A hideg, kora tavaszi szombat reggelen két elszánt, sportra vágyó lány útjára indult, hogy feltérképezzék a legújabb mozgásformákat. A március 28-i szél inkább telet és nem vizet vagy Coca-Cola-t árasztott…

A SYMA csarnok felé trappolunk, miután átvettük a jegyünket belépünk az ajtón, ahol már nagyban megy a bugi és zajlik a Coca-Cola Testébresztő Fitnesznap.

A „piactéren” az ébredezők keverednek a nagyon élénk forgataggal. A színes ruhák, ügyeletes szépfiúk és cicák ugyanúgy körbelengik a termeket, ahogy sok érdeklődő és lelkes résztvevő. Végig szkenneljük a portékákat: a standokon fehérjeporok, edző ruhák és termékek széles kínálatával szembesülünk, emellett már rúdtáncolók (vagy próbálkozók), edzők is tevékenykednek az ott lévő kisebb színpadokon.

Megpihentünk a Grand UP után (hátunk mögött a nagyszínpad)

 

Miután láttunk mindent, a szemben lévő terembe tartunk (a folyosón át a nagyszínpad előcsarnokába) ahol már többen várakoznak a soron következő órákra. Reggeli kezdésként egy brutálnak ígért Grand UP-pal indítunk, legfőképp mert az edzőben, Szilviben sosem csalódtam, és szeretem, ahogy az edzéseit tartja.  Ez alkalommal az órához hozzátársul egy hipster szemüveg is, amelyet a terem bejáratánál osztogatnak a tuti buli kedvéért, így még színesebb kavalkád alakul ki odabenn.

A szemüveges leánykák

Sikító tömeg, ordító mai zenék és a színpadon lévő edző(k) bűvkörében telik el a felszabadító 45 perc.

A „felszabadulás” után gyanútlanul pattanunk át a szomszédos terembe. Itt KamiBo® óratípusát készül bemutatni egy szálkás testű, kedves japán srác, aki angolul beszél hozzánk. Gőzünk sincs mire számítsunk, de ott maradunk, hiszen kíváncsiak vagyunk és kell az inspiráció az új sportokhoz…(a részleteket majd egy későbbi sport beszámolómban elolvashatod).

Az aktív mozgás miatt bekövetkezett éhséget a rajtcsomag energiaszeleteivel (köznapi nevükön csokikkal, müzlikkel) és a helyszínen kínált salátákkal enyhítjük. A sporteseményt a jógaterem egyik órája teszi kerekké a gerincem és a nyakam legnagyobb örömére. A magam részéről imádom ezt a mozgásformát, emiatt nem is edzés helyett sokkal inkább felüdülésként hat a testemre. 

Egy szó, mint száz: a barátnőmmel együtt mindketten jól éreztük magunkat. Alaposan felébresztettük a testünk zeg-zugait a sportokkal és tervezzük, hogy a soron következő október 31-i rendezvényre, a kerek évéhez érő 10. DECATHLON FittArénára is ellátogatunk.