Világhíres musicalekben énekel, szeret futni, van egy zenekara, de rendszerfóbiája is. A hajtós 2014-es éve után eldöntötte, hogy az idén jobban oda fog figyelni az eddig elhanyagolt dolgokra.

Koós Réka

 

Decemberben mutattátok be a Dögkeselyű című darabot, amire hosszú ideje készültetek. Hogyan értékeled, milyen volt a fogadtatása ?

Ez  csalóka dolog, mert egy stúdiószínpados darabot, ahol ül 180 ember, nem lehet összetéveszteni a Mamma Mia-val vagy a Mary Poppins-szal, amit az egész ország már előre vár, ezt nem lehet úgy lemérni, hogy hangosabban tapsolnak, azonban januárra és februárra majdhogynem elfogytak a jegyek és továbbra is műsoron lesz. Tetszett a közönségnek, meg is voltam elégedve, örülök neki, szép és jó lett.

Melyik a kedvenc darabod?

A Mamma Mia Donnájától megdobban a szívem, bár ez ugyanúgy elmondható a Mary Poppins-ról is, önmagában nem csak a darabot szeretem, hanem élvezettel játszom el Mrs. Banks szerepét is.

Ha egy színész olyan szinten van, hogy már bármit megtehet, mondhatja azt a rendezőnek, hogy írják át a darab bármely részét vagy a szövegét?

Nem lehet átírni darabot, hiszen világhírű darabokról, nemzetközi és komoly jogokkal bíró szerepekről beszélünk. Emlékszem, a Mamma Mia előkészítésénél ha volt olyan szó, ami nem jött ki jól magyar fordításban, ekkor Szirtes Tamás igazgató Úr viccesen megjegyezte, hogy akkor ő most hívja a Svéd Nagykövetséget. A díszletek, az effektek, a jelmezek, a darab stb. ez mind jogi kérdés.


Egy musical darab eljátszása nem csak éneklésből, színészkedésből, de sokszor táncból is áll. Milyen sporttal tartod magad formában ahhoz, hogy ezt a hármas kombót bírjad is, időről-időre?

Nagyon változó intenzitással futok, ez mostanság a munka miatt háttérbe szorult, amit éreztem is, amikor legutóbb a „Dancing queen” utolsó mondatát már alig tudtam kiénekelni. Nyáron többet mozogtam, a színházi szünet idején, majd egy részleges izomszakadás miatt volt egy kis kihagyásom. Tudom, hogy a futás monoton sport, de élvezem, hogy mindig más merre futhatok, miközben zenét is tudok hallgatni. Akkor ne kelljen beszélnem, ne legyen muszáj arra mennem, amerre mindenki más is megy, csak töltsön fel!

Vitorlázol is…

Igen, de az inkább élmény számomra. Versenyeztem régen, és bár ez taktikai sport, a kishajózás gyakran nagyon kemény fizikai megterhelés. A versenyeket hétvégén tartják, én akkor dolgozom, emiatt sajnos már nem tudom csinálni.

Mennyi időd jut a Bodybuilders néven futó zenekarodra? 
Sportos neve van, de nincs köze hozzá, viccből találtuk ki. Mostanában semmi időm nem volt a zenekarral foglalkozni, de vannak terveim, hogy újra felkapom velük a fonalat.


Éles váltás volt, hogy anno felnyírattad a hajad, később pedig tetováltattál, ez egyfajta önkifejezés, lázadás vagy a tini korod újraélése?

Hat éve ilyen a hajam, rengeteg van és kezelhetetlen, azért lett eleinte egy kicsit lenyírva oldalt, aztán egyre följebb ment és így maradt - ha kiengedem nem látszik oldalt. A tetkók újak, biztos egy elmaradt lázadás vagy amit akkor nem mertem megcsinálni, hiszen gimnazista koromban senkinek nem volt tetoválása csak a rockereknek és az emberek szerint a börtön-töltelékeknek. Most már nem érdekel ki mit gondol, ennek ellenére persze tudom, hogy társaságban hogyan kell viselkedni. A társadalomba valamilyen szinten mindenkinek be kell illeszkednie. A tetoválásaimmal feszegetem a határaimat. Sokáig azért nem csináltattam meg, mert féltem a fájdalomtól, a szülői - és a szakmai nyomástól, mondván egy színésznőnek nem lehet tetoválása, rövid haja.

Nem tartottál tőle, hogy emiatt kevesebb szerepet kapsz?

Egyáltalán nem, amúgy a meghallgatásokra mindig hosszú ujjúban megyek. Az emberek elég egyszerűek ilyen téren, ha nem látják azt a valamit, akkor az  nincs is ott. Így a meghallgatáson nem jut eszükbe, hogy tetoválásaim vannak annak ellenére, hogy tudják.

A  jövő évi  fellépéseid egész éves tervét látod előre, így nem lesz olyan, hogy napról-napra kelljen megtudnod, mikor vannak a próbák és az előadások. Mi az, amit 2015-ben be szeretnél pótolni?

Nem szoktam nagyon előre tervezgetni, rendszerfóbiám van. Szakmailag szeretnék önálló koncerteket csinálni (sportcsarnokban, rock koncerten, fesztiválokon), az élőzenés dolgokat erősíteni a Bodybuilders-szel. Mindemellett a színházat sem szeretném elhagyni, mert nagyon szeretem.