Limbacher Tivadar és Szabadkai Attila megvalósították az ötletüket és elérték, hogy a magyarok nagy részének ne okozzon gondot a színházba járás. A maesteszinhaz.hu oldalon nem csak kedvezményesen vehetünk jegyeket, de spontánságunkat is kiélhetjük, ha az utolsó pillanatra kellene egy randi program.

sportceleb edzés interjúMegkérdeztem az alapítókat, hogyan viszonyulnak a sportoláshoz, Tivadar válaszolt kettejük nevében.

A Forbes Magazin a 30 fiatal 30 alatt listájába beválasztott titeket - gratulálok! Az olvasók számára zanzásítva összefoglalnád, hogy miért és hogyan lett a Ma este színház?

A Ma este Színház! közel öt éve indítottuk. Úgy indult az egész, hogy Szabadkai Attila barátommal elhatároztuk, közösen alapítunk egy újszerű ötletre épülő vállalkozást. Egyik este összeültünk, mindketten hoztunk magunkkal három ötletet meg egy üveg bort, és megegyeztünk, hogy éjfélig elfogyasztjuk a borokat, a hat ötletből pedig kiválasztunk egyet, és megvalósítjuk.

Így is történt, és az este végére eldőlt, hogy a Ma este Színház! a szerencsés ötlet. Azért döntöttünk emellett, mert sokat gondolkodtunk rajta, vajon miért csak akkor járunk színházba, ha a szüleinktől kapunk jegyet szülinapra vagy karácsonyra, vagy ha valaki lepasszolja nekünk. Holott ha elmegyünk, a saját példánkból kiindulva mindig nagyon élvezzük, magunktól mégsem jut eszünkbe szinte soha. Arra jutottunk, hogy egyrészt a mi generációnk nem igazán szeret hetekre előre tervezni, másrészt a magas jegyárak is biztosan sok fiatalt visszatartanak. A koncepciónk ezért a kettő kombinálásán alapul: az előadások napján még el nem kelt jegyeket kínáljuk megvételre féláron. Így bárkinek lehetősége nyílik rá, hogy akár az utolsó pillanatban, spontán módon döntse el, hogy esti programként megnéz egy jó darabot.

sportceleb edzés interjúMennyire változott meg az emberek színházba járási szokása - egyértelműen többen kulturálódnak vagy vannak holtidőszakok a nyáron kívül?

Mióta létrehoztuk a weboldalt, közel 400 000 ember volt velünk last minute színházban, azaz ennyi üresen maradó széket töltöttünk meg. Büszkék vagyunk erre az eredményre, mivel ez tényleg win-win szituáció, előnyös a színházaknak és a nézőknek is. Nyáron is egyre több egyéb előadásra lehet nálunk jegyet venni féláron: kiállítások, koncertek, standup és persze a szabadtéri színházak előadásaira is.

A sok szervezés és a munka mellett mennyire fontos a mozgás az életedben/életetekben?

Természetesen mindkettőnk számára fontos a mozgás és az egészséges életmód.

sportceleb edzés interjúVan kedvenc sportotok, ami mindig kikapcsol, lelazít titeket?

Attila abszolút kedvence a szörf és ő biciklivel közlekedik a városban. Én a futás, úszás és edzőterem mellett teszem le a voksom, igyekszem minnél gyakrabban csinálni is, mivel sétálás és bicikli helyett én inkább motoroznom.

Ha választani kell: sport vagy színház?

Szerencsére nem kell választani! :)

Hogyan veszed rá magad arra, hogy elmenj edzeni, még akár hidegben, rossz időben is?

Muszáj menni, nincs mese, különben előbújik a fókaháj! Ez elég motiváció.