Rajt:

Ez is egy olyan eszköz, amivel fitnesz eseményeken már találkoztam, bár még nem próbáltam ki ez idáig. Na de most!

Impressziók:

Orlay utca, pincehelyiség, csengő megnyom, recepciós beenged, letét, öltöző. Ez utóbbi helyiség megfelel az öltözködéshez. Az első percek nagyjából így telnek. A teremben körbenézve látom, hogy itt már tízen évekkel ezelőtt „gyúrták” magukat a nőcik. (Sajnos a polifoam-ok is abból az időből vannak.)

A frissen végzett, lelkes instruktorok epekedve várják, hogy kezdődhessen az óra, mindketten izgatottak, én is eléggé kíváncsi vagyok.

A gymstick tulajdonképpen egy bot, amelynek két ’nyúlványa’ van és felvenni is egy külön procedúra szerint kell: a medencéhez és a combhoz betámasztva lehet ráakasztani a lábfejre. 

Tehát így vesszük fel

 

A komótos bemelegítést követően megkezdődik az edzés - amit alkalmanként felváltva tartanak az oktatók - és dübörög a külön ehhez a mozgásformához illesztett „számolós” zene - közben a lábunkba akasztjuk az eszközt.

Végig minden jó alaposan el van magyarázva: mit, mikor és hogyan vegyünk fel és használjuk arcon csapás nélkül az eszközt, valamint hogy miként kivitelezzük helyesen a gyakorlatokat.

Pár variáció arról, hogy mit lehet kihozni/ "kiedzeni" az eszközből:

Triókat nyomunk. A trió jelentése ennél a sportnál gyakorlatilag az, hogy mindegyik izomcsoportot átmozgatjuk. Minden testrészre három fajta gyakorlatot végzünk, csak épp a harmadik már nehezebb.

Minél nagyobb ellenállást csavarunk vagy görgetünk a bottal, annál nehezebb lesz emelni, mert nagyon megfeszül - az edzők elmondása alapján ez közel 15 kg terhelést jelent.



Közel sem olyan, mint a tengerészgyalogos vagy a köteles gyilkoló mozgás(ok), nem izzadok meg különösebben tőle, bár a plank a végén megint kifog rajtam, az óra után érzem is a hasizmaimat. A nyújtás persze ugyanúgy jól esik, mint máskor.

Ami fontos:

Kellemes, számomra könnyen teljesíthető óra kedves oktatókkal, követhető koreográfiával.

Hol?  Active Move Fitness, XI. Budapest Bartók Béla út 9. (bejárat az Orlay utca felől)
Mennyibe kerül?  Az első alkalom ingyenes,
1 alkalom 1.490 Ft
5 alkalmas bérlet 6.490 Ft (érvényesség: 4 hét)
10 alkalmas bérlet 11.900 Ft (érvényesség: 6 hét)
Mit vigyél? edzőruha sportcipővel, törölköző vízzel

Pontozás

Kínzó faktor: 5/10
Ennyire formál: 7/10
Edzők: 8/10
Helyszín: 4/10
Ennyire fáj másnap mindened: 3/10