Lazuljon a csípő: Yin jóga

Rajt:

Már pár éve, hogy kedvtelésből jógázom. Nem csak lelkileg rak rendbe, hanem elmélyülök magamban, sőt - ami szintén nem utolsó szempont - a jóga még hajlékonyabbá is tesz. A már bemutatott hatha és dynamic flow órák után most egy új típus, a yin jóga következik.
sport jóga relaxáció Földön
Tovább

Az orr, aki tudja honnan indult – Interjú Zólyomi Zsolttal

A szinte összefoglalhatatlanul izgalmas életet élő Zólyomi Zsolt parfümőr sokszor szerepel a médiában, mégsem tudja róla mindenki, hogy melyik az a sport, ami "kidurrantja", hiszen az illatokon és a parfümkészítésen túl is van élet(célja) - erről beszélgettünk.

Zólyomi Zsolt
Tovább

Jég veled: korcsolyázás

Rajt:

A korcsolya elődje már az őskorban is létezhetett más formában, főként északon terjedt el kezdetben, mint közlekedési forma. Jóval később, szórakozásból a hollandok kezdték el űzni. Egyszer volt egy kislány, akit az anyukája elvitt korcsolyázni a 2000-es évek elején, ám ő nem merészkedett a jégre bátor édesanyjával ellentétben. Röviden ennyi volt a koris múltam egészen 1-2 évvel ezelőttig, amikor már rendszeresebben űztem ezt a sportot. A 2014-es karácsonyi ajándék korim óta nincs megállás: azóta jégkorong próba és rendszeres csúszkálások követték egymást, így jött az ötlet, hogy elmenjek a Műjégre egy kedves ismerősömmel, a parfümőr Zólyomi Zsolttal.

Tovább

A spirituális földkerülő 1. rész

Illés Adorján így kezdte a beszélgetést: "Üdvözlöm a Barbi rádió nézőit!" Ebből is látszik, mennyire laza és nem véletlenül a menő a kedvenc szava. Az informatikusból lett Nia tanár nem kis vállalkozásra adta a fejét: májusban elindul, hogy egy barátjával körbebiciklizze a Földet.

Illés Adorján
Tovább

Mozgás csukott szemmel: Feldenkrais módszer

Rajt:

Ebbe nem lehet csak úgy belekezdeni, legalábbis a magyarázásba, de én megpróbálom. Szóval nagyon röviden: nem egy konditermi, bárki számára napok alatt elsajátítható dolog. Nem véletlenül írtam, hogy dolog, kategorizálni sem egyszerű. Egy biztos, a Nia ebből is áll - sok egyéb mozgás mellett - így rossz semmi esetre sem lehet. Sőt mi több, e kettő még abban is megegyezik, hogy nem muszájból mentem/megyek el az órákra, mintha a fogamat húznák.

kitartás türelem holisztikus Földön
Tovább

Mehet a like!

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.