Kedves Olvasóm!

A nyári szünet után ismét egy beszámolóval jövök, ami nem csak azért unikum, mert egy sokak által űzött, hétköznapi sportról van szó, de egyben a nyolcvanadik szubjektív sportcikkem is!

Rajt:

Tavasszal életem olyan szakaszába értem, ahol a futás egyre inkább kezdett a központba kerülni. A munka utáni órákba belecsempésztem az esti futásokat és indultam egy futóversenyen is – ez tényleg nagy szó, tekintve, hogy mennyire nem szerettem azelőtt a gyalogkakukkodást. Mivel nem akartam lóbáló, öt perc után kifulladó technikával folytatni az újdonsült (ám a bringát nem kiváltó) hobbimat, elmentem egy futótechnikai edzésre. Nagyon-nagyon hasznos volt!!!

Ahogy én láttam:

A Lehel úthoz közel eső atlétikapályán vagyok, épp a tikkasztó hőségben tolom a bringámat arra a helyre, ahova irányított a portás. Itt találkozom az edzővel, Dornbach Ildikóval, akinek igen nagy neve van a szakmában – csak jókat hallottam róla.

Átöltözve érkeztem, de ha kellene, akár át is tudnám venni a pálya melletti kis (gyógytorna) házban a ruháimat. A következő a metódus: 

A bemutatkozás után egyből kimegyünk a terepre, ahol Ildikótól azt a feladatot kapom, hogy fussak körbe a pályán úgy, ahogy amúgy szoktam, nincs elvárás és ne is görcsöljek rá.

Két kör után megkaptam a „diagnózist”: ülve futok (azaz a medencémet beejtem, ezért a fenekemet is hátratolom mozgás közben) és sarokra érkezem. Ez válasz arra, hogy miért fájt a csípőm és olykor a térdem a korábbi alkalmakkor.  

Akkor egy csöppnyi magyarázat, amit már a kisházban kapok: nem a sarkunknak kell futás közben először érinteni a talajt, mivel ez lassítja a mozdulatot, nagyon megterheli az ízületi rendszert (boka, térd, csípő, ágyéki gerinc), ezáltal komoly veszélyfaktor!  

Ildikó az anatómia és a fizikai elveit részesíti előnyben: a talp középre érkező, lendített lábú (amikor a láb majdnem megérinti a feneket mozgás közben), testtel előre dőlő, „csattogós”, hangos futás híve - innen a bejegyzés címe.

Akkor kicsit az egyéni dolgokról:

Tehát még mindig ott tartunk, hogy a medencémet nem billentem előre, magyarul kitolom a fenekemet futás közben. Ildikó egy falhoz állít: billentett medence, hát és váll a falhoz érintve, sarok a földön – ez lenne a helyes testtartás.

A medence problémáján a hasizmok megerősítése, azaz a rendszeres és helyesen végrehajtott plank (statikus fekvőtámsz) segítene. Ó, Istenem, annyiszor emlékeztetett az a mozdulat a kemény órákra, hát csak ezt kell csinálnom, ejj…! :) 
 

Valamint a csípőhorpasz rendszeres nyújtása, illetve az izomegyensúly megteremtése is fontos, amellyel kivédhetem a térd problémákat. 

Ildikó jelmondata: „Az erő és a stabilizáció nem ugyanaz!” 

Ami fontos:

Nyolcvan sport kipróbálása után már nem hiszek a ’No pain, no gain’ elvében, mivel egyszerűen sérülés lesz a vége előbb-utóbb. Persze ez nem azt jelenti, hogy lazsálni kell az edzésen, de fontosabbnak tartom a biztonságos, okosan végrehajtott, tudatos gyakorlatsorokat. Több ilyen jellegű hasznos edzésre és egyben gyógytorna órára lenne szükség! Mivel most a szakmai segítség került előtérbe, ezúttal eltekintek a pontozástól. Az edző kiváló volt, a helyen pedig minden biztosított, amire egy sportolónak szüksége lehet a fejlődéshez vagy a gyógyuláshoz.

Sosem fájt a térdem, de 24 évesen a futás előhozta, mert nem jó technikával edzettem. Vajon hány ember tudja a helyes technikát azok közül, aki nap mint nap a Margitszigeten futnak? Amennyiben rendszeresen futtok, mindenképpen látogassatok el szakemberhez, aki megvizsgálja a mozgásotokat. A rossz megszokások és beidegződések, már akár rövid, de hosszútávon biztosan komoly sérülések okozói lesznek; nem érdemes a fiatal éveitekben ronccsá futni magatokat!