Egy szólásmondással élve: nincsenek véletlenek. Az amúgy is sportos Demeter Nikolett amikor először látott iroman-t eldöntötte, hogy bármi áron, de ő is végigcsinálja egyszer. Az álmát valóra váltotta, olyannyira, hogy azóta komoly szintre lépett: hetente hatszor edz, extrém triatlonozik, olykor ingázik  Magyarország és Panama között, emellett még dolgozik, és mentálisan is fejleszti magát a versenyekre. A példamutató, csinos, energikus lánnyal személyesen beszélgettem.

Demeter Nikolett

Négy éves korodban apukád tanított meg úszni téged, amit a vízilabdázás követett; azonban a triatlonban az úszás mellett még két másik szám is szerepel. Mikor kerültek be azok is az életedbe?

Kezdjük a bringázással: amikor kicsi voltam nagyon szerettem biciklizni hétvégi szinten, vagy csak néha mentünk egy kört haverokkal. Versenyzés szintjén akkor kezdtem el űzni, amikor kitaláltam, hogy végigcsinálok egy ironman-t – ez 2013 januárjában volt. Eleinte szokatlan érzés volt átszokni az országúti biciklire a hagyományoshoz képest. A futás korábban olyan szinten volt része az életemnek, hogy a vízilabdás alapozó edzéseim kapcsán 3-5 km-es távokat futottam; 2012-ben kezdtem el „normális” távokat futni a maratonra való készülés miatt, ami amúgy a Balatonon volt. Így állt össze a kép mostanra, bár elég sok tapasztalatot szereztem, még van mit tanulnom, hiszen nem egyszerű úgy összeállítani az edzéseket, hogy mindegyik sportra ugyanannyi idő jusson.

Melyik a kedvenced a három közül?

Ez egy jó kérdés. Imádok úszni, főleg mert akkor ér a legnagyobb sikerélmény egyelőre. A triatlonosoknál általában ez a legnehezebb rész, ha nem volt még vízi sport előéletük. Viszont mind a hármat nagyon szeretem, mert így változatosak az edzéseim. Ha sokáig ugyanazt csinálnám, akkor egy idő után megunnám. Mert egy sport nem elég!

2011-ben kerültél a triatlonnal közelebbi kapcsolatba Mexikóban. Mi az, ami megfogott ebben a sportágban?

Ami megfogott benne az kifejezetten az ironman volt. Az elsőt Cozumelen (Mexikó) láttam, és annyira megtetszett, hogy elhatároztam: én is végig akarom csinálni! Eleinte csak elkezdtem edzeni, és megismerni, milyen versenyezni úgy, hogy egyszerre három sportot űzök. Kezdetben olimpiai rövidebb távokat mentem, majd itthon az első triatlon versenyem Orfűn volt, utána Mexikóban, majd tavaly év végén jött az ironman. (Ez utóbbi 3,8 km úszásból, 180 km bicikliből, 42 km futásból áll - egymásután.)

Versenyeztél a mexikói nemzeti bajnokságban és Panamában, futottál maratont a Balatonnál és Mexico Cityben is. Melyik a számodra legemlékezetesebb ezek közül?

Az első maratonom a balatoni volt, amely azért maradt emlékezetes, mert az első versenyem alkalmával sokkal jobb időt futottam, mint amit terveztem, így 4 óra helyett 3 óra 37 perc alatt értem a célba. Tavaly futottam a Mexico City maratont, ott 5 percet javítottam az időmön, amivel kvalifikáltam magam a bostoni maratonra, bár sajnos oda nem jutottam el más programok miatt, de talán majd a következőre!

A sikereid mellett már szponzoraid is vannak, hobbiként vagy hivatásként tekintesz erre a sportra? Számít a kor ebben a sportágban?

Két dolog van az életemben, amely szerint alakítom a mindennapjaimat: a sport és a hivatásom. Általános orvosként végeztem, de már az egyetemen elindultam a sporttáplálkozás irányába, most már főleg ezzel foglalkozom. A kettőt igyekszem összeegyeztetni, hiszen összefüggnek, bár tanácsadóként szerencsére rugalmas az időbeosztásom. A sport terén a profizmus felé kacsintgatok, de javítanom kell még az időmön ahhoz, hogy legyen értelme bekerülni a profi kategóriában versenyezni. Az iroman-eket harminc év körül érdemes elkezdeni, mert abban a korban válik annyira éretté, és fejletté az ember, hogy képes a mentálisan is kemény versenyeket végigcsinálni. Miután átestél a holtpontodon, de fáradt is vagy, hogyan tudod magad mentálisan tunningolni?

Ezt csak úgy lehet elérni, hogy egész évben erre készülök, a versenyen már csak azért is megcsinálom, mert tudom mennyi időt, energiát és pénzt fektettem bele. Ott már annyira fel vagyok spannolva adrenalinnal, hogy végigcsinálom. Nálam ez egy jól megfogalmazott cél volt, eszembe se jutott, hogy fáradt vagyok, csak hogy valóra váltsam az álmomat. Sok személyiségfejlesztő és mentálisan felkészítő könyveket olvasok, és motivációs videókat nézek, szerintem hosszútávon ez így működik jól.

Itt jönnek képbe azok az erények, amikre az egyetem melletti aktív sportolás és a vízilabda meccseid tanítottak meg? Ezek is hozzátartoznak. A sport és az élet ilyen szempontból összefügg, hiszen mindkettőnél vannak kitűzött célok. Ha az egyik esetében sikerül elérni a célomat – pl.: le tudok futni egy maratont – akkor valamilyen családi élettel kapcsolatos dolgot is meg tudok valósítani: ha egyik ment, a másik is fog!

Extrém triatlon versenyen is részt vettél, ez mit takar?
Szeretek eltérni a normál átlagtól, ezek a versenyek a környezeti adottságok miatt extrémek. Például mocsaras részen, hegyvidéken, homokos tengerparton van a pálya, amin végig kell mennünk. Nem lehet országúti biciklivel menni, csak mountain bike-kal, a futás része abból is állhat, hogy fel kell mászni egy hegyre. Ezekre a helyekre sok tapasztalat szükséges. Nagy célom elindulni a Norvégiában minden évben megrendezett Norseman Extrém Triatlon versenyen is!

A felsorolt eredményeid közül melyikre vagy a legbüszkébb? A 2013. december 1-i iroman-emre, nemcsak azért, mert első alkalom volt, de a kategóriámon belül top 10-ben végeztem.

Panamában élsz a pároddal, amikor van időd, és hazalátogatsz, hogyan asszimilálódsz a magyar környezethez és időjáráshoz?

Az első egy-két nap mindig nehezebb, a nyelv miatt is, mert kint folyamatosan spanyolul beszélek, kivéve amikor, haza telefonálok. Amikor hazajövök – habár nem felejtettem el a nyelvet – az elején csak spanyolul gondolkozom. Az időjárás teljesen különböző a két országban, vártam már, hogy hazajöjjek a hidegbe. Tavaly szerintem én voltam az egyetlen, aki örült a márciusi hónak, úgy érzem a szervezetem igényli a hideget is. Az időeltolódás hat óra Panamához képest. A repülőúton már elkezdek akklimatizálódni, és ami fontos, hogy másnap már egyből elmegyek edzeni.

Milyen különbségek vannak a kinti és az itthoni konditermek között?
A normál edzésperiódusom mellett akkor járok általában edzőterembe, amikor jóga és pilates órákra megyek, erősítő edzéseket csinálok, vagy a futópadon futok (a futósebesség ritmusának eltalálása miatt hasznos). Ez edzőteremtől függ, bár kint mindig sokan vannak a konditeremben munka előtt. Nagyon odafigyelnek arra, hogy ki miben edz, milyen színt visel, és hogyan kombinálja össze például a fejpántot a cipővel.

Egy héten átlagban hány órát és mit edzel?
Hetente hatszor edzek, egy nap mindig pihenő, ami általában a hétfő. Kombinált edzéseim vannak, (úszás-futás, bringa-futás vagy úszás-bringa) ami azért is fontos, hogy a memóriámba belevésődjenek a triatlon váltásai. Abban az esetben, ha hosszabb bringás edzésem van (100-120 km/nap) hétvégén (az általában 4-6 órát vesz igénybe a távtól függően), akkor csak bringázok, és egy nagyon keveset (2-3 km) futok levezetésnek. Aktív felkészülési időszakban 25-30 órát töltök sporttal heti szinten. Imádok reggel edzeni, általában öt óra körül kezdek, így ha 4-5 órát mozgok, 10 órakor már végzek is vele, és tudom csinálni a nap többi részét.

Mozgás közben kikapcsolsz, zenét hallgatsz, vagy tudatosan motiválod magad a következő megmérettetésre?

Ilyenkor is edzem magam mentálisan. Nagyon kevés alkalommal fordul elő, hogy nincs kedvem edzeni, általában már várni szoktam, és pozitívan indulok neki. Futás közben tudok gondolkozni más dolgokon, szeretek kültéren mozogni, mivel ha erdőben vagy a tengerparton edzek, már eleve érnek ingerek, és észre sem veszem, hogy már 5 km-en vagyok túl. A bringánál az országúti közlekedés miatt oda kell figyelnem az autókra vagy az állatokra, amelyek éppen át akarnak haladni az úton, ott annyira nem tudok elvonatkoztatni, koncentrálnom kell, és sokszor abban fáradok el jobban. Az úszás számomra a leglazább, közben nagyon sok mindenen szoktam gondolkozni. Amikor általános iskolás voltam előfordult, hogy úszás közben gondolkoztam a házi feladatom megoldásán.

Számodra már felér egy részmunkaidős állással a sport. Milyen tanáccsal szolgálnál annak, aki ritkán sportol és küzd a „nincs kedvem elmenni edzeni” állapottal?

Tisztában vagyok vele, hogyha valakit nem szoktattak hozzá kis korától fogva az aktív mozgáshoz, annak ez nehéz. Nekem teljesen természetes, nálunk ez nem volt gond, mert apukám testnevelés tanárként dolgozott, és teljesen normális volt az, hogy mindennap sportolt valamit a család. Olyan szintre kell eljutni a sport területén, hogy élvezze az ember, találja meg azt, ami miatt szereti. Ha valamit nem szeret, akkor keresse meg azt a sportot, amit igazán, szívből tud csinálni, ami miatt már délelőtt be van sózva, hogy este ott lehessen az órán, és mozogjon.

Nikivel

Fotó: Lindmayer Zsolt