Mindenkivel előfordulhat, hogy éppen nincs anyagilag eleresztve, ezért megfontolja az edzési kiadásait is. De nincs kifogás, akárcsak a sorozat elsőmásodik és harmadik részében, most is egy profi edzőtől, ezúttal Vincze Tímeától kapsz alternatív tanácsokat!

Számtalan edzésmódszer létezik, amihez nagyon kevés pénz is elég és otthon is elvégezhető. Az internetnek köszönhetően ma már eléggé változatos edzést tudunk összeállítani magunknak, ha eléggé kreatívak vagyunk.

motiváció ezt figyeld
Vincze Tímea

Egy valamit azonban jó, ha tudunk: az otthon végzett edzésnek gyakran lehet sérülés a kimenetele; ha nincs isteni adottságunk, nem érzünk rá a helyes kivitelezésre, akkor többet árt, mint használ! Saját káromon tanultam meg, hogy az otthon egyedül végzett edzés nem a legjobb választás egy kezdő számára. Kombinálva viszont már egészen szép eredményeket érhetünk el és a sérülés veszélyét a minimálisra csökkenthetjük.

Mit jelent az, hogy kombinálva?

Bármilyen mozgásba is kezdesz, szükséged lesz egy edzőre, szakemberre, viszont ha ügyes vagy és kellőképpen motivált, akkor a gyakorlatokat otthon is el tudod végezni.

Az otthon végezhető mozgásformák közül hozzám a saját testsúlyos gyakorlatok, a pilates és a jóga állnak közel. Eleinte nem kell hozzájuk semmilyen eszköz és viszonylag hamar látványos, gyors fejlődést lehet elérni velük.

Nincs pénzed?

Meglátásom szerint mindenkinek arra van pénze, amire megteremti. Legközelebb, amikor bevásárolni mész, nézd meg mennyi felesleges dolgot teszel a kosaradba: ha csak 2 dolgot nem veszel meg, akkor már ki tudsz fizetni egy fitnesz termi belépőt is.

Ha nincs időd, lógj kevesebbet a tv a számítógép és a telefon előtt. Napi 20 perc mozgással hihetetlen változásokat érhetsz el.

Kezdők számára a javaslatom:

Heti 3 x 20 perces edzés

1. Bemelegítés, átmozgatás

2. Utána 4 sorozat ezekből: plank , fekvőtámasz, guggolás vagy kitörés, jógahíd (kezdőknek a könnyített verzió is mehet).

Ezen gyakorlatoknak számtalan fajtája létezik, ha ezeket kombinálod, nem válik unalmassá az edzés.