A karácsonyi nagy kajálások és pihenések mellett talán a mozgás az utolsó, ami eszünkbe jut. Nincs is ezzel baj, hiszen az egész éves munkát sokunknak rituális semmittevéssel esik jól kipihenni. Ha azonban igényed van rá, vagy picit rákészülnél az újévi fogadalmadra, némi sportot beiktathatsz az ejtőzés mellé.

Nádasi Krisztián, személyi edző, a funkcionális köredzések ásza

Karácsonykor mi magyarok hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ünnepi asztalnál arról, hogy van még holnap is. Mert meg kell kóstolni a nyolcadik fajta süteményt - ami mindig csak egy falatka -, a két szelet bejgli és a fáról elcsent szaloncukor meg függelék között. De enni kell mind a három levesből, meg a hatodik főételből is, ugye. Edzőként sokszor hangoztatom az étkezés fontosságát az alakformálás szempontjából. Karácsonyra tekintettel azonban ennek kiváltképp jelentősége van. A túlevésnek a szervezetet ért hatalmas sokk mellett az a másik eredménye, hogy bizony napok alatt érezhetjük az olykor alvásba, vagy asztal mellőli pihenésbe torkolló evés hatását a ruháinkon, vagy a tükörben is. A fő tanácsom az lenne, ami általánosan is igaz: együnk lassabban és kevesebbet. Ha tényleg mindent meg akarunk kóstolni, akkor meg pláne kevesebbet.

Az igazán elszántak találnak karácsonykor - vagy a két ünnep között - is nyitva tartó termeket és vannak elvetemült edzők is, akik alig várják, hogy becsekkolj az órájukra.

a hét edzője karácsony evés
Krisztián

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a szeretet ünnepén nem baj, ha tényleg engedünk egy kicsit az egész éves hajtásból és alternatív mozgásformák felé tolódunk. Például, ha a terem helyett inkább a szabadban sétálunk, vagy kirándulunk egyet - akár családostul. Vagy ha már együtt a család, nézzünk meg egy felnőtt játszóteret. Ha semmi esetre sem akarunk az otthon fenyőfa illatú melegéből kimozdulni, de vágyunk egy kis mozgásra, akkor szerezzünk egy-két flakont (vagy megpakolt ételhordót), ami jó lesz súlynak és végezzünk egyszerű, saját testsúlyos gyakorlatokat, mint guggolás, fekvőtámasz, karhajlítás, szökdelés, plank, stb.