Rajt:

Rengeteg mende-mondát hallottam már az EMS (izomstimulációs) technológiáról és a hozzá tartozó edzésről, köznapi nevén a speed - vagy e-fitness-ről. Az első ilyen jellegű terem két éve nyitott meg E-fit néven Budapesten. Két alkalomra én is beálltam a 25-30 percet edzők táborába, hogy kiderítsem, mi igaz és hamis a mítoszokból, amelyeket több évtizedes kutató - és fejlesztőmunka előzött meg.

 


Impressziók:

Nem, ez nem egy hagyományos edzőterem! A csöndes, XI. kerületi utcában könnyedén találok parkolót, ahonnan az utam a kívülről már jól látható E-fit Stúdió felé vezet. Már itt is van a göndör szöszi edzőm, Horváth Adrienn: itt bizony két szőke lesz egy csárdában – természetesen, jó értelemben.

Mivel a foglalkozás személyi edzésként zajlik, csak egyetlen szoba szolgálja az átöltözést, zuhanyzást és a felszerelés lepakolását. Megkapom az edzőruhámat, ami egy fekete, pamut hosszú ujjú felsőből és egy ugyanolyan színű térd alá érő, testhez simuló nadrágból áll.

Minden esetben az edzés előtt benedvesítik - hogy biztosítsák a testnek az edzés alapjául szolgáló impulzusáramlásokat - azt a belebújós, „ezer hangya mászik rajtam” ruha elektródáit, ami ezután rám kerül (a reklámokban már biztosan láttad).

Adri "felöltöztet"


Az egyik alkalommal kardió edzésen voltam: A konditeremből már ismerős  az ellipszis gép, amely össze van kötve egy E-fit szerkezettel (szakmai nevén EF-680-as géppel) és ehhez csatoljuk hozzá az én szerelésemet egy „köldökzsinórral”, vagy hivatalos nevén törzskábellel. A rövid bemelegítés után most már minden készen áll: cipő, ruha rajtam van, itt az ideje, hogy elkezdődjön a másodpercenkénti 30-40 apró összehúzódás a testemben.

Belekezdek a 30 perces edzésbe, a gépen jelzett 7-8 közötti tartományban kell lennie a sebességemnek. Megérkezik az „apró hangyák másznak rajtam” érzés és Adri a testi érzeteim alapján beállítja, hogy hol érjenek kevésbé vagy jobban ezek az impulzusok mozgás közben.

Fél óra elteltével csurom vizesen, a cool down levezetés után leszállok a gépről, aztán a földre tessékel az edző, ahol a hátamon fekve még kapok egy 3 perces relaxációs izomlazító programot; most már „összezsugorodtak” a hangyák, ami olyan érzést ad, mintha csak óvatosan mászkálnának a testemen. Még pár perc alapnyújtás, és készen is vagyunk.

A második, erőnléti edzésem alkalmával ugyanaz a helyszín, és a ruha is, a különbség csak annyi, hogy edzhetek zokniban (ó, jee!) és nem a jobb, hanem a bal oldali sarokban vagyok ellipszis tréner nélkül, kizárólag az e-fit géphez csatlakozva a speckó ruhámmal.

Bemelegítésképpen helyben taposok

Bemelegít, bemelegít, bemelegszem, bemelegedtek az izmaim. A ruha rajtam, ezúttal a karomon és a vádlimon is pántokkal, gép és „hangyák” bekapcsolva, edzés induuul!
Adri mindig  előre megmutatja, hogy milyen gyakorlatok lesznek és arra figyelmeztet, hogy az erőnléti edzés közben  guggoljak, mert ha csak egyenesen állok, az nem lesz kellemes érzés – kipróbáltam, és tényleg.

 


Kezdésként leteszteltük, mennyire bírja a testem az EMS „csipkedéseket”, majd pár kitörés után jöttek a kargyakorlatok: a bicepsz, a tricepsz és a váll.

Tricepsz erősítés


A hasizmom acélosítása hasprésekkel kezdődött, majd az oldalhasizmaim tökéletesítéseivel folytatódott.

 


Úgy döntöttem elmegyek a Fekvőtámasz Egyesülethez panaszkodni, hogy a statikus fekvőt irgalmatlanul sok edző használja, Adri sem kivétel ez alól. Na jó, való igaz, hogy nem egyszerű helyes pózban és sokáig megtartani magamat, de a statikus fekvőtámasz egyszerre igen sok testrészt megmozgat, tehát meglehetősen hatékony.

Statikus fekvőtámasz közben

...és utána


Letelt a 20 perc! Még lábra tudok állni, ez jó hír! A relaxációt valamint a nyújtást most sem hagyjuk ki; és pár perc után „kedves egészségemre!”.

Nyújtás

Az edzések tapasztalata: mindkét óra végén úgy éreztem magam mintha nyakon öntöttek volna egy nagy lavór vízzel. Nem vettük magasra a kis hangya impulzusokat, emiatt nem volt olyan nagy izomlázam, mint amilyen lehetett volna, ha erősebben kapom az érzeteket. Eléggé elfáradtam, átmozgatta minden porcikámat a 25 perces edzés. A módszer hatékonyságát tudományos tények támasztják alá, és anélkül, hogy ezt érdemben cáfolnám, mégis arra lennék kíváncsi, hogy mennyire lehet tartós az eredmény, ha hosszabb ideig járok.

Ami fontos: 

A többszöri E-fit edzéstől tónusos izomzat alakul ki, így ha body builder-nek készülsz, ez nem a Te tereped. Végig ketten lesztek az edzővel, ami hasznos, hiszen csak Rád figyel és személyi edzést kapsz; ha a térded a bokád elé megy vagy a statikus fekvőtámasznál beejted a csípődet, biztosan kijavít! Mivel csurom vizes leszel minden program végére, az átöltözéssel és a zuhanyzással együtt egy alkalomra 45 percet kell rászánnod.

Hol? E-fit Stúdió, XI. Budapest Sztregova utca 22-28, fsz. 2.
Mennyibe kerül? EMS edzés 2000-35.000 Ft
Cardio edzés 2200-19.000 Ft
Funkcionális tréning 2000-36.000 Ft
Kombinált bérletek 25.000-30.000 Ft
Mit vigyél? zoknit, cipőt, vizet

Pontozás
Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 10/10
Ennyire fáj másnap mindened: 8/10

Fotó: Németh Balázs