Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sanzon illatú parfüm – Interjú Csemer Boglárkával

Csemer Boglárka 'Boggie' gondolt egyet, és elkészült a Parfüm c. dalához a már sokak által ismert photoshop-ra alapuló videó klip, amelyre mindenki felfigyelt. Azonban volt élet a világhírű dal előtt is…

interjú sport szórakozás siker élmény sportceleb
Boggie

Tovább

A kerékpározás az életem – Interjú Benkó Barbarával

Benkó Barbara már több bajnoki, és az ’Év kerékpározója’ címet is többször elnyerte, világkupákon vesz részt, jelenleg német csapatban versenyez, de a londoni olimpián Magyarországot képviselte 2012-ben – és még csak 24 éves.


Benkó Barbara

A pótkerekű biciklitől hogyan jutottál el az úszásig, majd pedig vissza a hegyi kerékpározáshoz és végül a bajnoki címekhez? 

Még óvódás koromban kezdtem el úszni, közel 10 évig csináltam, majd abbahagytam, mert meguntam. A sport mindig is fontos volt az életemben, ezért egy évig mindenfélét kipróbáltam, de semmi komoly nem alakult ki belőle. Aztán elkezdtem a pilisvörösvári biciklis sportklub – amelynek az az apukám alapító tagja volt – edzéseire rendszeresen lejárni, és ezek nagyon megtetszettek, így ott ragadtam, mindez 13-14 éves korom körül kezdődött.

A legutóbbi versenyeid Dél-Afrikában és Ausztráliában voltak…

Így van! Az idei első világkupám Dél-Afrikában volt, ahol a 27. helyen végeztem, az eredményben közrejátszott az ottani 40 fokos hőség is, amit nehezen viseltem, nem is éreztem jól magam, és többek között emiatt sem jött össze, hogy a 20.-25. hely között végezzek; a második világkupán, Ausztráliában pedig 18. lettem.

Ettől függetlenül gratulálok, hiszen ezek az eredmények is mind pontot érnek számodra, amelyek növelik az olimpián való részvételed esélyeit! Mi a különbség a terepkerékpár és az olimpiai cross között? Ugyanis mindkettőben több aranyat nyertél.

A mountain bike-nak (hegyi kerékpár) több szakága van, az egyik az olimpiai cross, ahol általában egy 4-6 km hosszú pályán hajtunk le több kört, és a másfél-kétórás futamok alatt  nagyon figyelnek a versenyzők technikai elemeire. Ez az egyetlen olimpiai sportág. Ezen kívül van még a downhill is, ahol csak lefelé jönnek a versenyzők a hegyről, valamint a trial (ez ugyanaz, mint a motorosoknál használt trial), ahol akadályokon ugrálnak végig. Ezt követi a four cross az ugratós pályáival, ez a szakág nagyon hasonlít a bmx crosshoz, csak a nagyobbak a biciklik. Edzés szempontjából nagyon jó a downhill - én is szoktam ezt gyakorolni - , mivel az olimpiai számokban egyre durvábbak a terepek.



24 évesen már 18 bajnoki címet szereztél, többször voltál az év hegyi-és terepkerékpározója, feltételezem, hogy van egy vitrined is, ahol minden, a sikereiddel kapcsolatos relikviát gyűjtesz.

Igen, mivel már elköltöztem otthonról - a szomszédba - , a szüleim házában maradt sok korábbi érmem és kupám, így csak az utóbbi két év termése van nálam.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Mindegyik győzelmemnek komoly értéke van, nehéz bármelyiket is kiemelni. Talán a 2008-as  világbajnoki második helyre vagyok a legbüszkébb. Olaszországban ott, azon a napon minden kijött belőlem, mindent beleadtam és habár közel volt a vb cím, a második helynek is majdnem annyira örültem, mintha én nyertem volna.

Hogyan élted meg azt, hogy a londoni olimpián váltóhiba miatt a 27. helyen végeztél? Szerinted jobban is mehetett volna?

Nem azt mondom, hogy én nyertem volna az olimpiát, ha működik a váltóm, de az első húszban lehettem volna; nekem már az is ajándék volt, hogy kvótát szereztünk és kijutottam az olimpiára. Nagy élmény volt és remélem, hogy 2016-ban Rióból jelentősebb eredményekkel térhetek haza.




Miről szól egy edzésed? Felkelsz és letekersz több kilométert vagy erősítesz is? 

Ez elég komplex. Télen keveset tudunk bringázni, ezért akkor több az erősítés és a kiegészítő sportok tartanak formában. Jó időben általában egy délelőtti erősítő edzésből vagy tekerésből, aztán egy délutáni levezető edzésből áll a napom. Az edzéseket próbálom úgy időzíteni, hogy emellett még az egyetemi tanulmányaimra is legyen időm.

Mit tanulsz?

A Semmelweis Egyetemen optikusnak tanulok, levelező tagozaton.

Megsaccolnád, hogy  hány kilométert tekertél már életedben?

Ez egy fogós kérdés! Talán évi 20.000 kilométerrel számolhatunk, de egészen pontosan fogalmam sincs, mivel időre edzek.

Hány és milyen típusú biciklijeid vannak?

Összesen öt, mindegyiknek megvan a maga szerepe. Van egy városban járkálós „hulladék”, amit ha nem láncolok le, akkor se viszi el senki. A két mountain bike-om közül az egyik a versenyekre, a másik az edzésekre szolgál. Szintén formában tart az országúti biciklim, valamint a téli versenyekre tartok egy cycle cross-t is.




Blogot is vezetsz a versenyekről, személyes benyomásaidról. Ez számodra hobbi, vagy szakmailag fontos, netán motivál is , hogy miket tettél le eddig az asztalra?

Nem magam miatt írom. Sok pozitív visszajelzést kapok a szponzoroktól és azok is érdeklődéssel olvassák a bejegyzéseimet, akik arra kíváncsiak mi van velem, hogyan teljesítek a versenyeken.

Ha már blog, ott valamelyest másokat is beavatsz a magánéletedbe,  egyáltalán, van időd ezzel foglalkozni a sport mellett?

Amire akarjuk, arra jut időnk. Fordítok időt a magánéletemre is, bár nem egyszerű. Van barátom, aki szintén magyar és kerékpározik, csak egy olasz csapatban; tudja mivel jár ez az életmód, ezért is megértő és támogat mindenben.

A bicikliző, ám a hegyeket nem kedvelő cangásoknak milyen tippet adnál, - könnyebb bicikli, felszerelés - hogy ne féljenek feltekerni a magasba? 

Mindenki feltud tekerni egy hegyre, csak nem mindegy, hogy milyen sebességgel. Ha felbiciklizik a magasba és lenéz onnan, abban a pillanatban elfogja önteni a „megcsináltam” érzés. Aki nem élsportoló, annak fontos, hogy élvezze a kerékpározást, és hogy minden alkalommal legyőzi önmagát, kikapcsolódik. Nem kell a hegyektől megijedni. Érdemes egy jó minőségű kerékpárt beszerezni, hiszen hasonló a helyzet, mint amikor valaki rendszeresen jár futni, az is előbb-utóbb beruház egy megfelelő futócipőre.




Mik a terveid és célkitűzéseid a következő fél évre? 

Sikeresen abszolválni ezt a fél évet az egyetemen és a világkupákon a lehető legjobb helyezést elérni!

Mit javasolnál az olvasóimnak, miért pont ezt a sportot válasszák?

Télen sokszor rá kell üljek edzés céljából a spinning biciklire, amit borzalmasan tudok unni. Élvezem és feltölt, hogyha kinn, a természetben mozoghatok. Másnak lehet ez akár csak egy fél órás városligeti vagy margitszigeti kör, ami kizökkenti őt a hétköznapi kerékvágásból. Ezt az érzést nem tapasztalhatjuk meg egy teremben – szerintem biztos, hogy nem.



Tovább

Magyar vízilabdás a világ tetején – Interjú Varga Dénessel

Varga Dénes 2010 óta játszik horvát színekben, azelőtt az Újpesti Tornaegyesület és a Vasas SC csapatában vízilabdázott. A közelmúltban több díja mellett egy újabb, talán az egyik legnagyobb elismerésben részesült.

A LEN és a FINA 2013-ban a világ legjobb vízilabdázójának választott, ezúton szeretnék gratulálni Neked! Az ilyen elismerés minden magyarnak nagy öröm. Számítottál-e rá és hogy érintett amikor megtudtad ezt?


Varga Dénes

Először is köszönöm! Titkos terveimben szerepelt,hogy egyszer kitüntessenek ezzel a rendkívüli elismerést jelentő különdíjjal, és boldog vagyok, hogy most összejött. Minderről jóval az eredményhirdetés után, egy újságírótól értesültem. Először azt hittem rosszul tudja, de amikor kiderült, hogy nem, természetesen nagyon örültem.

2010 óta horvát színekben, a Primorje Rijekánál játszol. Maradsz-e ennél a csapatnál vagy más klubok is érdeklődnek utánad?

Szívesen élnék újra Magyarországon, így hát elmondhatom: szerencsére az összes potenciális és nem potenciális magyar klub megkeresett.

Milyen érzés lenne, ha esetleg a volt csapattársaid ellen kellene játszanod? Ez akadályozná, vagy inkább segítené-e a küzdelmet?

Játszottam már ellenük és ha lehet inkább kerülöm ezt a helyzetet, mert nem szívesen harcolok az ellen, akivel korábban egy csapatban voltam.



Ahhoz, hogy napi szinten is megfelelő legyen az erőnléted, figyelned kell a kalória beviteledre. Milyen táplálkozást részesítesz előnyben?

Egy időben nagyon hittem a vitaminokban, mostanra ez a lendület egy kicsit alábbhagyott, jelenleg nem szedek semmit.Pályafutásom közben egyszer egy évig, majd később 6 hónapig voltam teljesen vegetáriánus. Nehezen tudtam megoldani az elegendő fehérje bevitelt, és így egy idő után kényelmetlenné vált. A sportpályafutásom befejeztével nem kizárt, hogy újra elhagyom a húsfogyasztást.

A napi két edzésed mellett jut időd más sportokra, szabadidős tevékenységekre is?

Nem. A saját családomra is több időt szánnék.

Ha már a család szóba jött: úgy tudom, hogy a kisfiad szintén imádja a vizet és már úszik. Folytatódik-e a vízilabdás tradíció a családban?

Korábban úgy gondoltam, hogy nyitva hagyom ezt a kaput és majd meglátjuk. Ezt kiegészíteném azzal, hogy lehet belőle profi vízilabdázó ha úgy adódik, de nem szeretném, hogy annyit nélkülözzön az élet több területéből, mint én.



Jövőbeli terveid között szerepel-e az utánpótlás oktatása, a tapasztalataid átadása?

Egyelőre nem tartom alkalmasnak magam a teljes állású edzői szerepkőr betöltésére; de talán meg tudnának győzni arról, hogy valamit szükséges lenne átadnom.

Ki, vagy mi a legfőbb inspirációd, hogy bírd az edzéseket és ne add fel még akkor sem, amikor esetleg veszít a csapatod?

Nem nagyon van ilyen, a fiamnak szeretnék jó példával szolgálni.

Kik azok a példaképeid, akik hatással voltak rád?

Kamasz koromban volt néhány kedvenc vízilabdázóm. A dobogósok: Kásás Tamás, az egykori montenegrói válogatott balkezese,Veljko Uskokovic és a szerb Alexander Sapic; mellettük még megemlíteném Tóth Imrét is.



Végül, de nem utolsósorban: a hírnév felelősséggel is együtt jár. Hol és milyen társadalmi szerepkörben tudnád legjobban elképzelni magad? 

A felszínes felszíntől távol. Nem gondolom, hogy a Földet meg lehet menteni és nem is kell. Sokkal célszerűbb saját magunk megmentésére helyeznünk a hangsúlyt, mert ez a legtöbb, amit egy ember elérhet. Illetve ha ezt elérte, akkor képes úgy szolgálni, hogy másokat hozzásegítse ugyanehhez.

Képek: vlv.hu
Tovább

Balettcipő és rúd – Interjú Rózsa Csillával

Gyerekkora óta élete része a tánc, komoly sikereket tudhat magáénak, nemrégiben a klasszikus balett mellett a rúdtáncba is beleszeretett. Rózsa Csilla nemrég nyitotta meg saját táncstúdióját és azt is elárulta nekem, hogy édesapja, az ismert tévés műsorvezető, Rózsa György milyen kapcsolatot ápol a rúdtánccal.


Rózsa Csilla

Februárban nyitottad meg rúdtánc stúdiódat, az Artpole Buda Studio-t, ahol klasszikus balett órákat tartasz gyerekeknek és felnőtteknek is. Eléggé fiatalon találkoztál a tánccal, amely azóta életed részévé vált. Mesélj nekem egy kicsit bővebben erről!

A balettet elég korán kezdtem el. Anyukám válogatott tornász volt, gyönyörű, kecses nő, és szerencsére sok testi adottságot örököltem tőle. A szüleim nagyon szerették a balettet, és anyukám látta rajtam, hogy alkalmas lennék erre a pályára, így nekik köszönhetem, hogy elvittek a Balettintézetbe. Az első év nem ment könnyen, eleven voltam és nehezen kötött le ez a nagy fegyelmet igénylő mozgás; aztán sorra jöttek a sikerélmények, így hamar megszerettem. Már a Balettintézeti évek alatt is sok csodás szerepet táncolhattam el: főszerepeket a Diótörőben, a Carmen balett változatában, és neves külföldi versenyeken vehettem részt. A Balettintézet vizsgaelőadása után a düsseldorfi Opera szerződtetett le.

A balett mellett sportolsz is?  

Nem igazán van időm sportolni. Az Artpole Studio mellett egy táncművészeti iskolában is tanítok főállásban klasszikus balettet, így a délelőttjeimet ott töltöm. Ezután nekilátok intézni a stúdióm körüli teendőket, hivatalos ügyeket, és 4 órára már bent vagyok az Artpole-ban. Este 8 óráig minden napom ott töltöm, így este már örülök, hogy beeshetek az ágyamba. Ha épp nem balett órát tartok, akkor beállok egy-egy rúdtánc edzésre, másfél éve ugyanis ez a sport lett a nagy szerelmem. Nyáron majd több időm lesz, így akkor jobban ráfekszem a rúdtánc project-re és keményen elkezdek edzeni.




Hogyan jött az ötlet, hogy saját stúdiód legyen?

Mindig is szerettem volna egy saját táncstúdiót, de egészen másfél évvel ezelőttig csak balettben gondolkoztam. Ekkor mentem el életem első rúdtánc órájára tele kétségekkel, félelemmel. Szerelem volt első kipróbálásra, ahogy a legtöbb lánynak az. Nekünk is sok visszajáró vendégünk van, hiszen aki egyszer kipróbálja valahogy ott ragad. Nem egy unalmas konditermi lépcsőzés, hanem érdekes, kihívásokkal és sikerélményekkel teli testmozgás, ami a szórakozás mellett persze minden izomcsoportot maximálisan megdolgoztat. Látva, hogy mennyi lánynak, nőnek ad önbizalmat és örömet a rúdtánc, azon gondolkoztam, hogy ha nyitok egy saját stúdiót, ennek a sportnak is jelen kéne lennie a palettán; végül úgy alakult, hogy ez lett a főprofilunk. Persze mindig hangsúlyozom, hogy a rúdtánc mellett fontos a balett is, hiszen attól lesznek igazán szép, harmonikus, kecses mozdulatai egy nőnek. Nem volt egyszerű megnyitni a stúdiót, hosszú hónapokba és hajnalokba nyúló munkálatokba telt, nem biztos, hogy még egyszer belevágnék, de a végeredményre nagyon büszke vagyok!

Apukád, Rózsa György is jár hozzád mozogni? 

Ha az annak számít, hogy néha kinyitja az ablakokat és elmosogat - nagyon szeret mosogatni, úgy hívja magát, hogy a „mosogatás Paganinije” - akkor igen. Egyébként nehezen rávehető a sportra. Mellesleg férfiak is járnak hozzánk rúdtáncra, csak még nem olyan bátrak, mint a lányok, de egyre jobban kezd elterjedni közöttük is, hiszen nagyszerű erősítő gyakorlat az ő számukra is.



Az órarendet nézve feltűnt a sok rúdtáncos óra. Ezek szerint ekkora érdeklődés övezi ezt az időközben divattá vált sportot?

Ma már a legtöbb embernek nemcsak a bárok szórakoztató tánca jut eszébe a rúdtáncról, hanem egyre többen tudják, hogy a rúdtánc komoly sport, amiből hazai és világversenyeket is rendeznek, és ahol a magyarok kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Nem véletlen, hogy egyre több szülő hozza el hozzánk a gyerekét, akik őrületesen imádják ezt a sportot. Mi meg őket, mert nagyon édesek, ügyesek, és 8-10 éves korban már csodákra képesek. Persze még mindig akadnak olyanok, akik kétkedve néznek, ha megemlítem mibe vágtam a fejszém, de nekik csak azt tudom mondani, hogy egyszer jöjjenek el, és meglátják milyen jó hangulatú óráink vannak.

A teljesen kezdő, a mozgással csak most ismerkedő érdeklődőknek mely óratípusokat ajánlanád?

Mindegyik órát ajánlom nekik, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenkit a képességeihez mérten fejlesszünk. Profi edzőink olyan feladatokat adnak, ami megfelel a kezdők szintjének, adottságainak, így mindenki sikerélményekkel mehet haza az órákról. Fontosnak tartom, hogy korlátozzuk a létszámot, ezáltal mindenkire megfelelő figyelem jusson. A rúdtánc és a balett mellett hamarosan indul a jóga és a showtánc tanfolyamunk is, amelyekhez szintén folyamatosan lehet majd csatlakozni. Mindegy, hogy az ember profi vagy hobbiszinten űzi a sportot, lényeg, hogy boldogságot találjon benne, és feltöltődjön.

Tovább

Tornászból lemezlovas - Interjú Najah Cole-al

Najah Cole nagyban kezdte, hiszen egyből Amerikában indította dj karrierjét, ami mostanra szépen ível felfelé. Pár hete érkezett haza Magyarországra, ahol nem kisebb célokat tűzött ki maga elé mint, hogy hazánkban is megismerjék a nevét.

Najah Cole

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.