Aktív cápakutató, újságíró és johannita lovag, aki egykor még ügyvédként is tevékenykedett, de jelenleg „szabad búvárkodó”. Elter Tamással beszélgettem nem mindennapi életútjáról!



Elter Tamás
Igen izgalmas sorsod során hogy kapcsolódtak össze ezek a sokrétű mesterségek és milyen szakaszait ölelték fel az életednek?

Jogászként kezdtem a pályafutásomat, de a kaland már akkor is erősen bennem volt. Mindig is sportoltam és vonzottak a kalandok. Részben családi tradíciók okán sokáig lovagoltam és gyerekkorom óta vonzott a víz, így a búvárkodást is kitanultam, de a levegő sem volt egy idegen közeg számomra.


Földön, vízen, levegőben…


Igen, végül is így értek egymásba ezek a hobbik, amelyek később életmódként és hivatásként funkcionáltak. A búvárkodás eleinte csak hobbi volt, majd életem egy szakaszában oktatóként a kenyérkereseti lehetőségem.



Azt mondják, mindig akadhat az életünkben egy olyan apró,de döntő momentum, amely a nagy dolgok felé hajlítja az ember életútját. Emlékszel-e ilyen, a későbbi életutadat meghatározó gyermekkori momentumra, vagy élményre?

Igen, emlékszem. 11 éves koromban kaptam egy könyvet a tengerek élővilágáról, amit ábrándozva olvasgattam és csodáltam a benne lévő képeket. Akkortájt jutottam el először az Adriára is, aminek az emléke máig élénken bennem él; az akkori Jugoszláviában egy augusztusi késő délutánon, a mai Montenegró területén értük el a tengert. Amikor felértünk egy kaptató tetejére és kiszálltunk a buszból, akkor pillantottam meg életemben először a lemenő nap fényében csillogó hatalmas víztükröt. Ott éreztem meg a sós levegő illatát is, és hallottam először a tenger morajlását. Ez egy életre szóló élménynek bizonyult.


Ott és akkor a víz szerelmese lettél. Mikor merültél először?


Az se tegnap volt, kb. az 1970-es évek végén. Először csak légzőcsővel, majd légzőkészülékkel. Habár akkoriban nem nagyon lehetett még utazni, nekem volt szerencsém eljutni a Vörös-tenger afrikai partszakaszához. Az egyiptomi részen akkor még szállodák sem voltak, így én úgy láttam a Vörös-tengert, mint anno Cousteau kapitány.




A búvárfelszerelés mennyire volt akkoriban korszerű?


A technika oldaláról a búvárkodás egy konzervatív sport, működési elvét tekintve ugyanazt használjuk, amit anno Cousteau kifejlesztett 1943-ban, de persze a komfortosság, az ergonómia és a búvár computerek tekintetében abszolút érezhető a fejlődés. A computer megkönnyíti a merülés végrehajtását. Régen minden alkalom előtt táblázatok alapján számoltuk ki az egyes határértékeket, ma már ezek az eszközök automatikusan végzik el ezeket a számításokat. Tehát biztonságossá és kényelmessé vált ez a sport az elmúlt évtizedekben.


Volt olyan momentum vízi pályafutásod alatt, ami különösen megmaradt az emlékeidben?



Rengeteg ilyen esemény volt, de hozzá kell tennem, nekem minden egyes merülés egy nagy kaland. A tenger alatti világ nem egysíkú, hiszen teljesen más egy hajóroncsot felfedezni és más a korallzátonyok közé vagy távol a szárazföldtől a nyílt vízen merülni. Évtizedek távlatából nehéz így kiemelni az úgymond legnagyobb élményemet, de talán az egyik ilyen pillanat az volt, amikor életemben először találkoztam össze a felszín alatt a hírhedt nagy fehér cápával …


Itt jön elő a cápakutatási szenvedélyed ismét, leginkább állatokhoz kötöd ezeket a szép alkalmakat.



Állatokhoz és hajóroncsokhoz. Eddig mintegy két tucat hajóroncs felderítésében volt szerencsém részt venni ,és remélem, hogy ez a szám még emelkedni fog a közeljövőben.  Pont a következő év júniusában lesz egy víz alatti filmforgatással egybekötött roncs expedíciónk, ahol az Adriai-tenger néhány különösen híres és titokzatos roncsát kutatjuk meg speciális technikák alkalmazásával. Az expedíció egyik „terméke” egy nagyon izgalmas, 3D dokumentumfilm lesz reményeink szerint. 



A „hétköznapi” búvárkodásnál maradva…nekem már volt szerencsém merülni veled. Ha valaki eldönti, hogy ezt a sportot akarja űzni, milyen felkészültségre, affinitásra van szüksége?


Mindenhez kell affinitás. Nincsenek speciális előfeltételei a búvárrá válásnak, megfelelő egészségügyi állóképesség, jó vízállóképesség (úszni is kell tudni egy búvárnak a tévhitekkel ellentétben) és egy tanfolyam elvégzése. Pár hét alatt búvárrá tud válni az alapokat megszerezve, ezt onnantól fogva lehet fejleszteni. Kell egy rutinosság a víz alatti világhoz. Meglátásom szerint ez a sport olyan, mint a kábítószer, aki ráérez az ízére, azt igen könnyen el tudja kapatni.





Mit gondolsz arról, ha valaki azt mondja, hogy a búvárkodás nem sport?


Aki ezt mondja, az meglehetősen tudatlan szerintem. Minden olyan tevékenység, amely az izmainkat és a szellemünket is megmozgatja az én értelmezésem szerint sporttevékenység. Egy-egy merülésen ugyan könnyeden érezzük magunkat, de valójában ez egy kemény fizikai munka, ugyanis mélyvízi merüléskor 1 kg súlyt és 1 liter vizet is veszíthet a testünk. Egy órás légzőkészülékes merülés során végig uszonyozni, miközben a tájat felderítjük: ez mind megmozgatja az izmokat a fejünkkel együtt, mivel egyfolytában figyelnünk kell, sport ez a javából.





Meséltél a jövő évi expedícióról, mint tervről. Ezt leszámítva milyen elképzeléseid vannak az elkövetkező öt évedről?


Ami a búvárkodást illeti nekem a cápák a nagy kedvenceim, akiket az elmúlt években tudatosan szemléltem, így elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy a tudásomat egy róluk szóló könyv formájában megjelentessem. Nekem régi nagy álmom, hogy a nagy fehér cápa életmódjáról, viselkedéséről készítsek egy filmet, amihez már kezd összeállni a víz alatti fotósokból és operatőrökből álló csapat. Ez alkalomra tervezem - kellő mentális és fizikai felkészültséggel - hogy szabadon, ketrec nélkül merüljek le a cápák közé; erre még magyar viszonylatban nem volt korábban példa.


Mit üzensz a Move it, Blondie olvasóinak?


Ha igazán szép, tartalmas, élményeket adó sportra vágynak, akkor próbálják ki a búvárkodást! Van élet az aerobic mellett is.