Sebestyén Tamás, a KissLife Fitness szakmai vezetője otthonosan mozog a személyi edzés világában, találkozott már érdekes helyzetekkel is. Megkértem, hogy mondja el, miért is érdemes és jobb életbiztosítás a villámdiéták, az önsanyargatás és a beesett bokával való egyedüli futás helyett inkább egy szakemberre, másnéven személyi edzőre bízni magunkat hosszútávon.

Személyre szabottság

Rengetegszer találkozom olyan esetekkel, amikor az emberek letöltenek egy edzéstervsablont és azt csinálják, mondván másnak is bevált. Ilyenkor csak egyet felejtenek el:

mindannyiunknak más testalkati adottságai vannak, különböző a sportmúltunk, egyesek fizikai, mások irodai munkát végeznek, éppen ezért másként alakul az izomrendszerük is.

Ha letöltesz egy edzéstervet, az lehet, hogy száz emberből pont neked beválik, másban viszont kárt tesz. Az egyik tanítványom úgy jött el élete első edzésére, hogy hozott egy képet magával az egyik híres amerikai banda kigyúrt énekeséről (nem kevés szteroid segíthette elő a kívánt forma elérését, de ezt laikusként kevesen tudják megállapítani). Kijelentette, hogy ő így akar kinézni, de utál sportolni, számára nem jelent örömet a mozgás. Hosszas munka után már elmondhatom, hogy közel áll ahhoz, hogy igazán megszeresse a sportot és az átalakult teste miatt sok pozitív visszajelzést kap a külvilágtól is (és persze már nem akar annyira kigyúrt lenni).

Folyamatos nyomon követés és visszacsatolás

Nehéz rájönni a rizikófaktorokra visszacsatolás nélkül, hiszen legtöbbször azt hisszük jól csinálunk valamit, miközben nem. A személyi edző folyamatosan edzésnaplót vezet, nyomon követi a fejlődést. Találkoztam már olyan esettel is, amikor a tanítvány szépen fejlődött, de egy idő után megállt ez a tendencia. Kiderült, hogy korábban elment túrázni, rosszul lépett, ezért a bokájával már másképpen tudott edzeni. Mikor ez kiderült, elkezdtünk a problémájával foglalkozni, így tovább folytatódhatott a fejlődése. Ha ez nem derül ki, abba is hagyhatta volna a rendszeres mozgást.

Akkor is motivál, ha mélyen vagy

A motiváció nagyon ingadozó tényező az embereknél. A könnyebbik eset, ha az illetőnek van belső motivációja, magáért csinálja és mindent megtesz az eredmény érdekében. Ez a sportolói fejjel való gondolkodás csupán az esetek 5 százalékát teszi ki! Az emberek nagyrésze általában külső motivációval rendelkezik (család, barátok, férfi-női ideál, megfelelési kényszer). Ez nem tartós dolog, mindig vannak mélypontok, ilyenkor az edzőnek kemény motivátori szerepet kell betöltenie, okosan kommunikálnia és felébresztenie a tanítvány belső motivációját, ezáltal könnyebben fejlődik, mintha önmagát motiválná. Egy jó szakember mindig tudja kihez hogyan kell szólnia: lehet, hogy van olyan vendég, akivel beszélgetni kell, másnak leordítani a fejét. Mindenkinek más a kommunikációs csatornája.

sport motiváció ezt figyeld személyi edzés személyi edző
Villám módszerekkel eredménytelen az út

A cél elérésének leghatékonyabb módja - még ha rövidtávon költségesnek is tűnik - egy jó szakember. Edzéstervet bárhonnan le lehet tölteni, akárcsak étkezési iránymutatást, Youtube videókat; több idő kell hozzá, hogy azt tökéletesen megtanuljuk, ellenben ha ott van egy szakember, aki figyeli a tanítványt, a légzéstechnikáját és közben motiválja, tanácsot ad és étrendet ír neki, az úgy bőven megéri. Hosszútávon személyi edző nélkül is ugyanott tarthatunk anyagilag: aki le akar fogyni, használhat csoda edzésterveket, csodagépeket, villámdiétát, olcsó és megfizethető dolgokat, amikkel elpazarolja az idejét, a pénzét és nem kerül sokkal közelebb a céljához. Ezzel szemben, amikor elmegy egy jó edzőhöz (még ha soknak is tűnik elsőre), biztos lehet abban, hogy megéri majd neki. Nem mindegy, hogy azt a napi 1-1,5 órát fölöslegesen, egy ismeretlen forrásból szerzett edzéstervvel vagy valóban hatékonyan tölti el. Az edzés alatt a hatékonyság maximalizálása érdekében elengedhetetlen a megfelelő koncentráció is.

Megelőzheted a sérüléseket

A prevenció szó sokak számára ismeretlen, legtöbben csak a rehabilitációt ismerik, aminek a végkimeneteleként a sérülés előtti állapotot kellene visszaállítani, ez hosszadalmas folyamat. Sokkal könnyebb lenne preventív szemlélet szerint előre gondolkodni és ennek megfelelően felépíteni egy edzéstervet, hogy megelőzhető legyen a sérülés. A sérülés olyan, mintha összetörnénk egy autót: kicserélünk rajta mindent, de nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt és sosem fog ugyanannyit érni. Használati tárgyból tudunk venni másikat, de az izmokkal, ízületekkel nem ez a helyzet. A sportolóknál is azt látom, hogy Magyarországon még gyerekcipőben jár a prevenció, az élsportban is inkább a rehabilitációval foglalkoznak.

Sokan elfelejtik, hogy nem az a legdrágább sportoló, akinek a legtöbb a fizetése, hanem az, aki a kispadon ül, mert sérült.

Lelkitámasz

Amennyiben egy megfelelő empátiával rendelkező személyi edző felismeri a tanítványa lelkiállapotát, hozzá tudja igazítani az edzést, így annak terápiás hatása is lehet. Sok edző erre nem figyel, pedig egy a hosszútávú edzésmunkának az empátia az alapja. Az előre megírt edzéstervet rengeteg minden befolyásolhatja, az aktuális napi edzéseket a fizikai- és lelkiállapothoz kell alakítani. Fel kell mérni, hogy mennyire valós a probléma: valóban nagy a baj vagy csak hisztiről van szó. Szerencsére nem csak én látom így. A teremben, ahol dolgozom, a megfelelő kommunikáció és az empátia egy elvárt, általános szemléletmód, amit belső képzésekkel fejlesztünk is. Ugyanakkor ez egy munkakapcsolat, valamilyen szinten meg kell tartani a három lépés távolságot, figyelni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára és ne kerüljünk túl közvetlen kapcsolatba, főleg az ellenkező neműek esetében.