Loboda Márk teljesen más szemszögből szemléli a világot, nincs elképzelése arról hogy nézhet ki valójában a Margitsziget, mégis rója a köröket, érzi a víz illatát, de a medencét nem látta még soha, mégis szeret benne úszni. Idén pedig félmaratont fog futni - látássérültként -, mert miért is ne?

Márkkal a stretching kipróbálásakor találkoztam először, de mivel az óra során a terem két másik végében voltunk végig,  akkor még nem volt lehetőségünk bemutatkozni egymásnak. Az interjú készítésekor ugyanúgy a fitneszteremben találkozunk: elsőre zárkózott, de ahogy felteszem neki a kérdéseket, előtör a kommunikatív énje. A most 22 éves Márk hat és fél hónapra jött a világra, de az oxigénhiány miatt elvesztette a látását. A történet úgy is folytatódhatna, hogy Márk innentől fogva élt a saját kis burkában sok-sok évig, de nem így történt. A szülei minden támogatást megadtak számára, kis korától fogva speciális intézményekbe járt, ahol sorstársakkal és rendszeres sporttal töltötte a mindennapjait.

“A sport már az óvodában betört az életembe, próbálkoztam judóval, alsó tagozatosként csörgőlabdáztam (vakok számára kialakított speciális labdajáték), de végül abbahagytam mindegyiket, mert hosszútávon nem  jöttek be. Ekkor találtam rá az úszásra, ráadásul az egyik óra után megerősítette a tanárom, hogy látja bennem a tehetséget, amit fejlesztenem kellene.”

Az úszás maradt, de a motiváció időközben elszállt. Márk nem akart élsportoló lenni, ezért a harmadik edzőváltás után végül abbahagyta a sportot. A változás nem csak a mozgás hiányát, de hízást is eredményezett nála, így amikor pár hónap után ráállt a mérlegre, az átbillentett a fiúban egy kapcsolót.

“A kezdeti stádiumban csak le akartam fogyni, 2016 februárjára, mire lementek a kilók, már elkezdtem futni is, addig csak az úszáshoz tértem vissza. Leginkább futópadon és a szigeten futottam, utóbbin kísérőkkel, aztán azt vettem észre, hogy egyre csak növekednek a kilométer számok. Az év áprilisában elmentem az első versenyemre, igaz még csak 2,5 km-es távon indultam. Akkor éltem át először igazán a futóversenyek hangulatát, éreztem egy közös pontot, mondanivalót az emberek között, amit csak az él át, aki ott van és szívből teszi ami tesz. Hatalmas mentális lelkierőt adott.”

Márk nagy elánnal tud mesélni a futás iránti rajongásáról: “Van a futásnak egy olyan hatása, amit akkor érzek, amikor már lenyomtam pár kilométert és felszabadul bennem az egész testemet átható endorfin. Ezeken a napokon - amikor nagyon jól esik a futás -  szabadnak érzem magam. Általában ott futok, ahol biztonságosak a körülmények, egy elzárt futópályát még szeretnék egyedül kipróbálni.” A felkészülése során nem csupán fut, de olyan keresztedzéseket is beiktat, mint például a spinning, hét napból ötöt sportol, a sziget mellett Budapest egyetlen integrált edzőtermében fordul meg. A célkitűzése pedig egy tavaszi félmaraton teljesítése, szintén kísérőkkel, ami a gyakorlatban úgy fest, hogy Márkra egy kötelet raknak, amivel a segítői mozgás közben vezetni tudják őt.

A fiú egyébként a futás mellett masszőr szerepben képzeli el magát. Láttássérültként azonban nem csak a sport, hanem a hétköznapi élet is körülményes, Márk találkozott már többször közönyös vagy elutasító esetekkel, de azért még bízik a két tábor közötti szakadék áthidalásának lehetőségében.

“Országrésztől, városrésztől és a szembejövő emberektől is függ, hogy milyenek velem. Ha felidegesítenek azzal, hogy a hatodik próbálkozásra sem sikerül átmennem a tömegen, akkor kibosszankodom magam a futópadon.”

Nem hagy nyugodni a kérdés, hogy Márknak honnan van mindehhez ennyi lelkiereje és miért nem inkább a kanapét, mint a leghűbb komfortzónát választja a mozgás helyett. “Szükségem van a mozgásra, az életem részévé vált. Érdemes önmagunkért tenni, hiszen a kitartó sportolás sokat változtat az életen, sok mindent átértékelhetsz, másképp láthatsz, ami hatalmas lelkierőt és kitartást ad.”

Tetszett?

Akkor olvasd el Réka, a RobotGirl és Ricsi, az eredetileg fodrász végzettségű, ám azóta már bajnok paralimpikon történetét is.