Aktív cápakutató, újságíró és johannita lovag, aki egykor még ügyvédként is tevékenykedett, de jelenleg „szabad búvárkodó”. Elter Tamással beszélgettem nem mindennapi életútjáról!
 |
| Elter Tamás |
Igen izgalmas sorsod során hogy kapcsolódtak össze ezek a sokrétű mesterségek és milyen szakaszait ölelték fel az életednek?
Jogászként kezdtem a pályafutásomat, de a kaland már akkor is erősen bennem volt. Mindig is sportoltam és vonzottak a kalandok. Részben családi tradíciók okán sokáig lovagoltam és gyerekkorom óta vonzott a víz, így a búvárkodást is kitanultam, de a levegő sem volt egy idegen közeg számomra.
Földön, vízen, levegőben…
Igen, végül is így értek egymásba ezek a hobbik, amelyek később életmódként és hivatásként funkcionáltak. A búvárkodás eleinte csak hobbi volt, majd életem egy szakaszában oktatóként a kenyérkereseti lehetőségem.
Azt mondják, mindig akadhat az életünkben egy olyan apró,de döntő momentum, amely a nagy dolgok felé hajlítja az ember életútját. Emlékszel-e ilyen, a későbbi életutadat meghatározó gyermekkori momentumra, vagy élményre?
Igen, emlékszem. 11 éves koromban kaptam egy könyvet a tengerek élővilágáról, amit ábrándozva olvasgattam és csodáltam a benne lévő képeket. Akkortájt jutottam el először az Adriára is, aminek az emléke máig élénken bennem él; az akkori Jugoszláviában egy augusztusi késő délutánon, a mai Montenegró területén értük el a tengert. Amikor felértünk egy kaptató tetejére és kiszálltunk a buszból, akkor pillantottam meg életemben először a lemenő nap fényében csillogó hatalmas víztükröt. Ott éreztem meg a sós levegő illatát is, és hallottam először a tenger morajlását. Ez egy életre szóló élménynek bizonyult.
Ott és akkor a víz szerelmese lettél. Mikor merültél először?
Az se tegnap volt, kb. az 1970-es évek végén. Először csak légzőcsővel, majd légzőkészülékkel. Habár akkoriban nem nagyon lehetett még utazni, nekem volt szerencsém eljutni a Vörös-tenger afrikai partszakaszához. Az egyiptomi részen akkor még szállodák sem voltak, így én úgy láttam a Vörös-tengert, mint anno Cousteau kapitány.
A búvárfelszerelés mennyire volt akkoriban korszerű?
A technika oldaláról a búvárkodás egy konzervatív sport, működési elvét tekintve ugyanazt használjuk, amit anno Cousteau kifejlesztett 1943-ban, de persze a komfortosság, az ergonómia és a búvár computerek tekintetében abszolút érezhető a fejlődés. A computer megkönnyíti a merülés végrehajtását. Régen minden alkalom előtt táblázatok alapján számoltuk ki az egyes határértékeket, ma már ezek az eszközök automatikusan végzik el ezeket a számításokat. Tehát biztonságossá és kényelmessé vált ez a sport az elmúlt évtizedekben.
Volt olyan momentum vízi pályafutásod alatt, ami különösen megmaradt az emlékeidben?
Rengeteg ilyen esemény volt, de hozzá kell tennem, nekem minden egyes merülés egy nagy kaland. A tenger alatti világ nem egysíkú, hiszen teljesen más egy hajóroncsot felfedezni és más a korallzátonyok közé vagy távol a szárazföldtől a nyílt vízen merülni. Évtizedek távlatából nehéz így kiemelni az úgymond legnagyobb élményemet, de talán az egyik ilyen pillanat az volt, amikor életemben először találkoztam össze a felszín alatt a hírhedt nagy fehér cápával …
Itt jön elő a cápakutatási szenvedélyed ismét, leginkább állatokhoz kötöd ezeket a szép alkalmakat.
Állatokhoz és hajóroncsokhoz. Eddig mintegy két tucat hajóroncs felderítésében volt szerencsém részt venni ,és remélem, hogy ez a szám még emelkedni fog a közeljövőben. Pont a következő év júniusában lesz egy víz alatti filmforgatással egybekötött roncs expedíciónk, ahol az Adriai-tenger néhány különösen híres és titokzatos roncsát kutatjuk meg speciális technikák alkalmazásával. Az expedíció egyik „terméke” egy nagyon izgalmas, 3D dokumentumfilm lesz reményeink szerint.
A „hétköznapi” búvárkodásnál maradva…nekem már volt szerencsém merülni veled. Ha valaki eldönti, hogy ezt a sportot akarja űzni, milyen felkészültségre, affinitásra van szüksége?
Mindenhez kell affinitás. Nincsenek speciális előfeltételei a búvárrá válásnak, megfelelő egészségügyi állóképesség, jó vízállóképesség (úszni is kell tudni egy búvárnak a tévhitekkel ellentétben) és egy tanfolyam elvégzése. Pár hét alatt búvárrá tud válni az alapokat megszerezve, ezt onnantól fogva lehet fejleszteni. Kell egy rutinosság a víz alatti világhoz. Meglátásom szerint ez a sport olyan, mint a kábítószer, aki ráérez az ízére, azt igen könnyen el tudja kapatni.
Mit gondolsz arról, ha valaki azt mondja, hogy a búvárkodás nem sport?
Aki ezt mondja, az meglehetősen tudatlan szerintem. Minden olyan tevékenység, amely az izmainkat és a szellemünket is megmozgatja az én értelmezésem szerint sporttevékenység. Egy-egy merülésen ugyan könnyeden érezzük magunkat, de valójában ez egy kemény fizikai munka, ugyanis mélyvízi merüléskor 1 kg súlyt és 1 liter vizet is veszíthet a testünk. Egy órás légzőkészülékes merülés során végig uszonyozni, miközben a tájat felderítjük: ez mind megmozgatja az izmokat a fejünkkel együtt, mivel egyfolytában figyelnünk kell, sport ez a javából.
Meséltél a jövő évi expedícióról, mint tervről. Ezt leszámítva milyen elképzeléseid vannak az elkövetkező öt évedről?
Ami a búvárkodást illeti nekem a cápák a nagy kedvenceim, akiket az elmúlt években tudatosan szemléltem, így elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy a tudásomat egy róluk szóló könyv formájában megjelentessem. Nekem régi nagy álmom, hogy a nagy fehér cápa életmódjáról, viselkedéséről készítsek egy filmet, amihez már kezd összeállni a víz alatti fotósokból és operatőrökből álló csapat. Ez alkalomra tervezem - kellő mentális és fizikai felkészültséggel - hogy szabadon, ketrec nélkül merüljek le a cápák közé; erre még magyar viszonylatban nem volt korábban példa.
Mit üzensz a Move it, Blondie olvasóinak?
Ha igazán szép, tartalmas, élményeket adó sportra vágynak, akkor próbálják ki a búvárkodást! Van élet az aerobic mellett is.
