Rajt: 

A WALKenergie-re internetes barangolásom közepette bukkantam rá; az olasz sportszabadalom egyelőre csak pár helyen, nagyvárosokban található meg nálunk.

Impressziók:

Miután leparkoltam a Csillagvár bevásárlóközpont kültéri parkolójába, a konditerem felé veszem az irányt, ami az épület első emeletén található, egy tánciskola szomszédságában. A bejáratnál lévő üvegfalon átlesek és a tömeg alapján első benyomásra világossá válik számomra, hogy ez egy gyakran látogatott, bejáratott terem. A recepcióhoz érek - igen, ez fontos rész, hiszen ők a terem arcai és képviselői, így rengeteget számít a megnyilvánulásuk - ahol fiatal, mosolygós alkalmazott adja oda a kulcsot és magyarázza el, mit merre találok. Sprint - a mindig zsúfolt - öltözőbe és átvedlés!

Egy csapásra a teremben termek, körülöttem a speciális walkenergie gépek, amelyeket már kikészített nekünk a nagyhangú, jófej szőkeség, alias Csényi Brigitta, az oktató. Hogy is néz ki egy ilyen gép? Futópadhoz hasonlítanám, annyi különbséggel, hogy előttem van egy korlát, amelybe kapaszkodhatok. A szerkezet két oldalán ugyanúgy kiállásra használt részek vannak, nem állítható a gyaloglópad meredeksége, csak az ellenállását fokozhatjuk olyan gombbal, amit a spinning biciklin is használtam.

sport kardió intervall Földön

 

Nem is pazaroljuk az időt, üt az óra és vele együtt a szokványos, ritmusos tucumvucum zene, Brigi ugyanúgy lépked velünk, csak ő a saját gyaloglóján. Kezdésnek felfele sétálás, ellenállás nélkül; egyenes háttal, az előttem lévő karba kapaszkodom, miközben behúzott fenékkel baktatok és felveszem a ritmust a többiekkel. A lépésekkor gördülő technikát alkalmazunk, tehát a sarokkal kell a gyaloglópadot érinteni, majd a talp többi részét azon végigcsúsztatva. Csak és kizárólag a lábammal hajtom a gépet, minél jobban nyomom, annál jobban „szalad” – tiszta sor. Akkor most vissza a lassított felvételes kielemzésből és már le is telt a pár perces bemelegítés.

sport kardió intervall Földön

Mi következik ezután, hogy lehet ezt fokozni? – gondolom magamban. Lehet bizony, arra már rájöttem, hogy a tapasztalt edzők kreativitása határtalan, bármilyen eszközről is legyen szó.

A már említett, kiálláshoz használt részek itt lépnek életbe: jobb lábbal kilépünk, közben a bal térdemet felhúzom, vissza középre a két láb, majd bal lábbal kilépek és a jobb térdemet húzom fel. Ez a kilép, közép, kilép tematika végigkísér, szakaszonként fűszerezve a kiállásokat olyanokkal, mint hátra emelt láb, sima kilépés, de még háttal megfordulva, felfele sétálva is mentünk (izgi volt!). Ne feledkezzünk meg a guggolásról sem:

sport kardió intervall Földön

A gyakorlatokat külön szakaszokban, intervall-szerűen csináljuk, a pár perc aktív mozgás lecsengése után hosszú lépésekkel lassíthatjuk le a padot, ez az alkalmas idő az ivásra és a törölközésre pár másodpercig….

Ha már felmásztunk képzeletben a Kékestetőre, jöhet a karok erősítése hajlításokkal, feltolásokkal: Brigi növelteti velünk az ellenállást és már csak a talpunk ér hozzá a sétagéphez, kezünk a magasban van.

sport kardió intervall Földön
Karerősítő gyakorlatok

A karerősítés után még mindig marad a nehéz ellenállás, már egy kézzel kapaszkodunk, majd egyszer csak a gyors lépkedésből átmegyünk sprintbe… ezt azért rendesen megérzem. Még három kör – ááá! Oké, már lassítunk és vesszük le az ellenállást (van Isten!).
Lelassulunk, az egekben lévő pulzusom is „csendesül”, majd megállunk és nyújtjuk az összes izmunkat. Mikor azt hinném vége, matracokért indulnak a többiek, ezeket leterítik és rákészülnek a hasizmozásra. A lenyújtás előtt az utolsó perceink ezekkel telnek: hasprések jobbra-, balra-középre, kicsiket, nagyokat, 3 kicsi és le és megint…öt perc után ennek is vége, ahogy az órának is.

sport kardió intervall Földön
A kép címe lehetne akár: Hasazó asszonyok

Ami fontos:
Feltétlenül jelentkezz be jóval az órát megelőző napok egyikén és érj oda 15 perccel a kezdés előtt (így nem törlődik a foglalásod), ha helyet akarsz magadnak a „sétáló szerkezeten”. A walkenergie kardió edzés, tehát ne várd, hogy hatalmas muszklijaid lesznek tőle, ellenben csurom vizesen jössz majd ki az óráról. Ez a sport az eszköz révén helyhez kötött mozgás, ha ugra-bugráláshoz lenne kedved, akkor könnyen monotonnak találhatod. Nagyon fontos, hogy olyan sportcipőben menj el, amiben bírod a terhelést, a legideálisabbak az ilyen célra kialakított beltéri tréningcipők.
Hol? Team Fitness (Csillagvár bevásárlóközpont), III. Budapest Rákóczi utca 36.
Mennyibe kerül? http://teamfitness.hu/Arlista
Mit vigyél? Edzőruha és sportcipő, törölköző, víz, AYCM kártyát is elfogadnak
Korosztály: 18-55 év

Pontozás:
Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 8/10
Ennyire fáj másnap mindened: 7/10
Férfi/nő arány: 100 % nő

Fotó: Lindmayer Zsolt