált arcok, én viszont – legalább látszólag – ennek az ellenkezője vagyok, elég nyitott a személyiségem, és nagyon szeretek a szakmámról beszélni. Egy parfümőrrel viszont többnyire nem lehet leülni csak úgy dumcsizni. Nem kifejezés, hogy más nyelven beszélünk, például, ha láttad a Parfüm című filmet, egy kicsit beleláthatsz abba is, hogy mi van a fejünkben.

Hány illatot tud megkülönböztetni egy hétköznapi ember és hányat tudsz te?

Én bármennyit, de mások is elég sokat megtudnak. Tanulás kérdése az egész, téged is rá tudnálak venni, hogy különbséget tegyél egy bizonyos fajta rozé idei és korábbi változatai között. Illatot meg tudsz különböztetni, csak neked kellene segítsek abban, hogy az agyad és a fiziológiád összeérjen, ez az „aha, tényleg!” érzés, amikor felismersz egy nüansznyi illatot. Én most például, miközben beszélgetünk, azzal is tudok foglalkozni, hogy a te bőrillatod mit jelent, mit csinálsz, mit eszel, mit iszol, mennyit alszol, mit érzel, hogy vagy, stb. Rengeteg dolgot megérzek, nyitott könyv vagy számomra...

Saját magadon milyen illatokat használsz?

Többségében sajnos semmilyet, mivel a munkám miatt egyszerűbb úgy élnem, hogy nem parfümözöm be magam reggel, és akkor jobban szagolhatok. Ritkán én is használok persze, akkor a hiper friss, szinte kesernyés citrus illatokat, például egy japán zöld mandarinból készült amerikai parfümöt, vagy máskor egy bizonyos francia konyakillatot szoktam használni – pedig az édeseket elvben nem is szeretem, de ez varázslatos, még drága nagyim konyhájára emlékeztet.

A parfümkészítés teljes folyamatába nem mennék bele, hiszen az elég tág témakör. Ellenben a mozgást célba venném: elfoglaltságaid mellett szakítasz időt a sportra is?

Gyerekkorom óta nem állok meg, folyamatosan mozgok. Ha nem így lenne, képtelen lennék elviselni a mindennapi pörgést és a kreatív iparban gyakori kudarcélményeket. Úszni járok, ilyenkor az uszodában saját sávom van. Úgy úszok, hogy majdhogynem hiperventillálok a végére, mivel minden bemelegítés nélkül szabályosan berobbanok a vízbe. Tudom, hogy baromság, de engem ez lazít el, ha szívből „kidurrantom” a testemet. Ha nem megyek el edzeni, nem is vagyok jól, az agyam sem működik, és aludni sem tudok rendesen. Ha a feszes és nemzetközi utakkal telített munkatempóm mellett – pl. nálam teljesen normálisnak számít, ha karácsonykor arab ügyfelekkel tárgyalok – nem mozgok, akkor végkimerültségi jeleket ad a testem és ekkor jön el az a pont, amikor azt mondom: „Ok, még ha a brit Királynő is vár, az sem érdekel, én most elmentem csobbanni egyet.”

Gyerekkoromban mindig mindenfélét nyomtam, főleg a bonyolult extrém és technikai sportokat kedvelem, amikor nem tudom, miben fog végződni az elkezdett mozdulat. Imádok windsurf-özni, elég nagy magabiztossággal síelek, rögbiztem, kaszkadőrködtem (egy sör reklámfilmben is szerepeltem), gokartoztam, görhokiztam, alteltizáltam, minden hülyeségben benne voltam és vagyok. Ebből fix jelenleg is az úszás, a futás, a síelés és a windsurf.

Nem szeretem azt posztolni, hogy egy  Burberry nyakkendős luxusdandyként dolgozom, igazából én egy szörfös csávó is vagyok, ami a privát közösségi oldalamon is meglátszik. Ez vagyok, annak ellenére, hogy olykor Cindy Crawford-dal tárgyalok, Nina Ricci dédunokájával borozok vagy Sir Roger Moore feleségének alkotok illatot.

Ha sportolsz, aközben is odafigyelsz a körülötted lévő illatokra vagy inkább a mozgásra koncentrálsz?

Az orrod sose kapcsol ki, a szörfözéskor tipikusan előjön az, hogy minden víznek más illata van, a szél megváltozása az illatokban is érezhető. Ha egy halraj elmegy alattad, vagy algamező fölött szörfözöl, más illatokat érzel, a víz mélységétől és hőmérsékletétől függően, és ez tök izgi, ahogyan változik.

Van kimondott sportteljesítmény fokozó illat?

Ha valaki szörfös vagy vízi sportot űz, de egyszer megsérül, akkor unaloműzőnek és hogy kedve legyen hamar visszatérni, vízillatot szagoltatnék vele. Van is egy olyan parfümöm, a Réminiscence Rem nevű tengervíz illata, amit ha felfújok magamra, egyből a „Back to the shore!” érzést adja meg nekem, tiszta tengeri vízpára a meleg napsütésben, zseniális. Egy másik, citrusos-vérnarancsos illat, amit ha megérzek, egyből Afrikába képzelem magam általa, mert mi anno narancsokkal és grapefruitokkal fociztunk Líbiában. Szoktam mondani, hogy a sportoláshoz nem igazán kell illat, vagy ha igen, akkor szolidan.

Többször is nyilatkoztad, hogy az európai hírű parfümipart újraélesztenéd. Szerinted erre van lehetőség a XXI. században, és ha igen, milyen módon?

Az a kérdés, hogy meg lehet-e valósítani az igazi luxust 2015-ben egy átlagkeresettel rendelkező számára!? Én sem Sévres-i porcelán csészével és Hermés táskával a hónom alatt születtem, de amellett, hogy sikeres karriert futottam be – főként külföldön – úgy érzem, hogy valamit illik visszaadnom az országnak. Ez nem egy szlogen, aki ismer, tudja, hogy komolyan is gondolom. A legelső receptúra, ami a parfümiparban létezett, a Magyar királynő vize az 1300-as évek végéről, amit a mai napig bármikor ki tudok keverni – Erzsébet királynőnknek készült. Ez is bizonyítja, hogy van múltja ennek a kicsi országnak ebben az iparágban! Azért nyitottam meg a parfümériámat, hogy olyan kézműves márkákat mutassak be, amelyek még ma is igazi, horror drága természetes alapanyagokból dolgoznak, cserébe nem költenek marketingre. Ezek gyakran a világ legjobb parfümőreinek a saját „garázs márkái”, ezeket kis szériában forgalmazzák, nem tömegtermékek, exkluzívak. Számomra fontos, hogy ezek a termékek elérhetőek legyenek és azt a pénzt, amit nem költenek el az egyébként nagyon bájos Monica Bellucci dekoltázsára vagy David Beckham szőrös bal lábára, azt beleteszik magába a parfümbe, és ami a legszebb, odaadják neked normál-közép áron. A saját parfümériám azonban persze egy pénznyelő kultúrmisszió Magyarországon, de attól még szeretem csinálni.

Hogyan képzeled el magad 10 év múlva, mi a legfőbb életcélod?

Pont ugyanezt fogom csinálni, mint ma, csak egy csapat topmodellből válogatott háremmel egy surf resort-ban. :) Viccen kívül, azt képzelem el, hogy a parfümkultúra beépült a mindennapokba, tanítok általános iskolától kezdve egyetemekig illatokról, és ismét vannak kicsi magyar műhelyek és márkák. Ezen sokat dolgozom, például a Pannonhalmi Apátságnak is fejlesztettem nemrég egy szappanszériát. Számomra rettentően fontos az összes apró kis magyar “gejzír”, ahol a kreativitás feltörhet a tömegtermékek korában és megszépítheti a mindennapjainkat.

Fotó: Láposi Dávid