Lásd meg a másik oldalt - Interjú Pásztory Dórával

Pásztory Dóra paralimpiai úszóként került a köztudatba, miután abbahagyta a sportot édesanya lett, jelenleg pedig közhasznú szervezeteknél aktivista. Beszélgetésünk során többek között arra kerestem a választ, hogyan alakult így az élete, és miként éli meg azt sérültként.

Pásztory Dóra (fotó: hetek.hu)
Tovább

Kapd el a szelet, avagy megtaláltam a kedvenc vízi sportomat: Windsurf

Rajt:

Pár éve már kipróbáltam ezt a sportot, de akkor csak egy nagyon alap gyorstalpalót kaptam egy siófoki rendezvény keretein belül, annyi instrukcióval, hogy álljak rá a deszkára, húzzam fel a vitorlát és kapjam el a szelet. Meglepő módon már akkor is jól sikerült. Nemrégiben összefutottam egy ismerősömmel, akinek meséltem a blogomról és egyből az agárdi SURF CORE-t ajánlotta a windsurf kipróbálására - nem kellett kétszer mondani, amint az időm engedte, már mentem is a Velencei-tóhoz.

sport kitartás extrém_sport Vízen
Tovább

Ugorj fejest a komfortzónádból: Ejtőernyős tandemugrás (videóval)

Rajt:

Sokszor hallani, hogy be vagyunk szűkösödve a saját kis világunkba, ám olykor elég egy kis dolog is, hogy kimozdítson minket onnan, és új szemszögből lássuk - akár csak egy darabig - az életet. Szerintem nem vagyok/voltam egyedül azzal a kívánsággal, hogy egyszer fejvesztve ugorjak ki egy repülőgépből - persze tandemmel. Íme egy újabb sport, amit kihúzhattam a (bakancs)listámról!

Impressziók:

A Börgöndi repülőtér felé kacskaringós, kihalt, autógumikkal és susnyással megspékelt földutakon megyek, míg nem a hosszú út végén egy zsákutcába, azaz a reptérbe botlok. Az utolsó kanyar után, mikor megpillantom a hangárt, egyből izgatott leszek. Odaérve szokatlan sürgés-forgás és lazaság fogad, az iroda nem olyan, mint egy hagyományos konditeremé…

Már elsőre belefutok - tudtomon kívül - Péterbe, akivel majd össze leszek kapcsolva az ugrás erejéig. Formalitás, papírok, miegymás, egyszer csak már egy piros nadrág és heveder van rajtam - az öltözést egy kis felkészítés követi.

Tovább

Vedd be a hegyeket segítséggel: E-bike

Rajt:

Egy korábbi cikkemben már említettem, hogy mennyire szeretek bringázni, mivel azon kevés sportok egyike, amely teljesen kikapcsol, bármikor is ülök rá a kis Gepidámra! Az E-bike-ról hallottam már korábban is, de be kell valljam, elég szkeptikusan álltam hozzá: "Bringázni rásegítéssel? Ugyan!" Azonban mivel a legtöbb sportot ki akarom próbálni, ennek is eljött az ideje akkor, amikor egy barátom felhívott és megkérdezte, hogy van-e kedvem Ausztriába menni egy E-bike túrára. Hát így kerültem Raurisba a hét órás utazás után.

sport bicikli Földön
Tovább

Ebben a koreográfiában nem veszel el: GrandUP

Rajt:

Miután kirugdostam magam azon a bizonyos sporteseményen a kickbox aerobic órán, a barátnőmmel együtt úgy döntöttünk, hogy ezután legyen valami light-osabb a következő ottani kipróbálandó sport. Egyenesen a kisterembe mentünk, ahol hip-hop-ot táncoltunk - a magam részéről eléggé mérsékelt sikerrel. Hozzáteszem, épp egy fogműtét után voltam, így kevesebb aktivitással tudtam részt venni az órán. Ezután megnéztük a programfüzetet, ahol láttuk a következő óra nevét: grand up. Nem tudtuk milyen lesz, és egyszerre csak több ilyen feliratú pólóban járkáló nőcire is figyelmesek lettünk…45 perccel később mosolyogva, vidáman távoztunk az óráról…

sport tánc ugrálás Földön
Tovább

Mehet a like!

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.