Rajt:

Az elmúlt időben szép számmal akadtak megkeresések edzőktől, hogy próbáljam ki az óráikat. Renáta, aki rúdtánc termet üzemeltet is így tett, az ő órarendjéből kiválasztottam azt a mozgást, amit eddig még nem csináltam: a shake it!-et. Ez egy afroamerikai, jazz alapokra épülő, izolációs tánctechnika, amely főleg dinamikus csípő és mellkas mozdulatokkal van tele (billentések, rázások, ütések). Az izoláció az a gyakorlat, amikor azt akarod elérni, hogy csak egy izom dolgozzon, kvázi elkülöníted a többitől. Lássuk a medvét!

 


Impressziók:

Így indult hát, hogy a Moszkva tértől (nem tudom megszokni a Széll Kálmánt) három percre, a Krisztina körúti, első emeleti lakásba pikk-pakk megérkezünk a fotós és én. Előttünk három szoba van tele rudakkal, az öltöző részecske egy piros függönnyel van elválasztva, ahol székekre tudom pakolni a ruhámat.

Kezdés előtt körbenézek a szobában. Mindenhol az oktatók képeit látom kifüggesztve, ahogy éppen a rudakon pózolnak rúdtáncos pozíciókban hol együtt, hol külön. Mire összeáll a csapat már elmúlt 6 óra; alapos, eleinte bizonytalan, ám hosszú bemelegítéssel kezdünk.

Ezt követi az óra lényege, a rázás, persze az egyáltalán nem mindegy, melyik testrészé és hogyan. Ezen a táncos, zsírégető órán a legfőbb átmozgatandó területek a fenék, a derék és a has.


Forgatom a csípőm, szokom az ütemet, felveszem a ritmust. Ezt össze is kötjük kar- és lábmozdulatokkal, tehát leguggolunk és visszajövünk a kiinduló pontba, eközben még mindig csavarom a csípőmet. A rúdhoz kapaszkodós, szintén leguggolós részeknél mindig lábujjhegyen vagyunk, hogy a vádlink is biztosan formálódjon, ami néha annyira fájó, hogy le kell tennem a talpam a földre. Gyakorlatilag ezek variációival telik el az óra fele, amikor aztán jön az edzés püspökfalatja.

Áúcs, fáj a lábam!

Fenékrázás level 90, amit az afroamerikai nők rúd nélkül tolnak: a rúdnak derékszögben nekitámaszkodva a feneket „szabadon engedjük” és úgy rázzuk, nem feszítjük. Reni állítása szerint ez teljesen leszedi az ott lapuló zsírpárnákat. Eközben a fejemben egy Eminem szám szól: „Shake that ass for me, shake that ass for me…”. Amennyire viccesnek hat elsőre, annyira kemény és kardió!

Komolyan azt csináltuk, amit leírtam! :)

Ennél a pontnál nagyon megfájdul a derekam – ami amúgy sem a legerősebb pontom a gyakori bringázás miatt –, és ez eléggé hátráltat. Eközben a fotósom szerintem csak arra gondolt, hogy ennyi szép fenék között a mennyországban érzi magát, ugye Zsolti? :)

Rázzad, anyukám!

Szerencsére nem csak én vagyok „óra szűz”, így a pump-olós, ütvefúrós zenére végrehajtott, most már level 100-as kategóriába sorolható, majdhogynem lefele néző kutyapózban végzett rázás nem csak az én kitartásomon fog ki az óra végéhez közeledve.

Így amikor eljutunk oda, hogy nyújtsunk, nehezen ocsúdok fel a sokk, az újdonság ereje, a teljesen idegen vagy inkább szokatlan mozdulatok és a túl csajosnak vélt egy óra után.

 


Ami fontos:

Mindent egyenes háttal csinálj, figyelve végig a szabályos csípőmozgásra, miközben a válladat nem rángatod, csak a mellkasodat tolod előre! Pasimentes,csajos övezet, energikus mozgással. Ha csíped a táncokat, de unod a hagyományosakat vagy a légtornát és nincs kedved rúdtáncolni sem, akkor tetszeni fog.

Hol? Pole Center, XII. Krisztina körút 2-4.
Mennyibe kerül? http://www.polecenter.hu/arak/
Mit vigyél? kényelmes edző ruha (cicanaci), törölköző, víz (cipő nem kell)
Férfi/nő arány: 100% nő

Pontozás

Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 9/10
Helyszín: 7/10
Ennyire fáj másnap mindened: 6/10