Rajt:
A step aerobic-kal korábban volt már egy, igaz, hogy csak tiszavirág életűnek bizonyult rövid kapcsolatom. Anno lejártam step aerobic-ozni a hozzánk közel eső kis terembe, hogy ilyen módon formáljam az alakomat. Az határozott emlékként maradt meg bennem, hogy nagyon kellett figyelni a lépéseimre óra közben.
 
Impressziók:
Az elegáns lakópark egyik háztömbjében található konditerem ablakán bekukkantva, kizárólag futó- és gyúró embereket látok. Megérkezünk a helyszínre, ahol a fotósom azon nyomban elsüt egy viccet a szemrevaló recepciós lánynak, de úgy tűnik, hogy a lány csöppet sem vevő a humorára, ellenben korrektül elmondja, hogy mit merre találunk. A hatalmas nyüzsi közepette az öltözőhöz vezető folyosó mentén az üvegfalakon át látom, hogy épp milyen órák vannak a termekben – akárcsak egy peep show, de jó értelemben.
Az elektromos átengedő kapuhoz érintem a karperecemet, belépek az öltözőbe, ahol kész dzsungel vár rám: öltöző vagy épp vetkőző, a gyerekeik után szaladgáló anyukák és csemetéik zsivajára érkezem meg; következik az átöltözés…
A Step Performance perceken belül elkezdődik, mikor az előző csoport végzett, egy pillanat alatt ellepik a lányok a termet.  A bemelegítés során hinta mozdulatokkal kezdünk, karokat lendítünk, vállakat mozgatunk át. Hosszú kihagyás után újra bemutatkozom a step padnak...
Melegszünk a step előtt
Elkezdődnek a gyakorlatok: mambo és cha-cha tánclépések, következő elemként bal lábbal megállok a steppen, miközben háromszor felhúzom a jobb térdemet, majd ugyanez következik ellentétesen, a másik oldalammal. Pár mozdulathoz tapsként csatoljuk a karmozdulatokat. Az ismert prezenter, Varró Gyula az edzőnk, aki eközben nem rest az óra alatt akár háromszor is megállni a saját step padján és kisfiú módjára elpirulva élvezni, hogy éppen őt tapsoljuk – ez már a Performance része. Eközben arra gondolok, hogy ez menni fog; még nem koptak el teljesen a step emlékeim az évek során.
Varró Gyula
Az első pár percben még könnyen követhető koreográfia fonalát később könnyű elveszíteni.  A step körüli forgásoknak, a lépések számának és a jobbra- balra fordulásoknak is  megvan a maga logikája és a technikája. Szépen-lassan felépül az egyre bonyolultabb koreográfia, de bevallom, nem minden részét tudom követni. Néha megállok és figyelem, melyik lépés vagy oldal van éppen soron, máskor azért büszkén csinálok általam már ismert szakaszokat a többiekkel együtt. 
A különböző részeket eleinte külön, majd a végére érve összefűzve gyakoroljuk; körülbelül az óra felétől kezdve egyfolytában ismételjük azokat, melynek következtében minden jelen lévő nő és az egy szem férfi vendég is úszik a saját verejtékében. Éljen a kardió, juhé!
A vicces előadáshoz hozzátartozik, hogy Gyula – számomra ismeretlen okokból – többször németül adja az instrukciókat, ezért is volt minden második kötőszava a „Noch einmal!”, azaz még egyszer!

A befejező, könnyed, pár perces nyújtás igazán felfrissítő érzés az izmaimnak és a lelkemnek.
A vidám befejezés
Ami fontos:
Kitartás, türelem, lazaság. Ne szívd mellre, ha nem mennek a lépések. Az se tévesszen meg, hogy a többieknek igen, ugyanis a résztvevők nagy része már évek óta jár erre az órára.
Hol? Liget Wellness, XI. Budapest Nádorliget utca 5/b.
Mit vigyél? A megszokott alap edzőfelszerelést, vízzel és törölközővel kiegészítve
Az óra korosztálya: 23-55 év
Pontozás
Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 10/10
Ennyire fáj másnap mindened: 6/10
Férfi/nő arány: 5-95%