Rajt:
A paleolit életmód népszerűsége a táplálkozás után már a sportok terén is megmutatkozik. Egy könyvbemutatón találkoztam Lakatos Péterrel, a Paleolit edzés c. könyv írójával, aki mesélt a Primal Move mozgásformáról, itt hallottam róla először; több se kellett, fogtam a kis tornabatyumat, elmentem a 360GYM-be és ki is próbáltam hamarosan. Rendhagyó írás következik, ugyanis a kipróbált alkalmak alatt csak kis betekintést kaphattam az egymásra épülő órákból és azok elemeiből!
Impressziók:
A Lomb utcai edzőterembe egy nagykapun, majd az udvaron át lépcsőn vezet fölfelé az utam. Kövesd a sárga köves lépcsőt – nem is sárga. Betoppanok, cipő egyből le, recepció nincs, velem szemben az öltöző – fizetni az edzőknél kell majd a teremben. Egész patent kis öltöző pár szekrénnyel, egy paddal, zuhanyzókkal. Elhagyom a terepet, a Primal színhelyére érek, ami egy hosszúkás terem, puha szőnyeggel ellátva. Akkor vágjunk bele! Mindannyian lefekszünk háttal a földre, szemünket becsukjuk, és mély levegőket veszünk 1-2 percig, ezt követően kezdődhet is az óra.
A szokásos 5 perces edzés eleji teszttel kezdünk: az egész csoport különböző gyakorlatokat végez (pl. háton fekve egyik lábunkat felemeljük derékszögbe, a másikat lenn tartjuk aztán cserélünk) eközben András, az edző felméri a mozgásunkat (csípőgond, térdprobléma, ízületi nehézségek, ezek mind előfordulhatnak). Ami a többségnek problémát okoz, a szerint alakul az óra felépítése, így az előre megírt edzés tervvel előfordul, hogy változhat az eltervezettől ennek függvényében.
Ezt követi a mobilizáló blokk, ahol ezekre a kényes helyekre erősítünk rá. Csípő - és térdkattanások szólamai pezsdítik fel az amúgy halk, nem éppen diszkózenés terem zaját. Térdünkre és tenyerünkre támaszkodva merőlegesek vagyunk a földdel, ellenkező kezeket és lábakat emeljük, ami elsőre könnyűnek hangzik, de ha az agyadban/agyamban lévő szenzor nem kapcsol be, el is dőlhetsz/dőlhetek.
Az ez utáni törzsblokkban érzem, ahogy a mély izmaim új életre kelnek, de a fincsi rész csak most jön. Mellesleg ennyi kúszást és mászást talán kis koromban csináltam utoljára, már szinte kis majomnak érzem magam tőlük.
A skill training nevéből adódóan a képességeink fejlesztését tűzi ki célul. Olyan finomságok vannak itt, mint fejen állás (komolyan!) - én kezdő révén csak egy könnyebb verziót csináltam meg.
A haladók pedig a nehezebb verziót:
Az erőblokkban fekvőtámaszok, kitörések és guggolások sorakoznak, itt a „flow-ságra” (folyamatos gyakorlatvégzésre) kell törekedni!
Hogy ne csak újdonságokat említsek, jógából kiszedett gyakorlatot itt is vélek felfedezni: a lefele néző kutyapózt.
Na de játszottunk is: homokzsákot raktak az ölembe, miközben én pókjárásban lépkedtem előre, két lépés után feltoltam a csípőmet, majd leereszkedtem és maradtam a pókállásban. Ezután a játékos párom elvette tőlem a zsákot és guggolt kettőt vele, majd visszaadta. Így mentünk odafele, majd a terem végére érve cseréltünk helyzetet. Más módon is játszottunk a homokzsákkal, csak akkor oldalazva kellett haladnunk és közben megtartani magunkat, ahogy a képen is látszik.
Hát én újra az általános iskolában éreztem magam, miközben nem hajtottam szét a testem. Egyre inkább az a tapasztalatom, hogy egy edzés inkább legyen biztonságos, mint megerőltető, hiszen ha nem jól mozgunk, lehet, hogy nem is jól vagy arra a testrészre erősítünk, ahova szeretnénk!
Mondván, hogy az ősember sem nyújtott le, mi sem tesszük a végén. Ennek okairól András bővebben is mesél.
Ez egy funkcionális edzés volt, amely lényege, hogy olyan alapvető mozgásokat erősíts: kitörés, lépés, guggolás, mászás, húzások, tolások. A PM-ben ezeket használjuk, saját testsúlyunkkal.
Ami fontos:
A cikk elején említettem, hogy ezek egymásra épülő órák, így ha becsatlakozol valahova, végig kell csinálnod legalább 3 hónapot, hogy fejlődésed ne csak a testeden, hanem a mozgásodban is kibontakozhasson! Nem minden perce a szokványos "ugra-bugra, egekben van a pulzusom" sport, ezzel szemben jobban előtérbe kerülnek a testi "hibák" korrigálásai, fejlesztve ezzel a mozgáskultúránkat.
Hol? 360GYM, Budapest XIII. Lomb utca 34
Mennyibe kerül? 1 hónap 11000 ft, 3 hónap 29000 (ehhez tartozik egy FMS állapotfelmérő program)
Mit vigyél? Kényelmes ruha, víz, sportcipő nem szükséges
Korosztály: 23-80 év
Pontozás
Kínzó faktor: 8/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 9/10
Ennyire fáj másnap mindened: 7/10 (én leginkább a lapockámban éreztem izomlázat)
Férfi/nő arány: 60% - 40%
Fotó: Lindmayer Zsolt
Impressziók:
A Lomb utcai edzőterembe egy nagykapun, majd az udvaron át lépcsőn vezet fölfelé az utam. Kövesd a sárga köves lépcsőt – nem is sárga. Betoppanok, cipő egyből le, recepció nincs, velem szemben az öltöző – fizetni az edzőknél kell majd a teremben. Egész patent kis öltöző pár szekrénnyel, egy paddal, zuhanyzókkal. Elhagyom a terepet, a Primal színhelyére érek, ami egy hosszúkás terem, puha szőnyeggel ellátva. Akkor vágjunk bele! Mindannyian lefekszünk háttal a földre, szemünket becsukjuk, és mély levegőket veszünk 1-2 percig, ezt követően kezdődhet is az óra.