Kocsis Korinnát több szépségversenyről is ismerhetjük. A szép külsejéhez hozzátartozik, hogy rendszeresen mozogjon, odafigyeljen az étkezésére. Erről, valamint jövőbeli terveiről is mesélt nekem.
Kocsis Korinna |
2008 óta szinte minden évben indultál szépségversenyeken. Melyik helyezésedre vagy a legbüszkébb?
Ha ki kell emelnem közülük bármelyiket, akkor kettőt választanék. A Miss Earth Hungary címet, mivel az itthoni versenyen kívül közel egy hónapon át a Fülöp-szigeteken is képviselhettem Magyarországot, ami hihetetlen élmény volt számomra. A másik alkalom, amikor engem választottak meg a 185. balatonfüredi Anna-bál szépének, ami merőben más mint egy hagyományos szépségverseny, hiszen tradíciója és rendkívüli múltja van.
Testileg és lelkileg hogyan élted meg a versenyhelyzetet, valamint a felkészülést?
Az első verseny alkalmával nehezebben és stresszesebben éltem meg a döntő előtti felkészítést, de amint ismertebbé válik a „terep” és a szituáció számomra, sokkal lazább és oldottabb vagyok. Ez egyébként általában is jellemző rám. A felkészítések többnyire elég kemények szoktak lenni, sok edzéssel, különböző órákkal, fotózásokkal és filmezéssel. Az biztos, hogy testileg és lelkileg összhangban kell lenni.
A modellszakma nem tart örökké, hiszen - akár csak a sportolóknál - harminc fölött már „öregnek” számít az ember. Mivel foglalkoznál szívesen ezután? A megszerzett kozmetikus végzettségeddel érvényesülnél, vagy vannak más terveid is?
Más irányba is kacsingatok, ugyanis közel egy éve Király Beáta divattervezővel közösen csinálunk egy női ruhamárkát, a Camicia by Korinnát. Elsősorban ingeket, blúzokat, blézereket, estélyi és alkalmi ruhákat készítünk, egyedileg, méretre.
Szerinted melyek azok a legfőbb dolgok, amiket egy modellnek tudnia kell vagy rendelkeznie kell velük ahhoz, hogy elinduljon a karrierje?
Elsősorban komolyan kell venni ezt a szakmát, hiszen akik egy kicsit is ismerik ezt a világot, azok tudják, hogy nem minden a csillogásról szól. Mindenképpen alázatosnak kell lenni - ez nem egyenlő azzal hogy megalázhatnak - , türelem, pontosság, megbízhatóság és kitartás is szükséges. Ez a néhány tulajdonság elengedhetetlen.
Edzés közben |
A szép külső elvárás a szakmádban, amihez hozzátartozik a sportolás is: cross core, EMS edzésekre jársz és futni is szeretsz. Melyik a kedvenced ezek közül, és miért szereted űzni?
Az utóbbi időben mondhatom, hogy a futás szerelmesévé váltam, imádok a szabadban futni, teljesen kikapcsol. Más jellegű a cross core, amit kb. fél éve kezdtem el és mivel nagyon hatékonynak érzem, ezért igyekszem hetente járni. Ezek mellett EMS edzést is végzek, illetve konditeremben is gyakran erősítek és kardiózok.
Csak a magasságodnak és a jó génjeidnek köszönhető az alakod, vagy a táplálkozásra is odafigyelsz?
Valójában hálát adhatok az Istennek és persze a jó géneknek, hogy nem vagyok hízékony típus. Alapvetően viszont figyelek a táplálkozásra is. Igyekszem minél egészségesebb ételeket és élelmiszereket fogyasztani. A szénhidrát bevitelt próbálom minimálisra csökkenteni, abból is általában teljes kiőrlésűt fogyasztok. Sok zöldséget és gyümölcsöt eszem, valamint a folyadékbevitelre is odafigyelek, mindemellett szénsavmentes ásványvizet és natúr zöld teát iszom.
Milyen tippeket javasolsz a Move it, Blondie olvasóinak az egészségük megőrzése érdekében?
Mozogjanak sokat, figyeljenek a táplálkozásra (egészséges kereteken belül) és érezzék jól magukat a bőrükben!