A kísérletező kedvű énekesnőt az sem fogta vissza, ha hőlégballonból kellett kiugrania, a repülést és a vitorlázást szerelmeként említi, egészségtudatossága határtalan. A zeneileg mai napig is aktív Vincze Lillával beszélgettem kalandos életútjáról.

Vincze Lilla

Az 1980-as években nem csak a tehetségeddel, hanem vonzerőddel is lenyűgözted a rajongóidat. Énekesnőként a Napoleon Boulevard hozta meg számodra az átütő sikert.

Ezt a vonzerő kérdést én egészen másként éltem meg a saját szemszögemből, bár így visszagondolva, ezek aranyos dolgok voltak. Mintha egy térképen lépkednénk a kontinensek között, úgy ugrottunk most át az egyik századból a következőbe…és hasonló sebességgel pereg az élet is, hiszen nagyon gyorsan telt el az idő. Ha most új oldalakkal kezdhetném az életem lapjait, ugyanúgy benne lenne az álmodozó Lilla, de egy-két dolgot bölcsebben fogalmaznék meg.

Az életünk örök tanulásból áll, de ha már az elejétől kezdve bölcsen élnénk, az talán csak fele annyi kalanddal járna.

Egyetértek! Életem egyik legnagyobb kalandja a repülés volt (többször vittek utasként műrepülni), és ebből származnak a Napoleon Boulevard repülős dalai is. A hőlégballonozás és a tandemugrás is ebben a korszakomban vált az életem részévé. Az utóbbi elég merész mutatvány volt, hiszen közel négyezer méteres magasságból, a hőlégballon  gondolájában felállított  iskolaszékről kellett leugranom, ami nagy dolognak számított a ’90-es években. Mindig is kerestem a kihívásokat zeneileg is, mivel egy autentikus, avantgarde világból csöppentem bele a Napoleon Boulevard-ba, ám velük végül akaratlanul is a populáris irányba indultunk el. Ott nem voltam annyira kísérletező típus, mint például a sportok terén.

Napoleon Boulevard

Az együttes a fénykora után tartott egy hosszabb szünetet, de 2010 óta megújult erővel újra zakatoltok, sőt, tudomásom szerint énekesi teendőid mellett tanítasz is. Ezek kitöltik a mindennapjaidat vagy ezekkel párhuzamosan más dolgokkal is foglalkozol?

Tizenöt éve tanítok éneket a Mélykék zeneszalonban. A tanítás mindig is fontos volt számomra! Hiszek a korszerű módszerekben és olyan modern felfogásban igyekszem megtartani az óráimat és átadni a tudásomat, ami anno nekem hiányzott az oktatásból. A zenei kísérletezéseimet mindig beleillesztettem az életembe: 1991-ben elváltak útjaink a zenekarral, azt követően szólista lettem. Részt vettem különböző produkciókban – például a Bikinivel is koncerteztem Erdélyben - születtek kísérleti lemezeim, mint pl. a Mély kék című korong, ami Luc Besson A nagy kékség c. filmjét idézte. Ez a „tengeri utazás” volt az előzménye az Angyalnak, madárnak c. lemezemnek. Ez csak egy töredéke a saját utamnak, hiszen mindig is sok helyzetben kerestem magam zeneileg.

Tandemugrás iskolaszékről, hőlégballonozás, műrepülés, vitorlázás, ezek mind szerepelnek a „mozgó listádon”. Említetted, hogy a sportban jobban kiteljesedett a kísérletezési hajlamod, hogyan alakult ez így?

Mivel koraszülöttként, velem született vérszegénységgel jöttem a világra, azt tanácsolták az orvosok, hogy sportoljak, mert az segíteni fog. Igazuk lett! Általános iskolában szer- és művészi tornáztam egészen a gimnáziumig. Későbbiekben slide-oztam, ez egy olyan eszköz, amit a gyorskorcsolyázók bemelegítéséhez találtak ki, de később külön sportággá fejlődött a használata. Siófokiként elkezdtem vitorlázni is, ami máig nagy szerelem maradt számomra, annak ellenére, hogy korábban víziszonyom volt. A jelenlegi párommal rendszeresen járunk sportvitorlázni az általa felújított vitorláson, valamint túrázni és biciklizni. Ezek a kirándulások érzelmileg is fontosak számomra, hiszen a természetvédelem és az állatok szeretete nálunk szorosan összefügg a mozgással, és ilyen alkalmakkor töltődöm fel leginkább.

Az állatok szeretete a vegetarianizmusban is megmutatkozik nálad?

Egy darabig kipróbáltam ezt a táplálkozási irányt, de a vérszegénységem és a vércsoportom miatt nem tudtam sokáig vegetáriánus maradni. Átérzem az állatok sorsát, de sajnos tudomásul kell vennem, hogy a szervezetem nem alkalmas erre az étkezési formára. Azóta a testi és lelki egyensúlyomat csekély mértékű húsfogyasztással tartom fenn.

A hölgy interjúalanyaimtól mindig megkérdezem, hogy van-e valamilyen, az étkezéssel vagy önmaguk fittségével kapcsolatos, jól bevált praktikájuk. Neked vannak ilyenek?

Sokat számít az, hogy ritkán vacsorázom, ám mindig tudok jóízűeket enni, miközben fegyelmezett maradok. A szertornázási időszakom során elsajátított gyakorlatokat végzem otthon, a konditermeket nem kedvelem. Énekesi pályafutásom során megtanultam a helyes légzési technikákat, amelyek ideálisak bemelegítési gyakorlatoknak is, hasonlóképpen, mint a jóga esetében a teljes tüdős légzés. Sok folyadékot fogyasztok, általában forrásvizet iszom, még a kutyám is béres cseppet kap. Mindig nagy elánnal tanítok és vetem bele magam a dolgok sűrűjébe, mindez sok energiát emészt fel, amelyet pótolnom kell. Az energiapótlásomhoz hozzátartozik a sport, a jó levegő, az olvasás, a meditatív zene és a saját készítésű gyógyító teáim is.

Anno azt énekelted, hogy „Júlia nem akar a földön járni”, de nekem úgy tűnik, hogy te nagyon is a földön jársz. Mik a terveid, és milyen projektjeid futnak mostanság?

Hamarosan elindul a havi művészeti klubom a Benczúr házban, ami a jelenlegi szívügyem. A Kockacukor néven futó eseménysorozat első alkalommal a „Mesék a kávéillatú Budapestről” című esttel fog debütálni február 27-én. Az est háziasszonya leszek, ahol híres vendégeimmel beszélgetünk, verseket és zenét hallgatunk a múlt századi kávéházakról és azok miliőiről. A második hasonló est témája az utazás lesz márciusban, a harmadik alkalommal a filmművészet lesz központban egy áprilisi estén; és ezen alkalmakkor kivétel nélkül korszakalkotó emberekkel fogok beszélgetni. Már említettem, hogy tanítok, ennek ellenére a mai napig képzem és fejlesztem magam Xavier Rivadeneira ecuadori énekes segítségével – akivel már közös fellépésem is volt! Emellett több mint tíz éve templom koncertezünk a kamarazenekarommal, saját előadásaim és sanzonestjeim pedig továbbra is a repertoárom szerves részét képezik.