Rajt:

Nem volt elég a múlt hét, most ismét az egyik kedvenc termemben landolok, és egy másik mozgást tesztelek. Ez lesz a DeepWork, azaz lefordítva ’mély munka’. De mitől mély, és milyen munka?

 

Impressziók:

A konditerem másik szegletében, az öltözővel majdnem szemben lévő Body and Mind terem lesz a mai sportom helyszíne. Az ablak nélküli, félhomályos termet pillanatok alatt ellepi pont annyi nő – és egy férfi, az oktató – hogy kényelmesen leteríthessük egymás mellé a polifoam-okat, és elférjünk. Az edző felvilágosít, hogy kardió/intervall órára érkeztem, ekkor még nincs előttem az egésznek a gyakorlati metodikája.

Kellemes, lájtosan induló zenével kezdődik a dinamikus, mindent átmozgató bemelegítés megspékelve a child (gyermek) pózzal:

Illetve a jógában csak lefele néző kutya póznak nevezett gyakorlatokkal:

Fejben erre az irányra kezdek ráhangolódni, azonban még mindig nem tudom, pontosan mire számítsak: a bodyART anno egyáltalán nem volt a szívem csücske, sokáig pilates-eztem, jógázni pedig egyszerűen imádok. Lássuk, mi sül ki belőle!

Tehát a lágy zenék elillannak pár perc után, helyüket átveszik az „ütvefúrós-vucum-diumdisum” dallamok! Az éles váltáshoz a gyakorlatsorok is alkalmazkodnak: lendületes guggolások, kitörések (előre-hátra, oldalra, karok emelésével – persze nem egyszerre) követik és váltják egymást. A kezdeti pilledtség már elveszett a semmiben. Egyensúlyoztál már egy lábbal a tükör felé?

Tehát erről van szó: 

Kitörés
Egyensúlyozás a tükör irányába
Egyensúlyozás a tükör irányába 2.0

Az itt-ott túlzottan is gyors ütemekbe, a néhai lassításokba – és a velük járó hajolgatásokba – annyira beleéli magát a testem, hogy még a derekam is megfájdul. 
Tinidiszkós emlékek törnek fel az agyam mélyebb zugaiból, a csipogós kacsás zenénél már csak az edző önfeledt testrázása a felemelőbb.  
Fekvőtámasz közben a kézfejünknek a vállunkkal egy vonalban kell lennie, mert így szabályos és hatásos, PONT. Ezt megspékeljük ugyanebben a pozícióban sprintekkel, na ekkor többször is megállok, mert nem bírom tartani az iramot. Jájj! 

A mélyhátizmokat is bevonjuk az erősítésbe

Apropó a levegőt a hatvan perc során végig orron szívjuk be, és szájon fújjuk ki.

Az óra végét a gyilkos négyessel zárjuk. Nem a Marvel képregényekből kölcsönzünk hozzá statisztákat, csupán a legdurvább mozdulatokat négy percen keresztül, megállás nélkül újra végigcsináljuk. Ha létezik olyan ember, aki ezek után sem úszik a saját izzadtságában, azzal kezet fogok…
Hátunkon fekve nyugtatjuk magunkat: nyugi, már vége. Majd törökülésben több mély levegővétel után következik az „Egészségünkre!”. 

Ami fontos:

Összességében elfogult vagyok a kicsit is spirituális-fitneszes beütésű mozgásformákkal kapcsolatban (a holisztikussága az elején lévő zene bemelegítésében és a nem teljesen megszokott nyújtásban mutatkozott meg számomra). Eléggé bejött a zene és a hangulat, az edző is ügyes volt. Kissé sok volt a fitneszes elem, amit este nyolckor már kevésbé tudtam abszolválni, de ez én vagyok. A legvégén sajnos vajmi keveset nyújtottunk, csupán annyit, ami elég a „túléléshez”. Ezt az edző azzal magyarázta, hogy a korlátozott időtényező mellett az izmokban keletkezett mikrosérüléseknek nem tesz jót a nyújtás. Legalábbis neki ezt tanították, emiatt érdemes kiegészíteni az edzéseket stretching órával (na az még egy nagyon szuper dolog)! Amúgy volt rá precedens, hogy az oktatón kívül még egy fiú ott volt az órán.

Hol? F&M fitness and more, XII. Budapest Csörsz utca 14-16.
Mennyibe kerül? http://fandm.hu/araink/
Mit vigyél? edzőruha (cipő nem szükséges), törölköző, víz
Korosztály: 24-40 év
Férfi/nő arány: 5%-95%

Pontozás
Kínzó faktor: 8/10
Ennyire formál: 7/10
Edző: 8/10
Helyszín: 11/10
Ennyire fáj másnap mindened:5/10