Sok nő szemében mumusnak számít a súlyzók használata. Akár attól is tarthatnának, hogy nem bírják el és a lábfejükre esik, legtöbbeknek mégis az a félelmük, hogy úgy néznek majd ki a használatuk után, mint egy emberi bőrszínt öltött Hulk. Már éppen itt volt az ideje, hogy ezzel kapcsolatban valaki tisztába tegye a dolgokat és eloszlassa az összes tévhitet.

Rajt:

A közösségi oldalamon elkerülhetetlen, hogy a cuki állatos tartalmakon kívül ne fussak bele a sporttal kapcsolatos hirdetésekbe vagy képekbe. Így láttam meg egy okos gépekről szóló hirdetést is. Miután megkerestem a termet, januárban már meg is kaptam a hat alkalmas (szaunát és dietetikai tanácsadást szintén tartalmazó) bérletet, amit a többi edzésem mellett kényelmesen fel tudtam használni.

De ne szaladjunk ennyire előre. Először is tisztázzuk, hogy mit kell tudni a SmartFit-es gépekről! Ahogy a honlapon írják: "A német milon cég indította útjára a csúcstechnológia és a legfrissebb sporttudományos kutatások segítségével az első olyan edzőgépet, mely az edzés folyamán egyszerre képes az excentrikus és koncentrikus fázisban terhelést adni, ezáltal 30%-kal javítva az edzés hatékonyságát." Szóval belecsöppentem a technológia sportos világába.

Loboda Márk teljesen más szemszögből szemléli a világot, nincs elképzelése arról hogy nézhet ki valójában a Margitsziget, mégis rója a köröket, érzi a víz illatát, de a medencét nem látta még soha, mégis szeret benne úszni. Idén pedig félmaratont fog futni - látássérültként -, mert miért is ne?

Rajt:

Rauris az a hely, ahol a városi nyüzsi után jól esik pár napig fellélegezni. A korábbi e-bike túra után végre volt lehetőségem hóbetyárkodni, azaz tíz év után ismét síelhettem egy jót. Habár a síelés nem újkeletű dolog az életemben, kíváncsi voltam meg tudom-e ugrani azt a szintet, amit korábban, mert a nagyon meredek pályákon hajlamos vagyok majrézni.

Ahogy én láttam:

Egy vasárnapi, komor délelőttel kezdődik az utunk. A hétórás autóútra lévő, Salzburg tartományban fekvő Rauris-völgy nem a legközelebbi sí- és hegymászó terep, de megéri az utat - utazó-fejpárnával végképp. A történet szempontjából fontos momentum, hogy az utazás előtti napon sikerült a derekamra esnem, így már eleve kettővel óvatosabban indulok neki a történetnek. Gyerekként merészek vagyunk, megyünk a vakvilágba, mint a golyó és nem féltjük magunkat, a biztosítás és a TB fogalmát sem ismerjük. Minél idősebbek leszünk, egyre több félelem alakulhat ki bennünk és annál óvatosabban vágunk bele egyes dolgokba.

Egy kicsit a tudnivalókról:

A Hoche Tauern Nemzeti park közepén fekvő Rauris-völgy legnagyobb hegye a 3106 m-es Hohe Sonnblick, ráadásul itt található Európa legnagyobb meteorológiai megfigyelő állomása is.

A sífutáson kívül egy 32 km hosszú sípályán van lehetőség csúszkálni - főszezonban 40 euró/felnőtt ártól -, a kreuzbodeni résznél pedig kedden és csütörtökön este kivilágított szánkópályán lehet csúszni. Sőt, a helyi befagyott vízesésen is fel lehet mászni jégcsákánnyal. A környék legmagasabb síterepei találhatóak itt, a családi- és gyakorlópályákon kívül 5 km fekete pályán is csúszhat az, aki keménynek érzi magát a feladathoz. Nem mellesleg a völgyben busz járkál körbe, amivel könnyen el lehet jutni A-ból B pontba (a síelőknek és a túrázóknak is).

Jöttünkkor műhó fogadminket és az idő is enyhe, ezért a szánkózásról most nem tudok személyes véleményt begyűjteni. Ennek a szánkópályának más jelentősége is van: minden év márciusában az Ausztriában élő afrikai közösségek idejönnek és össznépi szánkóversenyt tartanak. Szerintem ez legalább annyira király kezdeményezés, mint a jamaikai bobcsapat!

A testtudat jó dolog, de olykor félelemre is ad okot, hiszen ennyi idősen sokkal inkább érzem a testem lengéscsillapítóját (a térdemet), miközben folyamatosan dolgozik síelés közben. Az első csúszásom inkább egy zsiráfbébi lépteire hasonlít: először ismerkedem egy olyan sebességgel és tereppel, amihez tíz éve nem volt közöm. Persze még csak egy kékes-piros pályán közlekedem, de másodszorra már annyira biztosnak érzem magam, hogy elkap a flow-élmény, csak akkor majrézok kicsit, ha egy olyan domboldalhoz közeledek, aminek nem látom be a végét.

Párszor eljátszom ezt a kört. A felvonót önkényesen használom (szerencsére nincsenek sokan) és onnan skubizom, hogy mások pikk-pakk már le is csúsznak a napsütésben és a szél fújta műhavon. Mellesleg 2016-tól egy új kabinos felvonóval bővült a pálya repertoárja, úgyhogy pápá csákányos.

A szállásunk is szuper, bőséges, változatos, ízletes ételeket kapunk. Nagyrészt magyar vendégekkel és személyzettel van tele a frissen felújított szálló.

Amikor gimisként síeltem, igyekeztem nem lebőgni a menő boardosok előtt, most már csak magamnak akartam megfelelni. A második nap azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztem: van egy pályameredekség, amíg bírom a tempót tartani, viszont egy ponton mintha ólomba öntenék a lábamat és onnan csak fékezve tudok közlekedni. Próbálgatom a piros pályát, de kifog rajtam. Bátorság! Nyilván nem síelek hároméves korom óta, ahogy az osztrák kicsik. Leginkább az bosszant hogy nem tudok szintet lépni,  hiába kérdeztem meg a tapasztalt sítársaimat, nem jövök rá a titokra, pedig már arra is felkészítettem magam, hogy esek. Valószínűleg a derékfájdalmam miatt is fékezem magam tudatalatt.

Elengedem a dolgot, inkább csúszok a számomra biztonságosabb részen és nem stuffolom magam, hiszen az a lényeg, hogy ÉN jól érezzem magam. Ez az élmény csak még jobban felvillanyoz.

Ami fontos:

A sport amellett, hogy tartást ad, újrapróbálkozások sokasága is: alázatra tanít, megtapasztalod a határaidat és eszköz is lehet azok átlépésére. Nagyon jó érzés volt ismét síelni és megérezni a határaimat. Tudni, hogy minden egyes korábbi beidegződés megmaradt és nem felejtettem sokat, csupán bátorságra van szükségem. Asszem, megvan a következő téli kihívás: piros pályán lecsúszni magabiztosan, majrézás nélkül.

Mit vigyél? sícucc és meleg ruha minden mennyiségben

Mennyibe kerül? http://sielok.hu/siterep/rauris/

Sebestyén Tamás, a KissLife Fitness szakmai vezetője otthonosan mozog a személyi edzés világában, találkozott már érdekes helyzetekkel is. Megkértem, hogy mondja el, miért is érdemes és jobb életbiztosítás a villámdiéták, az önsanyargatás és a beesett bokával való egyedüli futás helyett inkább egy szakemberre, másnéven személyi edzőre bízni magunkat hosszútávon.

Személyre szabottság

Rengetegszer találkozom olyan esetekkel, amikor az emberek letöltenek egy edzéstervsablont és azt csinálják, mondván másnak is bevált. Ilyenkor csak egyet felejtenek el:

mindannyiunknak más testalkati adottságai vannak, különböző a sportmúltunk, egyesek fizikai, mások irodai munkát végeznek, éppen ezért másként alakul az izomrendszerük is.

Ha letöltesz egy edzéstervet, az lehet, hogy száz emberből pont neked beválik, másban viszont kárt tesz. Az egyik tanítványom úgy jött el élete első edzésére, hogy hozott egy képet magával az egyik híres amerikai banda kigyúrt énekeséről (nem kevés szteroid segíthette elő a kívánt forma elérését, de ezt laikusként kevesen tudják megállapítani). Kijelentette, hogy ő így akar kinézni, de utál sportolni, számára nem jelent örömet a mozgás. Hosszas munka után már elmondhatom, hogy közel áll ahhoz, hogy igazán megszeresse a sportot és az átalakult teste miatt sok pozitív visszajelzést kap a külvilágtól is (és persze már nem akar annyira kigyúrt lenni).

Folyamatos nyomon követés és visszacsatolás

Nehéz rájönni a rizikófaktorokra visszacsatolás nélkül, hiszen legtöbbször azt hisszük jól csinálunk valamit, miközben nem. A személyi edző folyamatosan edzésnaplót vezet, nyomon követi a fejlődést. Találkoztam már olyan esettel is, amikor a tanítvány szépen fejlődött, de egy idő után megállt ez a tendencia. Kiderült, hogy korábban elment túrázni, rosszul lépett, ezért a bokájával már másképpen tudott edzeni. Mikor ez kiderült, elkezdtünk a problémájával foglalkozni, így tovább folytatódhatott a fejlődése. Ha ez nem derül ki, abba is hagyhatta volna a rendszeres mozgást.

Akkor is motivál, ha mélyen vagy

A motiváció nagyon ingadozó tényező az embereknél. A könnyebbik eset, ha az illetőnek van belső motivációja, magáért csinálja és mindent megtesz az eredmény érdekében. Ez a sportolói fejjel való gondolkodás csupán az esetek 5 százalékát teszi ki! Az emberek nagyrésze általában külső motivációval rendelkezik (család, barátok, férfi-női ideál, megfelelési kényszer). Ez nem tartós dolog, mindig vannak mélypontok, ilyenkor az edzőnek kemény motivátori szerepet kell betöltenie, okosan kommunikálnia és felébresztenie a tanítvány belső motivációját, ezáltal könnyebben fejlődik, mintha önmagát motiválná. Egy jó szakember mindig tudja kihez hogyan kell szólnia: lehet, hogy van olyan vendég, akivel beszélgetni kell, másnak leordítani a fejét. Mindenkinek más a kommunikációs csatornája.

Villám módszerekkel eredménytelen az út

A cél elérésének leghatékonyabb módja - még ha rövidtávon költségesnek is tűnik - egy jó szakember. Edzéstervet bárhonnan le lehet tölteni, akárcsak étkezési iránymutatást, Youtube videókat; több idő kell hozzá, hogy azt tökéletesen megtanuljuk, ellenben ha ott van egy szakember, aki figyeli a tanítványt, a légzéstechnikáját és közben motiválja, tanácsot ad és étrendet ír neki, az úgy bőven megéri. Hosszútávon személyi edző nélkül is ugyanott tarthatunk anyagilag: aki le akar fogyni, használhat csoda edzésterveket, csodagépeket, villámdiétát, olcsó és megfizethető dolgokat, amikkel elpazarolja az idejét, a pénzét és nem kerül sokkal közelebb a céljához. Ezzel szemben, amikor elmegy egy jó edzőhöz (még ha soknak is tűnik elsőre), biztos lehet abban, hogy megéri majd neki. Nem mindegy, hogy azt a napi 1-1,5 órát fölöslegesen, egy ismeretlen forrásból szerzett edzéstervvel vagy valóban hatékonyan tölti el. Az edzés alatt a hatékonyság maximalizálása érdekében elengedhetetlen a megfelelő koncentráció is.

Megelőzheted a sérüléseket

A prevenció szó sokak számára ismeretlen, legtöbben csak a rehabilitációt ismerik, aminek a végkimeneteleként a sérülés előtti állapotot kellene visszaállítani, ez hosszadalmas folyamat. Sokkal könnyebb lenne preventív szemlélet szerint előre gondolkodni és ennek megfelelően felépíteni egy edzéstervet, hogy megelőzhető legyen a sérülés. A sérülés olyan, mintha összetörnénk egy autót: kicserélünk rajta mindent, de nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt és sosem fog ugyanannyit érni. Használati tárgyból tudunk venni másikat, de az izmokkal, ízületekkel nem ez a helyzet. A sportolóknál is azt látom, hogy Magyarországon még gyerekcipőben jár a prevenció, az élsportban is inkább a rehabilitációval foglalkoznak.

Sokan elfelejtik, hogy nem az a legdrágább sportoló, akinek a legtöbb a fizetése, hanem az, aki a kispadon ül, mert sérült.

Lelkitámasz

Amennyiben egy megfelelő empátiával rendelkező személyi edző felismeri a tanítványa lelkiállapotát, hozzá tudja igazítani az edzést, így annak terápiás hatása is lehet. Sok edző erre nem figyel, pedig egy a hosszútávú edzésmunkának az empátia az alapja. Az előre megírt edzéstervet rengeteg minden befolyásolhatja, az aktuális napi edzéseket a fizikai- és lelkiállapothoz kell alakítani. Fel kell mérni, hogy mennyire valós a probléma: valóban nagy a baj vagy csak hisztiről van szó. Szerencsére nem csak én látom így. A teremben, ahol dolgozom, a megfelelő kommunikáció és az empátia egy elvárt, általános szemléletmód, amit belső képzésekkel fejlesztünk is. Ugyanakkor ez egy munkakapcsolat, valamilyen szinten meg kell tartani a három lépés távolságot, figyelni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára és ne kerüljünk túl közvetlen kapcsolatba, főleg az ellenkező neműek esetében.