Rajt:

2016 novemberében, a Move it, Blondie blog 3. születésnapját egy nyilvános esemény keretein belül ünnepeltem, ahol kisebb meglepetéssel készültem a jelenlévőknek. A sorsolás alkalmával az egyik résztvevő, Kincső megnyerte annak a lehetőségét, hogy együtt próbálhasson ki velem egy új sportot. Ő választott, én szervezkedtem, így kerültünk egy napsütéses májusi délutánon a Boost Training órára, ami némileg hasonlít az egyik kedvenc edzésemre.

Ahogy én láttam:

Mire Kincső felérünk az aluljáróból, a GPS-em kedd létére csütörtököt mond. Így az első lehetőségnél elfordulunk balra és próbáljuk kisilabizálni a jó útvonalat. A fák között megpillantjuk az iskolát, aminek egy játszótér mellől nyílik a bejárata. Egy nagyon cuki portás néni igazít el minket az üvegablak mögül. Istenem, bár lehetne őt klónoztatni és némely terem recepciójára odatenni, bárcsak. Az iskola két öltözője közül a jobb a női, de miután a bal teljesen üres volt, Kincsővel a visszaöltözésnél inkább azt használtuk, amivel elkerültük a bulikon és a női öltözőkben eléggé jellemző látványt: amikor tíz nő egyetlen mosdóra vár.