Rajt:
Akro (partner) jóga. Ennyit tudtam róla, mielőtt elmentem az órára, többet nem.
Impressziók:
9. kerület, pincehelyiség, cuki oktató, tiszta öltöző. Tulajdonképpen az elején minden úgy megy, akár egy hagyományos jóga óra előtt. Megvárjuk egymást a kezdésig. Itt nem külön, hanem egy nagy körbe ülünk, ahol már érintkezéssel, OHM-okat hallatva, fordulva kezdünk és melegítünk be.
Néhány előzetes elmondás, valamint ez alapján válik számomra nyilvánvalóvá, hogy maximális bizalomra és nyitottságra van szükségem az óra során. A bizalom mellett a testi kontaktus szorosan csatolódik az órához, egy-egy pozíciónál – miközben általában ketten dolgoznak és egy ember felügyeli őket – nem csak hogy érintkezni, de figyelni is kell minden apró dologra, nehogy valaki kicsússzon a pozíciójából.
Az még hagyján, hogy az idegenekkel való érintkezéssel, de a tériszonyommal is megküzdök a másfél óra alatt.
A régebb óta járóknak ez már nem feladat, összeszokottan, természetesen viselkednek, akárcsak egy csapat.
Az óra során olyan pózokat veszünk fel, amelyeket általában a neten valamilyen szerelmes idézettel ellátott, párokat ábrázoló képeken láthatsz. Akárcsak ez (vagy valami ilyesmi):
Lehet a végtelenségig fokozni a hajlításokat, a székpózokat stb., mindenből van haladó verzió is:
A végén először „áldozati bárányként” emeljük fel egymást – én ebből most inkább kimaradok – majd megmasszírozzuk az óra közbeni párjainkat és relaxálunk.
Ami fontos:
Jó időben általában kültéren tartják az órákat, de ha esne az eső, marad a beltér, ahogy esetünkben is. Maximális nyitottságra és bátorságra lesz szükséged hozzá. Nyitottság alatt értem, hogy akár izzadtan is érintkezni fog a tested máséval, bátorság alatt azt, hogy többet leszel a komfortzónádból kieső helyzetekben, azaz többször a levegőben, mint a földön. Elsőre szürreális lehet.
Hol? A Központ, Budapest IX. Tompa utca- Páva utca sarka
Mennyibe kerül? http://akozpont.hu/arak-kedvezmenyek/
Mit vigyél? kényelmes ruházat (mezítláb lesztek), törölköző, víz
Férfi/nő arány: 50% -50%
Korosztály: 24-45 év
Pontozás
Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 9/10
Edző: 11/10
Helyszín: 7/10
Ennyire fáj másnap mindened: 5/10