Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Told keményebben, mint máskor: Sittes tréning 

Rajt:

A fotósommal a gyönyörűen kivilágított Várban sétálunk éjszaka. A Tárnok utcában található általános iskolában (amit eddig nem is vettem észre) lévő edzésre tartunk. Mivel már a portához érve az ott ülő srác laptopján is sittes tréning matrica virít, konstatálom, hogy tutira jó helyen járunk. Az edzés nevéről akarva-akaratlanul arra asszociálok, hogy itt kivégzés közeli állapotok lesznek.

Ahogy én láttam:

Az öltöző elég sulis, a csajszik dumcsiznak, nem felvágósak, összeszokottnak tűnik a bagázs. Kinn a kosárpályán már melegedik a pite, hamarosan pedig az izmaink is fognak. Zsigmond, az edző egy rászerelt mikrofonnal beáll a terem középre és elmondja nekünk mi merre hány méter.

földön köredzés funckionális
Zsigmond, ki karját széttárva mondja meg a tutit

földön köredzés funckionálisHát hogy másképp kezdődne az edzés, mint egy kemény bemelegítéssel? Ami jelen esetben Animal tréning alapokon nyugszik, tehát állati mozdulatokat utánozva testnevelés óra-szerű "sorverseny" alakul ki.

földön köredzés funckionálisNa, most akkor a gyakorlatokról is szót ejtenék, hiszen volt itt minden, de leginkább köredzés és jó kedv:

Például fiúk és lányok "harca", amikor félig guggolva egyik irányból a másikba vagy éppen egymás fele kellett szökdécselnünk.

földön köredzés funckionális

Tovább

Amikor a fitnesz és a tánc üvöltő zenében találkozik: Reggaeness

Rajt:

Nyáron kipróbáltam az amerikai táncosok nagy kedvencét, a sokakat megosztó, és sokat megmutató twerket. Mivel a terem és az oktatók is szimpatikusak voltak, nem volt kérdés, hogy valamikor ismét ellátogatok hozzájuk egy másik edzést kipróbálni. Fenékrázásban itt sem volt hiány…

Ahogy én láttam:

Miért indulunk neki egy edzésnek? Mert lazítani akarunk és kiüríteni a fejünket! A sok dolog közepette eléggé stresszesen érkezem meg az órára. A helyszín és a berendezés nem változott a legutóbbi látogatásom óta, kivéve, hogy a tanár ezúttal férfi.

Már az óra elején megtudjuk, hogy a közel 60 perc alatt nem fogunk megállni a végeláthatatlan mixnek és a tematikának köszönhetően.

Csípőrázás, mozgás és tánc mesterfokon, de még egy levegőben való lábcsere is beficcen közben:

Egy-két résznél nem tudok mindent jól kivitelezni: pörög az agyam, hiába emlékeztetem folyamatosan arra magam, hogy ott kell(ene) lennem fejben.

Azért a ritmusérzékemen is van mit csiszolni, hiszen rendre már a sokadik alkalom után is máshogy lépek, mint ahogy kellene. :)

A reggaeness ötvözi a fitneszt és a reggaeton táncot, amit két oktató fejlesztett és dolgozott ki teljes egészében; sok a láb- és karmunka, a törzskörzés, nem fekszünk le a földre felüléseket csinálni, de az egész testet átmozgatjuk. Pár leányzó annyira profin nyomja, hogy Jennifer Lopez háttértáncosai eláshatnák magukat.

Ami fontos:

Az alapmozdulat:

Nem nehéz kivitelezni, engedd el a gondokat, ha belépsz, és egy kis ritmusérzékkel és odafigyeléssel menni fog a dolog.

A finom nyújtás nem maradt el a végén

Hol? Twerk suli, VIII. Budapest Rákóczi út 47.
Mennyibe kerül? http://reggaetondance.hu/araink.html
Mit vigyél? rövidnadrág és kényelmes felső, cipő, törölköző, víz
Férfi/Nő arány: 100% nő (az oktató férfi)

Pontozás

Kínzó faktor: 7/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 9/10
Helyszín: 9/10
Ennyire fáj másnap mindened: 6/10

Tovább

Sport, nem sport: aikidó

Rajt:

Az online postafiókomba szerencsére egyre több megkeresés érkezik edzőktől. Nem volt ez másképp az aikidó esetében sem. Az oktató egyszer csak írt nekem. Örömmel fogadtam el a meghívást az órára, mivel ezzel a sporttal (sajnos) még köszönőviszonyba se kerültem eddig.

Az aikidó a test és az elme fejlesztése, edzése. Morihei Ueshiba különböző harcművészetekből (köztük a Judóból, az Aiki Jujutsuból) alakította ki saját stílusát, az aikidót. Az említett úrnak köszönhetően épült be a köztudatba, ezért őt tekintik az aikidó alapítójának és Osensei-ként, azaz "Nagymesterként" hivatkoznak rá. Az aikidót ezen a néven 1940 óta tartják számon Japánban az ottani állami szervek.

Ahogy én láttam:

16. kerület, Sashalom, közösségi terem, új, tiszta öltözővel és tornateremmel. Kezdésnek tatamikat rakunk le, hogy majd azokon gyakorolhassunk. A bemelegítő futó körök után japán térdeplő ülésbe huppanunk - mindkét nemnek a sarkán kell ülnie, a nőknek összezárt lábbal, a férfiaknak két ökölnyi távolsággal a lábuk között - majd meghajolunk.

földön sport harcművészet

A hierarchia fontos része az aikidónak, és annak megfelelően elvárt a tisztelet. Fontos megjegyezni, hogy az aikidó nem sport, ezért verseny sincs belőle - kivéve Amerikában.

földön sport harcművészet
Kicsik és nagyok sportja is az aikidó

földön sport harcművészet

Tovább

Az izzadó testek és dagadó izmok egy órája: HRT Fitness

Rajt:

HRT, azaz Health Rescue Team. A megkeresés részemről indult, de állításuk szerint beelőztem őket tettemmel. Ennek örültem, annak végképp, hogy egy olyan terembe kellett mennem, ami mellett rengetegszer elmentem azelőtt, de nem volt okom korábban bemenni oda. Hát lássuk!

Tovább

Ahol mindenki mindenkivel csinálja: Akro jóga

Rajt:

Akro (partner) jóga. Ennyit tudtam róla, mielőtt elmentem az órára, többet nem.

Impressziók:

9. kerület, pincehelyiség, cuki oktató, tiszta öltöző. Tulajdonképpen az elején minden úgy megy, akár egy hagyományos jóga óra előtt. Megvárjuk egymást a kezdésig. Itt nem külön, hanem egy nagy körbe ülünk, ahol már érintkezéssel, OHM-okat hallatva, fordulva kezdünk és melegítünk be.

Néhány előzetes elmondás, valamint ez alapján válik számomra nyilvánvalóvá, hogy maximális bizalomra és nyitottságra van szükségem az óra során. A bizalom mellett a testi kontaktus szorosan csatolódik az órához, egy-egy pozíciónál - miközben általában ketten dolgoznak és egy ember felügyeli őket - nem csak hogy érintkezni, de figyelni is kell minden apró dologra, nehogy valaki kicsússzon a pozíciójából.

Tovább

Budapesti sportok - Move it, Blondie

blogavatar

Sportolnál, de sosem hallottad az edzés nevét azelőtt? Nem tudod, mit válassz, mennyibe kerül és hogy mire számíts? Ne kockáztass, én minden sportot kipróbálok helyetted Budapesten - tapasztalataimat a blogon osztom meg Veled! Emellett ismert emberektől, sportolóktól, edzőktől olvashatsz inspirációkat, hogy még a legzordabb időben vagy fáradtan is örömmel menj el edzeni. Mindez egy lelkes, szőke lány szemén keresztül, szubjektíven - nem csak nőknek! Földön, vízen, levegőben.