Rajt:

A capoeira-t mindig is érdekes sportnak találtam. Anno, amikor a Tekken nevű videó játékkal játszottam, mindig a brazil játékossal voltam, aki a technikáival - na és persze az én közreműködésemmel - mindenkit laposra vert. A capoeira eredete a nagy hódítások idején Brazíliába elhurcolt fekete rabszolgákig vezethető vissza. Bármilyen harcművészet vagy fegyverek viselése tilos volt számukra, így egy-egy edzést tánccal és énekléssel „díszítettek”, hogy a rabszolgatartóknak ne tűnjön fel. A rabszolgaság eltörlése után egy darabig még illegális sport volt, majd a 21. századra igazi brazil kuriózum sporttá nőtte ki magát.

 


Impressziók:

A BME sportközpontban korábban már jártam egyik korábbi edzésem alkalmával, így a külsőségeket nem írnám le ismét, hiszen megegyeznek a korábbi véleményemmel.

Egy egész capoeira csapat várakozik a terem ajtaja előtt… szinte mindegyikük egyenruhában, a bordásfal mellett sorakoznak – csak fiúk. Bemegyünk a terembe, és mielőtt azt hinném, kizárólag én fogom képviselni a női nemet, a kezdés előtt megérkezik egy másik lány is. Bemelegítésképpen elkezdünk körbe-körbe futni, amit térdemelések, majd egy-két (számomra még ismeretlen) capoeira mozdulatsor követ -mindezeket mezítláb csináljuk.

Kicsit később két részre oszlunk: én és egy srác a kezdő „szektorba”, ahol az edző, Lukácsi Dániel alaposan elmagyaráz mindent nekünk. Minden mozdulatot megmutat és türelmesen segít korrigálni a mi mozgásunkat is.Kezdő alapmozdulatként sokat Ginga-zunk (Zsingá), ami már most a kedvencemmé válik, és egyben az egyik leghíresebb technika.

sport Földön
Ez a Ginga...na ugye, hogy tudod!

Íme még pár capoeira mozdulat:

Meia lua de compasso (Mejá luá dzsi kompásszu)
Arnada (Ármádá)
Martelo (Mártelu)
Macaco (Mákáku)

sport Földön
Meia lua de frente (Mejá luá dzsi frencsi), azaz félhold rúgás
sport Földön
Negativa (ez a pillanat lett elkapva, de az egyik kezünkkel védekezni kell, úgy helyes ez a mozdulat)

A fenti technikák közül párat mondhatni elsajátítottam, így közelharcokat imitálunk (pl. Martelo) az említett fiatal sráccal. Telitalpról indulunk és érkezünk, ugyanez a helyzet a teli tenyérrel (így később nem fognak fájni az ízületeink és a csuklónk). Rúgunk, védekezünk - hiszen megtanították a rúgások kivédését is.

Az aktív tanulással teli óra végén körbeállunk (ezt nevezzük Rodának), majd a másik oktató, Csongor elkezd játszani a berimbau hangszeren, amely a körben zajló játékok-küzdelmek és a dalok alapritmusát adja. A körben mindig két személy hajt végre mozdulatokat, olykor egymással harcolva. Ezt bármikor megbonthatja két másik személy a körülöttük állók közül, hogy ők is bemutathassák a saját technikáikat mások előtt. Rövid ideig én is beálltam, rúgtam, cigánykerekeztem, védekeztem…

Ez egy „igazi”, kitartást igénylő sport, csapaton belüli összetartással, egymásra épülő órákkal, látható technikai fejlődésekkel a harcművészet égisze alatt.

Ami fontos:
A mezítlábas mozgásnak nálam vérhólyagos talp lett a vége, be kell, valljam, nem fordultam finoman  a rúgásoknál. Így ez most bónusz nekem, de cseppet sem tántorít el egy következő alkalomtól. Téged se tartson vissza, csak óvatosabban fordulj, mint én! Ha edzés közben bármid fájna (leginkább csukló és térd esélyes), állj meg és tarts pihenőt, ne terheld túl magad. Ne ijedj meg a cigánykerekektől, először én is így éreztem, de rájöttem, hogy fölösleges. Végezd el a gyakorlatokat úgy, ahogyan helyes és amennyire képes vagy rá, a fejlődés hamar érezhető lesz, ha te is ilyen jó edzőket fogsz ki!

Hol? BME Sportközpont
Mennyibe kerül? Az első edzés ingyenes, utána 1000 Ft/alkalom
Mit vigyél? Kényelmes ruha, hosszú nadrág (!), törölköző, AYCM kártyát is elfogadnak
Korosztály: 12-55 év

Pontozás:
Kínzó faktor: 9/10
Ennyire formál: 9/10
Edzők: 11/10
Helyszín: 10/10
Ennyire fáj másnap mindened: 10/10
Férfi/nő arány: 95% - 5% (ezen az órán)

Fotó: Lindmayer Zsolt