Rajt: 

Már pár éve, hogy kedvtelésből jógázom. Nem csak lelkileg rak rendbe, hanem elmélyülök magamban, sőt – ami szintén nem utolsó szempont – a jóga még hajlékonyabbá is tesz. A már bemutatott hatha és dynamic flow órák után most egy új típus, a yin jóga következik.
sport jóga relaxáció Földön

 

Impressziók:

Gyalogolok a budapesti télben, fúj a jeges szél, mindenki a kapucni alá bújik, velem együtt. Szerencse, hogy az Astoriától csak pár percnyi gyaloglás a kicsiny Szép utca. Ott már könnyen eligazodom az utcán lévő megállító táblának köszönhetően, – és nem is először járok itt.
Öltöző helyiségnek van kialakítva a lakás függönnyel elválasztott egyik része: egy nagy szelet a lányoknak, egy kisebb a fiúknak. A kettő között értékmegőrző szekrények találhatóak. A jóga terem idilli, nyugodt környezet halvány fényekkel – a fotózás miatt ezúttal nem a gyertyák sejtelmes fénycsóváival.

sport jóga relaxáció Földön


Ráhangolódásként a matracon, háton fekve csukott szemmel kezdjük a kötelező elmélyülést. Nincs teljes tüdős jóga légzés (amikor a hasunkból fölfele haladva veszünk levegőt) és a többi jóga órával ellentétben a szánkon át fújjuk, vagy egy emberként sóhajtjuk ki a levegőt.

Megkezdődik a gyakorlás, minden esetben sokáig kitartott, csípőnyító ászanák (gyakorlatok) követik egymást. Talán az első a legnehezebb. Tudatosan, lelégezve, csukott szemmel feszegetem a saját határaimat és a kezdeti feszüléseket „elnyomva” fokozatosan lazulok bele a pozícióba.

sport jóga relaxáció Földön
sport jóga relaxáció Földön
A saját határaimat finoman feszegetem

Ha közben fáj? Olyan is lehet. A pozíció felvételnél fontos, hogy percekig kell kitartani. A jógaoktató mindegyik mozdulat elején, közepén és végén is szól, sőt az adott ászana végéhez közelítve – feltéve, ha azt mondja - van lehetőség lazítani a pózon.

sport jóga relaxáció Földön
Gerinccsavarás

sport jóga relaxáció Földön
Gerinccsavarás 2 (ezek levezetés előtt jelemzőek)

„A yin az indiai hatha jóga és a kínai taoista hagyomány találkozásából született öngyógyító jógarendszer. Az egyes gyakorlások során maximum 10 pózt használunk, amelyekben 3-10 percet töltünk. Figyelmünk fókuszába a légzést állítjuk, amit tudatosan lassítunk, mélyítünk, mígnem teljesen kiürül az elme és megérkezünk meditáció állapotába (dhyana).” – olvasható a jógaterem blogján.
 

sport jóga relaxáció Földön


A végéhez közeledve csak pislogok, hogy már majdnem elrepült hatvan perc. Talán azért van ez, mert a hathánál megszoktam, hogy sok ászanát csinálunk egymásután, itt pedig jóval kevesebbet.

Az ezután következő relaxációnál szerepet kap a gyertyafény, a lámpát lekapcsoljuk. A hátamon fekszem, csukva van a szemem, ellazítom minden testrészemet és ebben a meditatív állapotban maradok, amíg az oktatónk nem „kelt fel”. Törökülésben vagyunk, az imádkozó tartásban lévő tenyereinket magunk elé húzzuk, majd „namasté”-val és meghajlással zárunk. Határozottan azt érzem, hogy lazult a csípőm és miután távozom, légiesebben, könnyebben lépdelek az utcán.

Ami fontos:

A csípő nyitás hasznos, hiszen állítólag ott tároljuk az összes korábbi sérelmet, fájdalmat, stresszt. Így ha sírásra támad ingered, nem veled van a baj. Ha valami fáj, nem kell erőltetni és annyira lehajolni, mint a melletted ülő, ez nem verseny.

Hol? Downdog Jóga stúdió, V. Budapest Szép utca 4.
Mennyibe kerül? http://downdogjoga.hu/arak.htm
Mit vigyél? Kényelmes (mackó) ruházat, törölköző, víz
Férfi/nő arány: 20%-80%

Pontozás

Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 5/10
Helyszín: 9/10
Ennyire fáj másnap mindened: 4/10 (nekem)